busbalazs.hu

Balvinszky Orsolya és Sánta Balázs kiállítás megnyitója – 2012

Az alkotni tudás kegyelem eredménye, annyi mindennek meg kell hozzá lennie, hogy sikerüljön, izgalomnak és nyugalomnak, belső csendnek és olyan feszítő indulatnak, ami édes is, meg keserű is. – Szabó Magda

Tisztelt vendégeink!

A mai kiállítás, amit hamarosan láthatnak, nem pontosan illeszkedik a megszokott kiállítások tematikájába. A képzőművészet és fotóművészet párhuzamossága már önmagában elterel bennünket az egyenes vonalvezetésű, szokványos befogadói elvárástól, ha úgy tetszik, kétszeres megfejtést kíván. Az itt látható alkotások mindenkiből más és más gondolatokat, érzéseket váltanak ki, más emlékeket idéznek fel.
Balvinszky Orsolya képeit már volt szerencsém előzetesen látni, és rögtön a Nyolcak pécsi kiállítását juttatta eszembe, ahol a festmények mellett a címeiket braille-írással is feltűntették. Kedves gesztus vagy esélyegyenlőségi előírás…? – mindegy is, hiszen a vak ember köztudottan az ujjával lát, s sovány vigasz, ha csak a címét ismerheti annak a képnek, amit a sima vászonra festve mások látnak.
Orsolya megérinthető, végigsimítható képei az alkotói érzékenységnek egy új oldalát mutatják meg. Az alkotások megtapinthatósága kaput nyit a másfajta megismerés előtt, ugyanakkor saját kifejezési formája utat talál a nem látók lelkéhez is. Ez persze nem véletlen, hisz aki olvasta az egyik napilap vele készített interjúját, az tudhatja, hogy igazán két dolog áll közel a szívéhez: a gyógypedagógia, amit főiskolán tanul, és a képek barkácsolása, amiben saját megérzései vezetik.
Sánta Balázst, aki a mai kiállítás másik házigazdája, az életben is társa Orsolyának. Noha őt már hosszabb ideje ismerem, csak a sajtófotóst láttam benne, a fotográfust nem. Pedig fekete fehér felvételei igazi kompozíciók. Susan Sontag azt mondja: Fényképezni annyi, mint részesévé válni valaki (vagy valami) halandóságának, sebezhetőségének, változékonyságának. Minden fénykép – éppen, mert kihasítja és megdermeszti a pillanatot – az idő mindent fölemésztő kérlelhetetlenségéről tanúskodik. A pillanat megörökítésének igényén túl azonban az itt látható felvételek többletjelentést is hordoznak, esetenként kerek egész történeteket mesélnek el. Párbeszédeket, félbehagyott mondatokat hallhatunk a képeket nézve. Hangulatok elevenednek meg, a képek szereplői mozogni kezdenek, megelevenedik a táj, mint egy jól megírt regényben. Mintha mi magunk is ott lennénk, vagy legalábbis valahol olvastunk volna már hasonló felismerésre késztető gondolatokat, egy kötetet lapjain…
Sánta Balázs a kép és a leírt szó párhuzamosságát felvillantva, a hozzá talán legközelebb álló módon be is mutat egyet az értelmezési lehetőségek sokaságából, a fotókhoz illeszkedő Márai Sándor idézetek formájában. Ezzel világossá teszi, hogy a képek kiemelhetők a jelen valóságából, és szélesebb asszociációs összefüggésrendszerbe helyezhetők.
Bízom benne, hogy önök is megértik, elfogadják és befogadják azt az alkotói szándékot, ami ott munkált az ecsettartó, gombkereső, textilragasztó kéz mozgatásában. Azt a szándékot, mely a megörökített pillanat által önmagunk emlékeibe enged betekintést.
Mindannyiuknak azt kívánom, hogy a mai estén Orsolya és Balázs képei által egy izgalmas szellemi kirándulásban legyen részük.