busbalazs.hu

Kerényi Grácia emléktábla

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves megemlékezők!

Meglehetősen élhetetlen korszaka volt a magyar történelemnek az 1925-től számított hatvan esztendő. Deportálások, majd kitelepítések, hatalmi önkény, civil áldozatokat szedő titkosrendőrség. Ebben a korszakban élt Kerényi Grácia. Hogyha egy marslakó lejönne, és azt mondaná nekem, hogy sokat hall a depresszióról, és szeretné tudni, hogy élhetne ő át valódi, mély depressziót, akkor azt tanácsolnám, hogy éljen Magyarországon `56 előtt. Ezt Feldmár András, az ismert pszichológus, pszichoterapeuta monda, miután kanadai emigrációjából hazalátogatott. A korrajz sokunk előtt ismerős, ezért sem törhetünk pálcát azok felett, akik – mint Feldmár – 1956-ban elmenekültek az országból. Mások, az ismert humorista szavaival élve, kalandvágyból itthon maradtak.

Kevesen voltak azonban, kik folyamatosan úton voltak Magyarország és egy másik nemzet otthona között. Kik sohasem adták fel itthoni lakhelyüket, újra és újra visszatértek, vállalva a rendszeres utazásokból fakadó gyanút, az értelmiségiekre sütött reakciós bélyeget, a totális rendszer zaklatásait. Kerényi Grácia közéjük tartozott.

Különös életpálya az övé. Előbb a barna, majd a vörös diktatúra szorításban kellett megtalálnia önmagát, saját művészi hangját, ezekkel szoros összefüggésben pedig második hazáját, melynek újkori történelmét ugyancsak a barna és vörös terror alakította. Lengyelország „felfedezése”, a lengyel emberek megismerése jelentette Kerényi Grácia számára azt az életre szóló hajtóerőt, mely az ismét szárba szökő lengyel-magyar kapcsolatoknak hiteles előfutárává, szimbolikus alakjává emelte őt.

Szerencsés csillagzata megkímélte őt a teljes apátiától és kiábrándultságtól, noha a fiatal egyetemistaként a rá kimért auschwitzi koncentrációs tábor, majd pedig a magyar állambiztonság holtig tartó „figyelme” ezt okkal alapozhatta volna meg. Őt azonban csak még eltökéltebbé tette, így lett a ’70-es, ’80-as évek ellenzékének olyan prominens tagja, aki Csengey Dénessel, Csoóri Sándorral, de Krassó Györggyel, Solt Ottiliával és Demszky Gáborral is közösséget vállalt.

Lengyelországban a kommunista rendszerrel élesen szemben álló katolikus egyház képviselőivel is többször találkozott, Stefan Wyszyński bíboros-hercegprímással és Antoni Baraniak poznańi érsekkel, valamint annak szemináriumi barátjával – Karol Wojtyła krakkói érsekkel, akit később II János Pál pápa néven ismert meg a világ.

Az állambiztonság munkatársai előtt ismert kapcsolatai miatt hivatalos munkát sohasem kaphatott, önmagát teljesen a lengyel-magyar kapcsolatoknak szentelte. Sok lengyel szerző kötetét fordította magyarra és viszont, noha tudta, ezek a kötetek legfeljebb magánkiadásban jelenhetnek meg, a verseit jelentéktelenebb vidéki lapok közölhetik csupán. Intellektuális számkivetettség volt ez számára, ő azonban nem ez ellen, hanem a fennálló és megdönthetetlennek látszó, elnyomó gépezet ellen lázadt. Munkája azonban – ha csak a szűk nyilvánosság előtt is – elismerésre talált. Nem Magyarországon, akkor ez elképzelhetetlen volt. De Lengyelországban 1970-ben megkapta a Lengyel Kultúra Érdemes Alkotója címet, 1980-ban pedig a lengyel Pen Club műfordítói díjat adományozott neki.

Ha egyszer lesz egy alkotó, egy forgatókönyvíró és kellő kurázsi ahhoz, hogy egy mozifilmen keresztül bemutatásra kerülhessen Kerényi Grácia élete, akkor nemcsak kísértő múltunkkal nézhetünk szembe és érthetjük azt meg, hanem arra is fény derülhet, hogy a semmi különbség nincs a fasiszta és a kommunista diktatúra között hiába kísérleteznek mind a mai napig sokan utóbbi bűneinek relativizálásával. A lengyel nép XX. századi sorsa, katinyi tragédia, a lengyel ellenállás, a szolidaritás mozgalom, – mellyel nem csak Kerényi Grácia, de oly sok magyar ember szimpatizált – a hagyománytisztelet, élni akarás és az erkölcsi megújulás erejét sugározta, s sugározza a mai napig is felénk.

Az író, műfordító emléktáblájának felavatásával – mely a magyarországi lengyelség aktív támogatásával valósult meg – a szabadság határokon átnyúló, nemzeteket összekötő erejét is kifejezzük.

Bár Kerényi Grácia a szabadság levegőjét haláláig nem érezhette meg, ő és társai, lengyel és magyar ellenzékiek mutatták meg nekünk, hogyan lehet embernek maradni az embertelenségben.