busbalazs.hu

Gézengúz Alapítvány – köszöntő – 2010

Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ez kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. (Márai Sándor)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az előbbi idézet Márai Füveskönyvéből való, melyet az ízig-vérig polgári szerző élete delén fogalmazott meg. Az önmagáért és a másikért is felelősséget vállaló ember hitvallása. A megértés, a cselekvő segítés olyan érték, melyet magam is osztok. Ezért is nagy öröm számomra olyan szervezetek meghívásának eleget tenni, melyek saját működésük középpontjába a rászoruló embert állítják. Munkám során látom, hogy mennyire felértékelődik napjainkban a szolidaritás. Az attitűd, mely a saját gondok mellett is észreveszi a kiszolgáltatottságot, s ez a felismerés tettekre sarkallja.

Az éppen csak megszületett gyermekekhez még akkor sem lehet hűvös távolságtartással viszonyulni, ha egyébként nem ismerjük a körülményeiket, vagy csak egy képet látunk róluk. Aki azonban hivatásánál fogva napi kapcsolatban van a kicsikkel – miként a ma 20 éves Gézengúz Alapítvány létrehozója, orvos-igazgatója, Schultheisz Judit – szinte szükségszerűen válik sajátjává a gyermek problémája. Hogy ez az érzés gyorsan elmúlik, vagy egy olyan nagyszerű kezdeményezés-, mint az önök alapítványa megindításához szükséges szikrává lesz, nos az már kinek-kinek lelki habitusától függ.

A koraszülött vagy születési rendellenességgel világra jött gyermekek szakszerű és korszerű fejlesztése azonban – ezt egész biztosan állíthatjuk – nem táplálkozhat pusztán a gyermeki kicsiség okozta elfogódottságból. Magyarországon évente megközelítőleg 5000 gyermek jön a világra valamilyen rendellenességgel, ez a születések 5-6%-a. Bár ez nem tűnik kirívóan magas aránynak, az érintett családoknak, szülőknek óriási megrázkódtatás. Különösen annak ismeretében, hogy mindenki a legjobbat szeretné gyermekének. Baj bekövetkeztekor aztán hatványozott erőbedobással keresik a legmegfelelőbb terápiát, a legodaadóbb szakembereket.

Az érintettek körében ismert tény, hogy a Gézengúz Alapítványnál a valódi hivatás szakmai felkészültséggel, tapasztalattal és az új terápiás módszerek kutatásával párosul, talán ebben áll sikereinek titka. Schultheisz Judit, aki maga is többszörös terhet viselt, egész életét a segítésnek és a kutatásnak szentelte. Az összetett terápiás programhoz önmaga alakított ki egy speciális terápiás eszközt, a Gézengúz Gömböt, vagy ahogyan a szabadalmaztatása után ismertté vált, a Huple® mozgás- és koordinációfejlesztő eszközt.

20 év eddig elért diagnosztikai és terápiás eredményei mind azt igazolják, hogy szükség van a civil önszerveződés olyan formájára is, mely az egyébként meglévő, de nem minden igényt kielégítő állami egészségügyi ellátást képes hatékonyan kiegészíteni. Mi, a III. kerület vezetői úgy gondoltuk, hogy az alapítvány olyan hiánypótló és innovatív munkát végez, mely érdemes a támogatásra.

Tisztelt egybegyűltek!

Az ádventi időszak ünnepi atmoszférájában – remélem, sikerül megtalálni a másik emberben a külső szemlélő számára láthatatlan értéket, a benne rejlő, szeretetre méltó egyediséget. A hit és a másokra való odafigyelés megóv a keserűségtől, és lehetőséget teremt boldogabbá tenni másokat, magunkat – olvastam a Gézengúz Alapítvány létrehozójának egy interjújában.

Nos, ennek szellemében a rangos, ünnepi konferenciájukhoz minden előadónak és résztvevőnek sok sikert és szakmailag is hasznos eszmecserét, a Gézengúz Alapítvány minden munkatársának pedig kitartást és a gyermekek életminőségének javíthatóságába vetett töretlen hitet kívánok.