busbalazs.hu

A szociális terület eredményeiről

„Az intézmény-rendszert tovább fejlesztjük”

– Szociális ügyekért is felelős alpolgármesterként, a területen elért eredmények, folyamatok töretlenségéről szeretnék gondoskodni, az elkövetkezendő parlamenti illetve önkormányzati választások kimenetelétől függetlenül – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Bús Balázs (Fidesz).

– A kiegyensúlyozott fejlődés garanciája lehet a tavaly elfogadott szociálpolitikai koncepció, illetve az anyag alapján készült, testületi döntésre váró cselekvési terv – tette hozzá bevezető gondolataihoz az alpolgármester, aki Tarlós István polgármester megbízásából a szociális-, kulturális-, és a civil illetve ifjúsági érdekvédelmi területért felelős Óbuda–Békásmegyeren.

– Szociális területen a 2005-ös év legjelentősebb eseményének Óbuda–Békásmegyer Szociálpolitikai Koncepciójának megalkotását és az ennek alapján elkészített cselekvési tervet tartom. Az anyagból egyértelműen látható, mely területek fejlesztésére, bővítésére lesz leginkább szükség az elkövetkezendő években.

– A korábban kitűzött célok milyen mértékben valósulhattak meg a múlt évben?

– A kérdés jobb megvilágítása érdekében ki kell térnem egy általános problémára. Miközben az állam mind kevesebb normatív támogatást biztosít kötelezően ellátandó feladatokra, sok esetben törvénymódosításokkal plusz tevékenységeket delegál az önkormányzatokhoz. Különösen érvényes ez a megállapítás a szociális területre. A főváros egyes kerületeiben leépítésekkel, összevonásokkal, megszorító intézkedésekkel, szolgáltatások megszüntetésével próbálják fenntartani, továbbműködtetni intézményeiket. Óbuda–Békásmegyer szakembereivel abból az alapállásból indultunk ki, hogy a városrészben évek alatt kialakított, jól működő intézményrendszert nem érdemes részlegesen felszámolni, hiszen később újra kell „építeni”, nagyságrendekkel több költséggel. Adott esetben tehát, ha nehézségek árán is érdemesebb pluszforrást áldozni a meglévő szociális hálózatra, lehetőség szerint egyes részterületek fejlesztésére, hiszen ez a „befektetés” hosszútávon megtérülhet. A múlt évben eredményt hozott ez a fajta szemlélet: többek között, úgynevezett kiléptető lakásokkal bővülhetett a Családok Átmeneti Otthona. Ezzel, most már 63 férőhely biztosított. Tavaly fogadta el a testület a szenvedélybetegek közösségi ellátásáról szóló javaslatot. A szolgáltatás tervek szerint idén valósulhat meg, a Kék Pont Drogkonzultációs Központtal való együttműködéssel. Hamarosan döntés születhet az alkoholbetegeknek nyújtandó, hasonló szolgáltatás bevezetéséről is.
A múlt évben indult el az a folyamat, melynek eredményeképp az eddigiekhez képest kétszerannyi állásnélküli embert foglalkoztathat az önkormányzat, pályázati támogatással. Idén tehát a 100 közhasznú munkás mellé további 150 munkanélkülit vehetünk fel. Véleményem szerint nagyon fontos kérdésben sikerült előrelépnünk, hiszen ma Magyarországon a munkanélküliség az egyik legnagyobb probléma, a kialakult helyzet javításához azonban az önkormányzatok csak szerény eszközökkel rendelkeznek

– Az említetteken kívül mit sorolna a múlt évben elért eredmények közé?

– Az elmúlt hónapok eredményei között említeném a Fischer Ágoston-díj alapítását, melyet Tarlós István polgármesterrel közösen javasoltunk a testületnek. A díjat kiemelkedő szociális munkáért vehetik át az elismerésben részesülők. A múlt esztendőben döntöttünk egyebek mellett a pszichiátriai betegek nappali ellátásának megvalósításáról, a Máltai Szeretetszolgálattal közösen indított, „Játszva megelőzni” program folytatásáról. Ez utóbbi mintájára, tervek szerint idén elkészülhet egy ifjúsági és sportcentrum Békásmegyeren. Az idős emberek minőségi ellátása érdekében át kívánjuk venni a maradék nyugdíjasházi lakások kezelését is a fővárostól. A hajléktalan-kérdés ugyan nem kerületi feladat, de a már említett Máltai Szeretetszolgálat tevékenységének támogatásán keresztül, az utcai szociális munkások létszámának növelésével, illetve melegétel-osztással igyekeztünk enyhíteni a téli gondokon. A 2005-2006-os évek legégetőbb kérdése a bölcsődei férőhelyek biztosítása. 2004-ben lehetőség nyílt férőhely bővítésre, a Római lakótelepen. A bölcsődei ellátás iránt jelentkező igény azonban további intézmény-létesítést indokolna. Sajnos a növekedés szintén a kormány hibás foglalkoztatáspolitikájából következik, hisz a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a megélhetési gondok miatt az anyukák idő előtt dolgozni kényszerülnek, ahelyett, hogy egy-két éves gyermekeikkel otthon maradhatnának, mely a gyermekek fejlődését is jobban szolgálná.
Mi, önkormányzatban dolgozók egyenlőre plusz férőhelyeket próbálunk létrehozni, bízva abban, hogy rövidesen a jelenlegi kormány és annak hibás foglalkoztatáspolitikája is megváltozik, jobbra fordul.