busbalazs.hu

Portré – HVG, 2007. 10. 10.

„Bátyám a piaristákhoz járt, nekem a szentendrei jobban tetszett, főleg, mert az volt az egyetlen koedukált egyházi iskola” – vall már korán megnyilvánuló életszeretetéről a fővárosi nagypolitikába és a Fidesz-népszavazási kampány első vonalába emelkedett Tarlós István 41 éves utóda.

A kezdősebességet az egyaránt Metalimpex külkereskedelmi vállalatnál párton kívüliként osztályvezetősködő szülők adták meg, és az ifjú Búst a pedagóguspálya felé vinné az első lendület, ám a Kádár-rezsim erre felkészítő képezdéi – „tán az egyházi iskolában szerzett érettségi okán” – elzárkóznának, így jobb híján marad az esztergomi érseki hittudományi főiskola. De csak egy évig, mivel hősünk ekkor otthagy csapot-papot: „rájöttem, hogy szükségem van családra is”. Még az egyházakkal a mainál kevésbé szívélyes viszonyban álló ős-Fideszbe is belép, hogy azután a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola szociális munkás szakán törjön a diplomás lét felé. A főiskolai évek alatt dolgozik az Újpesti Családsegítő Központnak, sőt „tanulmányt írtam a Moszkva téri feketemunkáról”, utóbb a végül a jelentős részében az SZDSZ-be konkludáló Szegényeket Támogató Alap (SZETA) ösztöndíjasa, és tevékenykedik a ferencvárosi családsegítő szolgálatnál is. Első azonban a diploma, amihez „szakdolgozatomat a Koldulás története és jogi szabályozása címmel írtam. A tanulmány révén részt vehettem a Léthatáron Alapítvány koldus- és hajléktalankutatásában”. Pártja hamarosan igénybe veszi szociálpolitikai kabinetjében, minek nyomán az 1998-as Fidesz–kisgazda győzelmet követően bekerül az újdonsült szociális és családügyi miniszter, Harrach Péter szűkebb tanácsadói csapatába. De ugyanebben az évben már ott van Óbuda-Békásmegyer önkormányzatában, ahol hamarosan a Fidesz–FKgP–MKDSZ-frakció vezetője, mi több, a Fidesz kerületi elnöke. És nincs megállás: 2000-től feltűnik a fővárosi önkormányzat Fidesz–MDF–MKDSZ frakciójában, egy év múlva pedig a Fidesz országos választmányában. Megint csak egy év kell, hogy Óbuda-Békásmegyer alpolgármestere legyen, és az addigiakat 2005-ben egy KDNP-tagsággal is megfejeli. Tavaly ért a csúcsra, amikor a kerület élére állította a választói akarat – és már nem is csak nagykoalícióban, mint elődjét, hanem tisztán jobboldali jelöltként. Energiájából újabban arra is jut, hogy egykori főnökét segítse a kormánybuktatónak szánt Fidesz-népszavazás népszerűsítésében.
„A sokféle labdajáték mellett a tornát, ezen belül is a nyújtót szerettem leginkább” – villantja fel mozgékonyságának egy újabb dimenzióját. Ráadásul „karatéztam is, ami nem volt életbiztosítás, de ha mindenki kerülné a veszélyeket, akkor a Déli-sark még ma is felfedezésre várna”. Ehhez képest lakásváltoztatása inkább csak óvatos oldalmozdulat volt pszichopedagógus feleségével és 10 éves Álmos fiukkal. Békásmegyerről indulva csupán a Bécsi útig jutottak a városcentrum megközelítésében.

