busbalazs.hu

Keresztállítás

Tisztelt ünneplő gyülekezet!

Megtiszteltetés számomra, hogy Önökkel együtt jelen lehetek ennek a keresztnek az újraállításán. A kereszt a keresztény egyház kétezer éves jelképe, a változó társadalmi berendezkedések között egy állandó viszonyítási pont. A római birodalom gyilkos eszköze az évszázadok során az igazságba és az örök életbe vetett hit szimbólumává magasztosult.
Luther Márton szavai szerint egyedül a hit üdvözít. Erre emlékeztet bennünket a most felállítandó jelkép.
Sokan közülünk még emlékeznek arra, hogy voltak idők, amikor a klerikális reakció aknamunkájaként értékelték a keresztény hit terjesztését, a templomépítési vagy épp keresztállítási szándékát. Új vallást alapítottak. Az ateista szocializmus nevében véres kegyetlenséggel számoltak le Apor Vilmos püspökkel a vörös hadsereg katonái. Mindszenty József esztergomi érseket pedig egy kommunista kirakatper vádlottjává alacsonyították és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. Az 1956-os szabadságharc egy pillanatra újra elhozta szabadságát, és ő november 3-i rádióbeszédében ismét hitet tett a nemzeti függetlenség mellett. A forradalom leverését követően az ateizmus pártkatonái újfent száműzetésbe kényszerítették. A hazugságon nyugvó kormányhatalom véres megtorlásait jeltelen sírok százai jelezték. A szocialista rend nem tűrte, hogy a szabadságért életüket áldozó honfitársainkra a sírhant fölött magasodó kereszt emlékeztessen.
Mára a nyílt vallásellenességet a közöny váltotta fel. Önmagunkat is gyakran becsapva legyintünk, erre vagy arra nincs időnk, s rohanunk az általunk fontosnak hitt dolgaink után. Pedig az út mentén álló kereszt egy rövid elcsöndesedésre hív. Önvizsgálatra, hogy vajon igeneim és nemjeim helyesek-e. Miként azt Ady Endre is tette.
Engedjék meg, hogy az ő soraival köszönjem meg az Óbuda-Hegyvidékiek Egyesület nagyszerű kezdeményezését.

Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn

Havas Krisztus-kereszt az erdőn,
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.

Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.

Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.

Húsz éve elmult s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.