busbalazs.hu

Magyar-Lengyel Barátság Napja – 2010

Tisztelt Sólyom László köztársasági elnök úr,
tisztelt Rektor úr,
tisztelt polgármester hölgyek és urak,
kedves magyar és lengyel vendégeink!

„A magyar szívesen üdvözli a lengyelt, az ismeretség új, de a barátság régi.” – írta az egyik legjelentősebb XIX. századi magyar költő, Arany János.
A lengyel-magyar barátság a történelem iránt fogékony emberek számára olyan izgalmakkal teli szövevényes háló, melynek megismerése, cselekményeinek szétszálazása, rendszerbe szedése még az utánunk jövő generációk számára is tartogathat titkokat, feltárásra váró összefüggéseket. A két nép egymás mellett futó évtizedei, évszázadai, küzdelmei és katarzisai szinte okszerűen határozzák meg azokat az informális vagy épp hivatalos kapcsolatokat, melyek ma már nem a testvériség, hanem a barátság alapján állnak.
Mint tudják, Óbuda-Békásmegyer szoros testvérvárosi kapcsolatot ápol Bemowo-val. A kölcsönös látogatásoknak köszönhetően az óbudai iskolások sokkal többet tudnak Lengyelországról, mint kortársaik, lehetőségük nyílt arra is, hogy személyesen megismerhessék az országot. Mi pedig, Óbuda lakói, a lengyel nép 1940-es katyini tragédiájának fájdalmában osztozva, a kerületben emléktáblát avattunk és parkot neveztünk el a mártírokról. Mert a barátság szó mellett a második kulcsfogalom a szolidaritás. Ezek alapján válhat élettelivé a két ország kapcsolata.
Nincs még egy éve, hogy a magyar és a lengyel kapcsolat szimbolikus alakjának, Kerényi Gráciának emléktábláját, egykori barátja, Włodzimierz Odojewski író jelenlétében lelepleztük Óbuda főterén.
A költő, műfordító az auschwitzi haláltáborban tanult meg rabtársaitól lengyelül, s a diplomája megszerzése után mind gyakrabban utazott Lengyelországba. A lengyel irodalom iránti érdeklődése vezette a varsói egyetemre is, ahol 1970-ben doktorált. Ő testesíti meg azt az elköteleződést számunkra, mely az állambiztonság folyamatos gyanakvásának, nemegyszer zaklatásainak elviselése által, dacolva a fenyegetésekkel, életben tartotta a hosszú évszázadokra visszatekintő, ám ez idő tájt nemkívánatosnak bélyegzett magyar – lengyel kapcsolatokat.
A köztünk lévő viszonyrendszer leírásában azért van különös jelentősége a barátság szónak, mert azt leginkább az 1848-as szabadságharcunk lengyel hőseinek nevei töltik meg vállalható tartalommal. Engedjék meg, hogy a barátság kölcsönösségét érzékeltetendő, két versszakot idézzek a költő és katona, Antoni Langie A lengyel légió dala című verséből:

Trónján reszketend a zsarnok,
ha mi a Magyarral tartunk;
lehullnak a szolgaláncok,
s megjön, amit rég óhajtunk.
Ha mi vállat vállhoz vetünk,
ketten együtt nem veszhetünk.

Fel hát nép! A Tátra megett
a fehér sas már felszálla.
Egy a lengyel a magyarral;
a világ őt hadd csodálja!
Együtt kell nekünk küzdenünk,
Szabaddá csak így lehetünk.