– Örült, vagy megrémült, amikor meghallotta a hírt, hogy a miniszterelnök népszavazással fenyegetőzik?
– Bizakodó lettem, mert úgy látszik a választók bizalmának elvesztése után a parlamentben is elfogyott Gyurcsány Ferenc a mögül a többség. Meglepett az eszközválasztása, hiszen alapesetben a miniszterelnöknek minden lehetősége megvan ahhoz, hogy terveit megvalósítsa.
– Abban a szobában beszélgetünk, ahol nyolc évvel ezelőtt elődjéről, Tarlós Istvánról készítettünk portrét, de mintha minden megváltozott volna. Csak nem a Bibliát látjuk az íróasztala mögötti kisasztalon?
– Jó a szemük, valóban a Szentírás. De az óbudai címer is ott a falon. És egy Ady fotó. A szoba másik oldalán pedig régi metszetek társaságában egy szép Pilinszky zsoltár. Ezek mind hozzám tartoznak. A bútorzatot is hoztam magammal. Maradt viszont az ajtó felett kirakott kereszt, és az első óbudai polgármesterről, Harrer Pálról készült festmény is.
– E környezetből támogatja Tarlós úr a Fidesz népszavazási akcióját reklámozó csapatát. Nem fél, hogy az önt felemelő óbudaiak előbb-utóbb úgy érzik: emiatt majd elhanyagolja őket?
– A kerületiek ügye változatlanul az első. Ugyanakkor a szociális területen igyekszem segíteni Tarlós urat. Ő keresett meg, mert tudja, milyen erős a szociális elkötelezettségem.
– Elődje távozásakor az ő szangvinikus „szemüvegtipró” humorát kevéssé kedvelők állítólag fellélegeztek. Igen ám, csakhogy Tarlós úr mindeközben keményen tartotta kezében a dolgokat, ön viszont hozzá képest halk szavú ember. Igaz, a tisztviselők számára állítólag kötelezővé tette a munkakezdeti és –végi blokkolást. Ez lenne az a régi-új éra?
– Kétségkívül más a habitusunk. Ráadásul én nem pártonkívüli polgármester vagyok, ezért erősebben támaszkodom a képviselőtestületben mögöttem helyet foglaló polgári többségre. Ugyanakkor törekszem arra, hogy próbáljunk meg konszenzusos döntéseket hozni. És ez sikerül is, mert – ezt mutatja az elmúlt év statisztikája – a testület a napirendi pontok hetven százalékban egyhangúan szavazott.
– És ha még sincs meg legalább ez a 70 százalékos összhang, azért képes kijönni a sodrából?
– Van, hogy még én is fel tudok dühödni, mégis inkább a „lassú víz partot mos” technikával érem el, amit akarok. És különösen fontosnak tartom, hogy milyen képet nyújt magáról az önkormányzat, amibe beletartozik, hogyan foglalkozunk az ügyfelekkel. Ha valakire jogos panasz érkezik, jön a fegyelmi és megválunk egymástól.
– Mindenesetre toleranciával, megértéssel kezdte: szegényekkel, a Moszkva téri emberpiac figuráival foglalkozott. Egyáltalán, mit csinált ott?
– Hajnalban kimentem, és interjúztam. Izgatott, mi történik ott, honnak jönnek az emberek, hová kerülnek, és hogyan zsákmányolják ki őket. Ha más lenne a fizimiskám, még magam is beállhattam volna melósnak. Akkor még életszerűbb lett volna, amit írtam.
– Idővel igazi koldulás-szakértővé is lett. Vizsgálódásai során bejárhatta fél-Európát…
– Ez így természetesen nem állja meg a helyét. Darmstadtba még főiskolásként Tempus-ösztöndíjjal jutottam ki, azután jártam ugyan Frankfurtban, Amszterdamban pedig a holland drogpolitikát tanulmányozhattam, ez azonban mégsem fél Európa. A legtöbbet pedig a magyarországi kutatásokból tanultam, amelyeket az Újpesti Családsegítő Központ és a Léthatáron Alapítvány fogott össze.
– Korántsem szerettük volna kétségbe vonni elkötelezettségét, hiszen alig 22 évesen már a Jurtában csatlakozott a Fideszhez, mi több, a párt XI. kerületi sejtjének egyik alapítója is. Ön még ahhoz a korábbi Fideszhez csatlakozott? Vagy lehet, hogy éppen azok egyike volt, akik a szervezetet a mai pályára terelték?
– Inkább azt mondanám, hogy már akkor is volt egy másik Fidesz. Már a kezdetektől jártunk a bálványosi táborba, tehát létezett az az áramlat, amelyben erős hangsúlyt kaptak a nemzeti, és keresztény kérdések. Én pedig már akkor kapcsolatban álltam Németh Zsolttal, Tirts Tamással, és Topolánszky Ákossal…
– Akkor miért kellett utóbb átlépnie a KDNP-be?
– Fogalmazzunk úgy, éltem a kettős tagság adta lehetőségekkel. A keresztény értékek mindig is fontosak voltak számomra, és már előtte tagja voltam a Fidesz mellett az MKDSZ-nek is.
– Új helyzetet jelenthet családjában, hogy önnek bizonyosan nem kellett megküzdenie középkáder szüleinek társadalmi súlyával, az ön kerületi elsőségének tekintélye viszont akár nyomasztó is lehet – például a fia számára. Gondolt már erre?
– Hogyne. És ez sem jó. Mert ha egy kis sikere van, amit maga ér el, máris kapja a többi gyerektől, hogy persze, mert a te apád a polgármester… Még a legapróbb örömet is elveszik tőle.
– És mit csinál, ha még nagyobb, a kerület határán is túlsugárzó sikerek érik? Hiszen ha a népszavazási ügyben sikerrel jár az önt is soraiban tudó Tarlós-stáb, akkor tán még be is jöhet az áhított kormánybuktatás. Akkor pedig alig kerülheti el, hogy országos jelentőségre emelkedjen. Hajlandó lenne ön is elhagyni a kerületet?
– A népszavazás messze túlmutat még a párt ügyein is, de egyelőre kaptam egy feladatot, ez a polgármesterség, ebben szeretnék helytállni. Semmi mással nem foglalkozom. És polgármester szeretnék maradni a következő ciklusban is. Amibe Óbudán belekezdtem, azok teljesítéséhez egy periódusnál több időre van szükség. Kizárni persze semmit sem lehet, de az országos feladatok egyelőre nem vonzanak.

Linder András & Horváth Zoltán