busbalazs.hu

Holokauszt kiállítás – 2014

Tisztelt vendégek!

Mindannyiunk életében voltak olyan pillanatok, amelyekre hátralévő életünk során mindig emlékezni fogunk. Így van ez akkor is, ha egyébként személyes életünk a megszokott, rendes kerékvágásban halad. Örömteli események éppúgy lehetnek ezek, mint egy közeli ismerős halála vagy más nem várt tragédia.

A holokauszt-emlékév nem csupán ilyen kitörölhetetlen emlék sokak lelkében. Nem múltba révedés, és nem is valamiféle ténymegállapító visszatekintés a zsidóság ellen elkövetett bűnökre. A visszatekintésnek ugyanis össze kell kapcsolódnia a megismeréssel és e szégyenletes múlt feldolgozásával.

Köves Slomó rabbi nemrég úgy fogalmazott, hogy az emlékezésnek akkor van értelme, ha össze tudjuk kötni valamivel, ami a jövőnket jobbá teszi. Azt monda, az emlékezésnek cselekvésre kell ösztönöznie.

Nos én úgy gondolom, hogy az életkortól, a családi közvetlen érintettségtől és még egy sor egyéb dologtól függhet, hogy miként kíséreljük meg közös múltunk ezen szeletének feldolgozását. Becsületes ember nem juthat olyan végkövetkeztetésre, mely mentséget ad az ismert pusztításra, ám a zsidó magyarság sorstragédiájához fűződő személyes viszonyának megfogalmazására, saját következtetések levonására számos lehetősége nyílik.

A mostani kiállítás egy lehetséges módja az említett szembenézésnek. Kertész Imre azt írja egyik értekezésében: „A holocausról, erről a felfoghatatlan és áttekinthetetlen valóságról egyedül az esztétikai képzelet segítségével alkothatunk valóságos elképzelést.”

A középiskolai irodalmi tananyagnak köszönhetően Radnóti Miklós razglednicái széles körben ismertek. Sokan olvasták a munkaszolgálatosként 1943-ban elhunyt Rejtő Jenő Csontbrigád című regényét is, mely előrevetítette a megsemmisítő táborok kegyetlen világát. Kevesebb tudásunk van azonban a vészkorszak üldözött, ma már elismert zsidó képzőművészek életéről és korabeli alkotásairól. Had említsem meg kedvenc alkotómat, az orosz-francia festőművész Chagallt, aki már 1909-ben ízelítőt kaphatott Szentpéterváron a zsidóság hátrányos megkülönböztetéséből. Franciaországi letelepedése után, a német megszállás hírére újra menekülnie kellett, ezúttal egészen az Egyesült Államokig. Aztán itt vannak a magyar alkotók, akik ugyancsak megérezték a jövő történéseit – például a Pór Bertalan; vagy a Nyolcak közé tartozó Orbán Dezső, a képzőművészeti egyetem névadója Moholy-Nagy László; Nemes Endre akinek Pécsett múzeum őrzi nevét,– nos ők a zsidótörvények megszületése időszakában hagyták el Magyarországot és soha többé nem tértek vissza. Voltak akik maradtak, akiket munkaszolgálatra kényszerítettek. Köztük volt Ámos Imre és Vajda Lajos, hamis okmányokkal bujkált Szántó Piroska. Ám az alkotó folyamat ekkor sem ért véget.

A minőségi művészet nem mondja meg, hogy miről mit kell gondolni, mégis azonnal érezzük, ha jelen van benne a gondolkodó és érző alkotó állásfoglalása. Ámos például több rajzot készített kalitkában vergődő madárról, a 1944 márciusi megszállás után pedig önarcképet készített Gettó címmel, mellén sárga csillaggal. A látomásos, megkínzott első századi prófétával, Jánossal azonosulva megrajzolta apokalipszis sorozatát, a János jelenéseit. A VII. rész illusztrációján az utolsó ítéletre várók között ott van ő is és felesége is – olvashatjuk S. Nagy Katalin tanulmányában.

A zsidó holokauszt kiapadhatatlan forrása a filmművészetnek és az irodalomnak, noha a megrendítő történetek szuper produkciókként való tálalása vagy bestseller gyanús megjelentetése az emlékezés és szembenézés igényén túl egyéb szempontoknak is meg kíván felelni.

Számomra nagy öröm, hogy a ma itt kiállító fiatal alkotók vállalták, hogy saját képeik formanyelvén szólva megosztják velünk a 70 évvel ezelőtti történésekkel kapcsolatos gondolataikat. Remélem, hogy e vándorkiállítás a többi helyszínen is alkalmas lesz arra, hogy elősegítse a holokauszt tragédiájának megértését és egyben tisztelegjen a képzőművészet egykor érintett híres és kevésbé ismert művészei előtt.

Köszönöm, hogy meghallgattak.