busbalazs.hu

Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja 2015

Tisztelt emlékező egybegyűltek!

Egymillió halálos áldozat csak kelet-közép Európában, világszerte körülbelül 100 millió meggyilkolt ember. Terror, agymosás, félelem. Ezek a kulcsfogalmak juthatnak eszünkbe, ha a kommunista államberendezkedés bűnei kerülnek szóba. Emlékek és saját tapasztalatok keverednek, családok és helyi közösségek történetei elevenednek meg szemünk előtt. A megpróbáltatások milliónyi kisebb, nagyobb szilánkjából áll össze a totális kommunista államberendezkedés teljes képe.

Ma már világosan látjuk, hogy a német nemzetszocialista diktatúra és a kommunista államhatalom, eszközrendszerében, de az élethez és emberi méltósághoz fűződő viszonyában is azonos. Áldozataik számának különbsége is inkább regnálásuk idejéből, semmint az önmérsékletből következik. Ha mégis különbséget kellene keresünk e két totális rendszer hazai vonatkozásában, akkor a magyar politikai vezetés mozgásterét említhetném. Ugyanis az előbbivel szemben a II. világháborút lezáró jaltai megállapodás, az Európa sorsát meghatározó orosz és nyugati nagyhatalmak által kötött paktum semmiféle önállóságot nem hagyott Magyarország számára. E konferencián hazánkat, a többi, megszállt keleti állammal együtt a nyugati demokráciák odadobtak az oroszok elé, Sztálin, Hruscsov és Brezsnyev pedig hosszú évtizedekre a kommunizmus szellemi és fizikai szögesdrótját feszítette ki körülöttünk.

Minden bizonnyal önök is hallották már azt a széles körben elterjedt vélekedést, hogy az amúgy diktatórikus hatalmat gyakorló, mások által bölcs vezetőként jellemzett politikusok alapvetően a nemzet jótevői, s csupán a körülöttük csoportosuló gonosz tanácsadók – ha tetszik, raszputyinkok miatt szenved a nép. Nos, ez a fajta naiv alárendelődés nagyon messze áll az európai nemzetek világmagyarázatától. A mi felfogásunkban a szándék helyett a hangsúly a cselekedet, felelősség és tapasztalat hármas egységére kerül. A kommunista bűnök forrását könnyű behatárolni a térképen, s ha csak a szomszédunkban zajló eseményekre tekintünk, ma is bátran kijelenthetjük, a bolsevik gondolkodás, mely kizárólag a saját érdekek erőszakos érvényesítésében ölt testet, ma is jelen van környezetünkben. A mi felelősségünk abban áll, hogy képesek vagyunk-e történelmi tapasztalatainkat a jelen döntéseinkkel összhangba hozni. Egyensúlyt teremteni a gazdasági érdekek, illetve az emberi jogokat és a nemzetek önrendelkezését is magában foglaló európai értékeink képviselete között.

Nem kevésbé fontos, hogy a kommunizmus zsákutcájába vezető nyomokat eltüntessük a közéletből. Sajnos a rendszerváltás óta eltelt 25 sem volt elég arra, hogy ki tudjuk rekeszteni a közéletből a magukat demokratának hazudó bolsevikokat. Érdemes Szolzsenyicint olvasni, aki azt írja: A halál addig nem ijesztő, amíg nem énrám lőnek. 2006 októberében azonban sok ezer ember tapasztalhatta meg (1956 után ismét), mire is képes az igazi bolsevik, ha veszélyben érzi hatalmát. S az akkori utcai események újra felélesztették az emberek veszélyérzetét, újra érezhetővé vált az a szolidaritás, aminek szükségességére Szolzsenyicin is utalt. Ugyan a saját nemzetére lövető, KISZ titkárból lett baloldali miniszterelnök kezéből kiütötték a hatalom fegyverét, de nem sikerült végérvényesen eltakarítani a közéletből. Tolvajként most a polgári Magyarország ideáját igyekszik ellopni, elfoglalni azt a szellemi területet, mely még képes lehet a bolsevik mentalitás felszámolására. Nem legyinthetünk a pártállami reflexek által vezértelt új kapitalista pártvezérre, de a Moszkva által behálózott szélsőjobboldali ügynök és pártja jelentette veszélyre sem. A bolsevik észjárás és az idegen érdek kiszolgálása ugyanis egy tőről fakad.

A katinyi emlékmű, mely előtt most állunk, a tömeggyilkos szovjet hadsereg bűneire emlékeztető művészi mementó. Ahogy a kommunizmus évtizedeiben a szabadság iránti vágy, úgy a lengyel és magyar nép közti összetartozás érzése is állandó élményünk lett szinte megszületésünk óta. Megpróbáltatásokkal teli, elhallgatásra szánt közös sorsunk a mi részünkről Kovács Béla kisgazda pártfőtitkár 1947-es szovjet letartóztatásával kezdődött, és egészen a kommunista állambiztonság 1990-es működéséig tartott. Azonban mai, biztonságosnak hitt helyzetünkben is észben kell tartanunk, a szabadságot sohasem adják ingyen. Nemzeti önrendelkezésünk megtartása minden nap felelős döntéseket követel.

A mai nap, ezen a helyen a gulágra elhurcolt vagy a recski büntetőtáborba zárt mártírok tömege-, és az otthonaikból elűzött, emberi méltóságuktól megfosztott és megfélemlített több százezer magyar áldozat mellett, a katinyi erdőben lemészárolt lengyel hadifoglyok tízezreire is emlékezünk.

Az áldozatok emlékének adózva, most hajtsuk meg fejünket a kommunista diktatúrák kárvallottjai előtt.