busbalazs.hu

Katyni koszorúzás 2010

Tisztelt megemlékezők, Hölgyeim és Uraim!

Szomorúság és a lengyel nép iránti együttérzés ad a mai megemlékezésünknek különös, keserű ízt. Oroszország Szmolenszk melletti erdős területe szombat óta a lengyel nemzet nagyjainak vesztőhelye, a lengyelség megpróbáltatásainak szimbóluma lett. A repülőgép-szerencsétlenséget senki nem élte túl, s mi, lengyel barátainkkal együtt csak állunk értetlenül a történések hatása alatt.

Tavaly májusban, itt volt a Katinyi mártírok parkjának avatásán Andrzej Przewoźnik, a Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács miniszteri rangú vezetője, akivel szerencsém volt közelebbi kapcsolatba kerülni. Alig múlt két hete, hogy a Lengyel-Magyar Barátság Napján Lech Kaczyński köztársasági elnök úr képviseletében, Mariusz Handzlik helyettes államtitkár úrral váltottunk néhány szót. Kézszorításunkkor elmondta, Kaczyński elnök édesanyjának betegsége miatt nem tudott személyesen eljönni, de bízik a mielőbbi találkozásban. Egyikőjük sem él már.

Vajon miféle kegyetlen sorsszerűség lengi körül a katinyi erdőt? Miféle átok ül Lengyelországon? Csak kérdéseink vannak, s az áldozatok hosszú sora:

A köztársasági elnök és felesége valamint kabinetfőnöke, a lengyel Központi Bank első embere, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője, a parlament két elnökhelyettese, a szenátus elnökhelyettese, a külügyminiszter-helyettes, az elnöki hivatal külügyi államtitkára.

Elhunyt 14 képviselő és szenátor, 9 pap és lelkész. Meghalt a Lengyel Olimpiai Bizottság elnöke és az utolsó, emigrációban működő lengyel elnök is. Nem élte túl a szerencsétlenséget a hadsereg főparancsnoka, továbbá az operációs erők, a légierő, a haditengerészet, a szárazföldi valamint a specális erők és Varsó főparancsnoka sem. Emlékezni jöttek, s most rájuk is emlékezünk már.

Tisztelt egybegyűltek!

Míg a légi baleset okát az időjárás és a feltételezett emberi hiba együttállásában kell keresni, addig a második világháború katinyi szörnyűsége egyértelműen az emberi gonoszság számlájára írható.

„A szovjet hatalom elkötelezett ellenségei és a megjavulás reményével nem kecsegtető személyek” – így jellemezte a Szovjetunió belügyi népbiztosa, Lavrentyij Berija Sztálinnak küldött jelentésében azokat a lengyel hazafiakat, akik a szovjet agresszor betörésével szemben saját hazájukat védték a Kelet-Lengyelország határán. Azokat a később fogságba esett tízezreket, akik saját lelkiismeretüknek és hazájuk alkotmányának szellemében fogtak fegyvert. Azokat a mártírokat, akiket később a szovjet terrorgépezet hidegvérű mészárosai 1940 tavaszán a katyni erőben gyilkoltak meg.

Kevés ehhez fogható aljasságot ismer az európai történetírás, s az ismerteket sem szívesen említi fel. A jövő útjait fürkésző, nemzetek feletti Európai Unió ugyanis nem tud mit kezdeni a csupán nemzeti hagyományban gyökerező, elégtételt nem kapó, avultnak kikiáltott sérelmekkel. Mi azonban, mint akik testközelből érezhettük, mit is jelent a szovjet-magyar megbonthatatlan barátság a gyakorlatban, képesek vagyunk átérezni a lemészárolt honfitársaink felett érzett, el nem múló fájdalmat.

Noha a katyni tragédia már 70 éve történt, mind a mai napig hordoz kérdéseket. Szilárd meggyőződésem, hogy ami akkor és ott történt, az nem más, mint a népirtás soha el nem évülő bűncselekményének megvalósítása. Ezt azonban ma sem osztja minden érdekelt. Különös, hogy a tömeggyilkosság megítélésében miféle fejlődésen megy keresztül a mindenkori szovjet-orosz hatalom. Sztálin generalisszimusz a szmolenszki terület visszafoglalása után azonnal vizsgálatot, azaz történelemhamisítást kezdett „a fasiszta német megszállók által a katyni erdőkben végrehajtott, a lengyel hadifoglyok sérelmére elkövetett agyonlövések” ügyében. 1978-ban épült meg a helyszínre vezényelt építőmunkások által a „A fasizmus áldozatainak – a hitleristák által 1941-ben agyonlőtt lengyel katonatiszteknek” szovjet emlékparkja. A gyomorforgató hazugsággal csak a széthulló világbirodalom utolsó pártfőtitkára, Gorbacsov mert szembenézni. 1990. április 14-én jelentették be a szovjetek hivatalosan, hogy a katyni gyilkosságokért a Szovjetuniót terheli a felelősség, hangsúlyozva, hogy elsősorban Beriját és munkatársait.

Április 5-én, a tragédia 70. évfordulóján Katynban Vlagyimir Putyin orosz kormányfő és Donald Tusk lengyel miniszterelnök együtt tisztelegtek a kivégzett lengyel foglyok és a sztálini terror korábban kivégzett áldozatai előtt. A Lengyel Köztársaság elnökének a mintegy 22 ezer meggyilkolt egykori honfitársa előtti főhajtás nem adatott meg. Halála azonban erős fénycsóvaként világít be Katyn 1940-es éjsötét mélyére, ráirányítva a nemzetek figyelmét az egykori népirtásra. A repülőgép utasai mind abban bíztak, hogy a bűnök teljes körűen feltárhatók, a felelősségi terhek tisztázhatók. Kaczyński elnök el nem mondott beszédében az elmúlt hetven év gyógyítatlan sebeiről szólt volna, de arról is, hogy a részletes vizsgálat által, a sebek gyógyítása elkezdődött, s ezt a kezelést nem szabad abbahagyni. Putyin miniszterelnök koszorúzása, s a mostani helyszíni látogatása ennek a folyamatnak lehet a kezdete. A gép utasainak halála – ha másban nem is, talán ennyiben nem volt hiábavaló. Hiszem, hogy ennek a mostani tragédiának van magasabb értelme, az áldozat soha nem hiábavaló.

Tudják, eddigi életem során egy állami kitüntetést kaptam. Lech Kaczyński elnök úr adományozta nekem a katyn-i mártírok emlékének ápolásáért, a park és emléktábla felállításának kezdeményezéséért. Ezt a lovagkeresztet szombat óta sokkal súlyosabbnak, nehezebbnek érzem.

Az emléktáblát mi, magyarok állítottuk, szolidaritásunk és együttérzésünk jeleként azért, hogy ne csak szüleink, nagyszüleink emlékezete, hanem ez a park és emléktábla is őrizze 1940 szörnyű tavaszának emlékét. Szombattól – bár sohase esett volna így – ez az emléktábla újabb nevekre is emlékeztet bennünket. Mi pedig nem tehetünk mást, mint, hogy megerősítjük magunkat a hitben, és a meghaltakat – a húsvét feltámadásának reményében bízva, hisz mindig van feltámadás – Pilinszky János soraival, a Teremtő kegyelmébe ajánljuk.

“Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszünhetett dobogni szive –Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die.”

Hajtsuk meg fejünket a hazájukért életüket adó lengyel hazafiak és a Lengyel Köztársaság elhunyt vezetői előtt!