busbalazs.hu

Idősek gálája

Tisztelt egybegyűltek, kedves közönség!

Sokan ismerik az Írás sorait: „Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek”. Emberi természetünkhöz-, mi több, létezésünk értelméhez szorosan hozzátartozik, hogy ne csupán a hasznosság legyen az egyetlen mérce, mellyel mérünk, s mellyel bennünket is mérnek. Természetünkből fakad – s milyen jó, hogy így van – az ünneplés igénye és képessége. Időt kell találnunk azokra a pillanatokra, amikor kilépünk a hétköznapok jól ismert körforgásából, és lélekben egy új, boldogabb dimenzióba lépünk át, ha csak egy pár órára is.

Érzelmeink világa, nem ésszerű, nem magyarázható. Nem könnyű meghatározni, miért kedveljük az egri vörösbort, és miért nem fogyasztunk likőrt. Nehéz elmagyarázni, hogy miért vonz Csontváry Kosztka Tivadar képi világa, és miért tartjuk határesetnek Szász Endre művészetét. Nehéz szavakba önteni azt is, hogy Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című-, minden jelenetében jól ismert ifjúsági regénye hogyan képes még most is könnyeket csalni a szemünkbe.

A titok talán az őszinte-, minden mesterkéltségtől mentes alkotás, mely igazi élményhez juttat bennünket, gondolatok folyamát indítja el bennünk. Más produkciók vállaltan csak szórakoztatni szeretnének, s bizony vannak olyan előadások, filmek, műalkotások is, melyeknek emlékétől is szabadulnánk. Egy dolog azonban közös bennük, az érzelmeinkre hatnak.

Máig tűnődöm azon, miként válhatott majd egy évszázad meghatározó törekvésévé a „múltat végképp eltörölni” szigorú célkitűzése. Bevallom, nem találom a válasz, hiszen annyi értékes és maradandó előadás, alkotás született anno, melyeket a mai napig nem fedett be a feledés portakarója. Önök is bizonyára emlékeznek Eisenmann Mihály, Seress Rezső szerzeményeire, az Egy kis édes félhomályban vagy a világhírű Szomorú vasárnap című dalokra, melyek a mai fiatalság körében– a kortárs előadók és zenekarok érzékenységének köszönhetően –máig jól ismert szerzemények. És azok a halhatatlan színészlegendák: Feleki Kamill, Karády Katalin, Latabár Árpád és Kálmán, Tolnay Klári, Kabos Gyula, hogy csak a legnagyobbakat említsük – ők is mind egy magasabb szféra ünnepeltjei voltak. Varázsuk volt, melyet lehetett ugyan retrográdnak, vagy idejétmúltnak beállítani, azonban emléküket eltörölni, hatásukat elhazudni, nemcsak, hogy káros-, de fölösleges is.

A gramofon, az omnibusz, a pengő,a Kellér Dezső nevével fémjelzett pesti kabaré egy szenvedéssel teli, mégis sokunk számára idealisztikus kor mindennapjait idézi fel. Azt a kort, amiben jó volt élni, noha nehéz.

A mai nap, itt a kultúrközpont falai között, a nemsokára megkezdődő műsor keretében azt fogja megmutatni, hogy mennyi jó kedv és vidámság menthető át hosszú évtizedek messzeségéből.

Óbuda kulturális életének talán apró, de mindenképpen színes színfoltja ez a mai szórakoztató délután, és mint a legfelső generáció érdeklődésének, mulattatásának megjelenése, feltétlenül érdemes az Óbuda, Békásmegyer kulturális életének figyelmére. A fellépő önképző előadók derűje és életkedve – azt hiszem mindannyiunk számára erőforrás lehet. A magam részéről köszönöm mindazok fáradozását, akik nem sajnálták energiáikat és legyűrve a mindennapi fáradságot, lehetőséget teremtettek arra, hogy így, családias környezetben együtt ünnepelhessünk.

Albert Schweitzer szavaival kívánok önöknek az elkövetkezendő órákra tartalmas szórakozást: „A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon.”

Köszönöm a figyelmüket.