busbalazs.hu

3K átadó

Tisztelt meghívottak, kedves vendégeink!

Óbuda a kultúra városa. A különböző kulturális eseményekre a közösségépítés, közösségformálás színtereként tekintünk. A minőségi programkínálat szélesítésében mások mellett a San Marco utcai és Csillaghegyi intézmény, valamint a Békásmegyeri Közösségi Ház is jelentős szerepet vállalt a kerületben. A 3K, azaz a Kaszásdűlői Kulturális Központ megnyitásával most újabb mérföldkőhöz érkeztünk.

Bizonyára itt is vannak páran, akik hallották már, akár tőlem akár mástól Simone Weil ismert mondatát, mely így szól: Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. Nos, némi humorral azt mondhatjuk, az egykori MDF megadta nekünk ennek a hosszú vágyakozásnak a lehetőségét azzal, hogy vonakodott átadni számunkra az épületet. Most, hogy végre birtokba vehetik a kerületiek, azt javaslom, hogy előre tekintsünk.

A 3K a Kaszásdűlői Kulturális Központot takarja, ugyanakkor a hármas szám többféle asszociációra is lehetőséget ad. A 3K-t értelmezhetjük III. kerületként is. A fizika világában legalább három pont kell a stabilitás eléréséhez. A hármas szám gyakorta kerül elő a magyar szólásokban is, három a magyar igazság; a mesékben pedig többnyire három királyfi szerepel, s természetesen a legfiatalabb rendelkezik a legkalandosabb történettel, s a végén övé a siker. Nos a mai napon mi is az OKK legfiatalabb intézményének sikeréért szorítunk.

Erős elköteleződés, és ezen túlmenően határozott, és távlatos vízió szükséges minden kulturális innovációhoz, így az új intézmény megnyitásához is. Itt, Óbudán, azt hiszem, mindez együtt van. Jelentős képviselőtestületi elszántság mutatkozott a régi épület birtokba vételére, megtaláltuk az új funkcióhoz szükséges átalakítások fedezetét is. A színpadtechnika és a kapcsolódó feltételek kialakítása azonban csak az alapok megteremtése. A legfontosabb célunk az volt, hogy Kaszásdűlőn is létrejöhessen egy közösségi tér. Egy olyan találkozási pont, ahol a helyiek nem csak sokoldalú programkínálattal, hanem általuk egymással is találkozhatnak, s így lassan az intézményt körbefonhatja az egymást ismerő, hasonló érdeklődésű emberek kapcsolati hálója. A hely adottságai lehetővé teszik, hogy maga a közösségi tér alkalmasint kinyíljon, és a ház falain túl, a Pethe Ferenc teret is bevonja a jelentősebb események forgatagába.

Bízom tehát abban, hogy a 3K nem csupán kulturális és szabadidős szolgáltató intézmény lesz, hanem interaktív közösségi csomóponttá válva, helyi civil szervezetek és közösségi kezdeményezések fóruma is.
Őszintén remélem, hogy az itt élő emberek, családok, hamar magukénak érzik majd az új kulturális központot, s falai között megtalálják majd azokat a szórakozási, tanulási és kikapcsolódási lehetőségeket, amelyek biztosítására – szándékunk szerint létrejött.