busbalazs.hu

Nemzeti Összetartozás Napja – 2014

Tisztelt megemlékező egybegyűltek!

2010 májusától minden évben összegyűlünk, hogy a Nemzeti Összetartozás Napján visszatekintsünk 1920-ig, Magyarország szétszakításának június 4-ei katasztrófájáig, s összegezzük magunkban mindazt, amit az immár határok nélküli Európában a Kárpát-medencei magyarság közösségei egymásért, megmaradásukért és a magyar kultúra erősítéséért eddig tettek.

A XX. század végéig történelmünk megannyi sorscsapást mért elődeinkre, nekünk pedig az adatott, hogy ezekhez a múltbeli események megértéséhez közelebb kerüljünk és meghatározzuk a hozzá fűződő viszonyunkat. Nemrég egy érdekes gondolatsort olvastam a sokak által ismert katolikus pap, Pál Feri atyától, melyet, ha megengedik, röviden megosztanék:

De sokszor hallottam már azt a mondatot, hogy a jelenben kell élni, és felesleges a múlttal foglalkozni! Amikor valaki azt mondja, hogy értelmetlen a múlttal foglalkozni, hiszen azt már nem lehet megváltoztatni, nagy precizitással fejezi ki, hogy azt gondolja: az segítene rajta, ha a múltat megváltoztathatná. Azt hiszi, a múlttal kapcsolatos egyetlen lehetősége az volna, ha azt meg nem történtté tehetné vagy átírhatná, és mivel ez lehetetlen, nincs dolga ezzel. A sejtjeink azonban őrzik a múltunkat, így az hatást gyakorol a jelenünkre. Ezért éppen annyira érdemes a múlttal foglalkozni, azt földolgozni, elrendezni, amennyire a jelen szempontjából szükségünk van rá. A múltat pontosan azért kell helyére tenni, hogy a jelenben élhessünk.

Valóban, ahogy a rendszerváltás előtt az internacionalista elhallgatás, úgy a szélsőjobboldali gyűlölködő szemlélet sem mutatja meg a Trianon trauma utáni helyes és követendő irányt, mert vagy hátra sem néz, vagy a múltat akarja megváltoztatni, s így annak foglya marad. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat abból a szempontból, hogy 2010 óta az itteni és a külhoni magyarok között az ország vezetése hidat épít, nem pedig falakat. Személyesen is némi elégtételt érzek, amiért szavazatommal 2012-ben hozzájárulhattam ahhoz, hogy a határon túli magyarok választójogot kapjanak, s így részt vehessenek közös jövőnk alakításában. A polgármesteri hivatalunkban már több mint 2000-en tettek egyszerűsített honosítási eljárásban állampolgársági esküt (pontosan 2062-en). Amint az ma már látható, a határvonalak elvesztették jelentőségüket, és újra helyreállni látszik a bizalom, amely a 2004-es népszavazás idején megingott. Noha akkor is világos és a jóérzésű sokaság által vállalható álláspontot képviseltünk, a nemzetegyesítésről alkotott elképzeléseinket ismét kinyilvánítottuk, amikor az európai parlamenti választások pártlistáján az elszakított területeken élő magyarok képviselőinek is helyet biztosítottunk. Mindannyian tudjuk, hogy az átadott képviselői helyeknek különösen nagy jelentősége a kárpátaljai és a vajdasági magyarok körében van. Mert az ottaniak azok, akik kívül élnek az Európai Unión, mégis belül Európában, és egészen közel a hazájához kötődő, becsületes magyarokhoz.

Tisztelt egybegyűltek!

A keresztény, konzervatív értékszemlélet szerint a társadalom legkisebb alkotóeleme a család, alapja pedig az emberek közti kapcsolat. Ezekből a személyes kapcsolatokból alakulhatnak ki (megfelelő körülmények esetén) a különböző értékek köré csoportosuló közösségek. Ilyen közösségformáló érték itt a kerületben a lokálpatriotizmus, magasabb szinten azonban a hazaszeretet és a nemzethez tartozás érzése.

A nemzet közösségei erősítésének számos fóruma és csatornája alakult ki az évtizedek során. A külhoni magyarok megmaradásának támogatására már a hetvenes években vállalkoztak azok a bátrak, akik magyar nyelvű irodalmat vittek át a határon számukra. Azóta nagy utat tettünk meg; ma már a Rákóczi Szövetség hivatásszerűen szervez a magyar diákoknak és oktatóknak Kárpát-medencei utazásokat és táborokat, a kormányzat több százezer tankönyvvel segíti az ottani szakképző iskolákat. Egyre több és mélyebb kapcsolat alakul, s talán nem érzik túlzásnak, ha azt mondjuk, a nemzettest vérkeringése helyreállni látszik.

Testvérvárosi kapcsolatainkban kiemelt jelentőségű Csíkszereda, ahol a magyar polgármesterrel összefogva mi magunk is igyekszünk tartalommal megtölteni a két önkormányzat által életre hívott kereteket.

Závada Pál azt írja, hogy a becsületes múltba tekintés rendszerint fáj. Én azonban azt remélem, hogy majd 100 évnyi távolságból már hátrahagyhatjuk a megalázottság és veszteség fölött érzett fájdalmunkat és megengedhetjük magunknak a reális történelemszemlélet „luxusát”. Úgy gondolom, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja ma már nem elsősorban gyásznap, sokkal inkább az újrakezdés esélyének ünnepe. Csak rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e kilépni a sérelmek bűvköréből, és végre öntudatos büszke magyarokként élni a Kárpát-medencében a többi európai nép között.

Kívánom, hogy így legyen!