Mi magyarok, sokak szerint az örök rebellisek, szívesen határozzuk meg magunkat valamivel szemben. Ez a mai közéletünket is jellemző alapállás harminc, negyven évvel ezelőtt Lengyelország felé fordított bennünket. II. János Pál pápa egész életútja olyan szelíd és mégis határozott állásfoglalás volt a pártállami időszak hatalmi struktúrájával szemben, mellyel mi magunk is könnyen közösséget tudtunk vállalni. A szolidaritás mozgalom Nobel béke-díjas vezetője ugyancsak olyan karizmatikus alakja a lengyel történelemnek, akire mi is olyan szívesen emlékezünk, mint maguk a lengyelek.
Nem is olyan régen volt egy másik visszatérő ünnep. A szovjet-magyar barátság megbonthatatlanságának rendezvényei: fesztiválok, ünnepségek. Ünnepeltük, mert ünnepelni kellett, fogcsikorgatva, dühösen. És nem csak azért, mert örök rebellisek vagyunk, hanem azért, mert az orosz történelem alakulása számunkra az 1849-es szabadságharcunk leverését, a Gulág kényszermunkatáborait, 1956-os forradalmunk vérbe fojtását jelentette. A tekintélyelvű irányítás Európában okszerűen kovácsolta össze az ellene fellépő népeket. Ez az egység pedig nem csak közös politikai irányokat jelölt ki, de erősítette az európai kulturális önazonosság tudatot is.
Manapság Magyarországon Oroszország (ha nem épp az energiafüggés kapcsán), akkor a mindennapjainkra is hatással lévő óriásállami felvevőpiac összefüggésében kerül szóba. Ugyanakkor alig merül fel ebben az összefüggésben Lengyelország, noha én meg vagyok arról győződve, hogy a barátság és együttgondolkodás lefordítható a gazdasági együttműködés és kereskedelem nyelvére is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha visszatekintünk az elmúlt 20 évre, láthatjuk, hogy a szabadság új lehetőségeket hozott, és egyben új helyzetet is teremtett Kelet-Közép-Európa országai között. A határok kinyílása, a szabad utazás, az akadálytalan tőkebefektetés versenytársakká változtatta országainkat. Egyes kérdések fontosabbá váltak, mint korábban voltak, mások leértékelődtek. Helytelen azonban, ha ez a konkurenciaharc az egyes emberek privát kapcsolataira is árnyékot vet, mint ahogy az is, ha a nemzeti büszkeség kinyilvánítását törvénnyel akarják kikényszeríteni. Ahol a nemzeti büszkeség akár a kisebbségek, akár a környező országokkal ápolt baráti viszony kárára van, ott valamit alapjaiban hibáztak el. Erre azonban nem lehet hasonló eszközök csatasorba állításával válaszolni.
Lengyelország és Magyarország egyaránt meggyőződhetett arról, hogy a hat évvel ezelőtti Európai Uniós csatlakozásunkkal nem érkezett el önmagában a megoldások ideje, hiszen az elmúlt hat év tapasztalatai bizony meglehetősen ellentmondásosak. Számos alkalommal tapasztalhattuk meg azt, hogy az EU által deklarált értékek csak akkor értékesek és támogatandóak, ha azok elsődlegesen az alapítóknak fontosak. Különösen igaz ez a nemzetállamok kisebbségeket sújtó intézkedései esetében.

Közös értékeink tehát az Unióban is meghatározóak, együtt, különösen egy megújított Visegrádi Együttműködés keretei között fellépve hatékonyabban tudjuk képviselni érdekeinket. Bízom abban, hogy a közös gondolkodásnak katalizátora lehet a lengyel-magyar példa, mely önmagában is ékes példája annak, hogy a szolidaritás eszméje hogyan képes új távlatokat nyitni országok együttműködésében.
A diplomáciai erőfeszítéseken túl azonban olyan feltételeket kell országunkban, városainkban kialakítani, hogy mások, a határainkon kívül élők is úgy gondolják, igen, ott valóban jó élni. Befogadó és nyitott városokra, sokszínű kulturális életre, barátságos kiszolgálásra van szükségünk. De hogyan is állunk jelenleg?
Egy közelmúltban napvilágot látott kutatási eredmény azt mutatja, hogy Magyarország az utóbbi időben leértékelődött a lengyelek szemében. Az év elején publikált felmérés szerint megelőznek bennünket a rokonszenvlistán nemcsak az olaszok, az angolok és a franciák, de a csehek és a szlovákok is.
Baráttól hasznos az intés. – jegyezték fel egykor az ókori görög költő, Homérosz meglátását. A mind szorosabb testvérvárosi kapcsolatok révén reményeim szerint Magyarország azt az arcát is meg tudja mutatni, mely kívül esik a rólunk kialakult sztereotípiák körén és közelebb kerülve az emberekhez, a magasból nem látható kis közösségek, helyi klubok és események új színben láttatják majd otthonunkat, Budapestet és Óbudát.
Köszönetemet szeretném kifejezni mindazoknak, akik munkájukkal elősegítették, hogy a mai találkozó, – mely jóval többet jelent számomra, mint formális diplomáciai esemény – ebben a formában létrejöhetett. A nap további részére tartalmas, kapcsolatokat erősítő megbeszéléseket-, az esti órákhoz pedig jó szórakozást kívánok.
Végezetül engedjék meg, hogy Óbuda középkori pecsétjéből készült érmét nyújtsak át Sólyom László köztársasági elnök úrnak és Lech Kaczyński elnök úr számára is képviselőjének. A pecsét – mint az Óbuda címerében is látható – a lengyel sast is ábrázolja, hiszen a lengyel származású magyar királyné, Erzsébet városa volt Óbuda.
Köszönöm a figyelmüket!