busbalazs.hu

Szociális munka napja – 2012

Tisztelt vendégeink, Hölgyeim és Uraim!

Különös jelenségre lehetnek figyelmesek azok, akik hivatásszerűen foglalkoznak a kiszolgáltatott és segítségnyújtásra váró emberekkel. Az utóbbi néhány évben a mélyszegénységben élők problémáival kapcsolatban egyre több ember, egyre markánsabb véleményt fogalmaz meg. Mintha csak a futballról lenne szó, mindenki ért hozzá.

Az érintettek, valamit a téma iránt érdeklődők azt láthatják, hogy az ismeretek és közvetlen tapasztalatok hiányában, egyfelől hibás döntések is születtek; (a máltai szeretetszolgálat alelnöke, Vecsei Miklós azt mondta: rosszul segíteni bűn!) másfelől pedig kialakult az a nemkívánatos közhangulat, melyet ma már a legtöbben érzékelünk. De vajon miért épp most és miért ilyen elementáris erővel törnek fel a szegénységgel kapcsolatos indulatok?

Az elmúlt 10 év értékváltozásait vizsgálva a Magyar Tudományos Akadémia két kutatója, Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor a következőket jegyzi meg: A segítőkészség és a tolerancia értéke zuhant a legnagyobbat a magyarok szemében az elmúlt évtizedben. Ezzel szemben a hagyományok értéke megnőtt, a biztonság pedig továbbra is mindennél fontosabb. A fokozatos elszegényedés az embereket zárkózottá tette, általánossá vált a hagyjanak békén, megvan a magam baja gondolkodásmód. Ez pedig azért tragikus, mert épp a helyi közösségek azok, melyek legerősebb támaszai lehetnének a krízisbe kerülteknek. Baj azonban a segítő szakma szempontjából is, hisz az egyéni esetkezelések során szűkül azon állandó jelenlévők köre, akikkel együttműködhetnének.

A szegénysorból kitörés rendkívüli erőfeszítést igényel. A média a sikeres visszailleszkedésről többnyire hallgat, ám jelentős lépéseket tesz – ha jóhiszeműek vagyunk, mondhatjuk, akaratlanul – a szegények, különösen pedig a hajléktalanok megbélyegzésére. A szenvedélybeteg, akarat nélküli, legyengült fedélnélküliekről lehetnek kellemetlen benyomásaink, de ők sokkal inkább áldozatai az erőszakos bűncselekményeknek, mint elkövetői. A híradások azonban épp ezt a képzetet erősítik. Az elmúlt időszak felkavaró gyilkosságai kapcsán középpontba állított hajléktalankérdés a mélyszegénységtől rettegőket azzal a hamis, de jóleső tudattal ajándékozza meg, hogy vannak még náluk is érdemtelenebbek, akik bizonyára még az átlag alattiaknál is tehetségtelenebbek, bűnösebbek, tehát megvetendők. A munka nélkül tengődők negatív színben való feltűntetése, a segélyezés haszonélvezetének hangsúlyozása ugyan kidomboríthatja a munka, mint kereső tevékenység társadalmi jelentőségét, s ez által alkalmas rövidtávú politikai haszonszerzésre, ugyanakkor megbecsülni is nehéz annak a morális károkozásnak a mértékét, amit az aktívak és az inaktívak szembeállítása eredményez. Ha a közszereplők, közvéleményt formálók bűnözőkként azonosítják a hajléktalanokat, akkor senki se csodálkozzon, ha a hajléktalanok és a velük szolidaritást vállalók is a bűnelkövetőkhöz sorolják majd az őket elítélőket.

Rettenetes jövőkép bontakozik ki a kutatásból, mivel épp a fiataloknál tapasztalták elsősorban a szolidaritás leértékelődését, s ez csak részben magyarázható a korábbi időkben tapasztalt, parttalan liberalizmus tagadásával. Benne van a kereskedelmi média, a politika egy jól behatárolható köre és az elmúlt évek oktatási, nevelési kultúrája is. A szabad piaci viszonyok, szabad vállalkozások – melyekre amúgy társadalmunk hajtóerejeként tekintünk – veszélyként jelenik meg sokak szemében, nem csoda tehát az sem, hogy a hozzájuk köthető értékek, mint a kockázatvállalás, sikeresség, anyagi jólét is háttérbe szorult, miközben a biztonság és kiszámíthatóság őrzi vezető helyét. Szürreális jövőkép körvonalazódik, széthulló társadalommal és indulatvezérelt darwinizmussal. Most még talán nem késő az irányok megváltoztatására. Újjá kell építeni a helyi közösségeket, a meglévőket pedig megerősíteni. Ma már kívülről és felülről kell ösztönözni, hogy újraépülhessen az évszázadok óta megtartóerőt képviselő, szolidaritáson alapuló védőháló.

 

Tisztelt kollégák!

Márton napja épp egybeesik a szociális munka napjával. A libahús fogyasztása helyett én most szent Márton emlékezetét idézném fel, hisz ez kapcsolódik inkább mai ünnepünkhöz. Az segítségnyújtás gesztusa, mellyel a hagyomány szerint megosztotta katonaköpenyét egy koldussal. Talán nem is véletlen e két nap egybeesése. A szentek kapcsán pedig érdemes a közelmúltban újraállított Szent Flórián szoborcsoportról is szólni. Kevesen tudják, hogy Óbuda védőszentjeiként is tisztelt, szoborként megformált alakok közül az egyik Néri Szent Fülöpöt ábrázolja, akire a szegények elkötelezett szolgálata miatt már életében szentként tekintettek. Az egoista, önmagába forduló, magányos társadalmunkban bizony nagy szükség lenne példájuk követésére.

A szociális ellátásban dolgozóknak, illetve a területen működő civil szervezetek munkatársainak, nap mint nap igen nehéz viszonyok között kell helytállniuk. Külön szeretném megköszönni a Máltai Szeretetszolgálat munkáját, mely a rászorulóknak esetenként az utolsó szalmaszálat jelenti. Győri Dani Lajos ebben kulcsszerepet vállalt, s én személyesen is köszönöm neki mindazt, amit a játszótérépítés, és a hajléktalan ellátás által Óbudáért, az óbudaiakért tett.

Nos, őszintén kívánom – dolgozzanak bár a hivatalban igazgatási területen, terepen vagy intézményeink egyikében -, hogy mind gyakrabban tapasztalhassák meg a becsülettel végzett munka örömét, a jótettből fakadó belső gazdagságot és a sikert, mely az önök sikere mellett a gondjaikra bízottak esélye is egyben, összességében pedig egy emberségesebb, szolidárisabb világ eljövetelébe vetett közös reményünk.

Néri Szent Fülöp ismert intelmével kívánok mindannyiuknak az est hátralévő részére jó szórakozást: „Legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít!”

Köszönöm a figyelmüket.