busbalazs.hu

Korok fesztiválja – 2014

Tisztelt látogatók!

Tempora mutantur et nos mutamur in illis. – Az idők változnak, és mi változunk velük. A latin közmondás akár arra is utalhat, miként változott az egykori Alsó-Pannónia központja, a mai Óbuda-Békásmegyer mindennapi élete, az itt élő emberek szórakozáshoz, művészetekhez és a másik emberhez fűződő viszonyai. A Korok Fesztiválja, -̶ mely kellően látványos esemény ahhoz, hogy méltó nyitánya lehessen az Óbudai Nyár programsorozatának -̶  egy-egy nagy történelmi kor jellemző epizódjainak villanásszerű megidézésével szórakoztató bepillantást enged a múlt eseményeibe. Az amfiteátrumban hamarosan megelevenednek az ókori viadalok, a zsinagóga előtti téren középkori forgatag alakul, a Zichy kertben pedig a barokk idők zenéit és táncait láthatják. A polgáriasodás kora, a múlt század fordulója sem csupán tananyag, hanem megismerésre érdemes izgalmas időszak – erről győződhetnek meg a Krúdy negyedben.

A mai nap eseményei jó lehetőséget kínálnak arra, hogy a fiatalabbak számára a hozzátartozók, a felnőttek – mondjuk úgy – lábjegyzetekkel lássák el az itt látottakat, hisz Docendo discimus, azaz tanítva tanulunk mi magunk is. A megismerés szinte kötelességünk, hisz 2000 éve épp ezen a helyen volt a térség kulturális és katonai központja. E kor ihlette meg Jékely Zoltánt is, akinek Oroszlánok Aquincumban című drámáját az Óbudai Nyár programsorozata keretében július végén láthatják.

Az egykori véres viadalok helyszínén, itt az amfiteátrumban első alkalommal rendezzük a megnyitó ünnepséget. Úgy gondolom, hogy e páratlan építészeti alkotás tökéletes szimbóluma gazdag történelmi örökségünknek, éppen ezért több figyelmet és megbecsülést érdemel, mint amennyit jelenleg kap.

Azt szokták mondani, hogy a műveltség olyan, mint a védőoltás: megvéd minket a manipulációtól, határozottabbá, elveinkben szilárdabbá, látókörünkben gazdagabbá tesz. A Korok fesztiválja a már említett korszakok egy-egy szeletét mutatja be, de a kíváncsiság felkeltése után önökre bízza, hogy érdeklődésüknek megfelelően jobban meg kívánják-e ismerni a régmúlt idők viszonyait, az adott kor kultúráját és szokásait.

Én mindenkit bíztatok arra, hogy lapozzon bele városrészünk múltjának különböző fejezeteibe, hisz a római kortól egészen a XX. századig számos izgalmas történetre bukkanhat. Múzeumaink tárlatai révén – az Aquincum Múzeumtól az Óbudai Múzeumon át az annak részeként működő Textil Múzeumig megannyi érdekes ismerettel gazdagodhat.

Végezetül engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljam az Óbudai Nyár további programjait és ezekre ez úton is invitáljam önöket. A mai eseményekhez, mindannyiuknak tartalmas szórakozást, a nyári szünetre pedig jó pihenést kívánok.