busbalazs.hu

Óbudai Mozaik 2015

Tisztelettel köszöntöm önöket!

Óbuda Napjának zajos forgatagában kiemelt figyelem és némi képzőművészet iránti fogékonyság kell ahhoz, hogy értékén tudjuk kezelni mindazt, amit itt a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjteménynek köszönhetően itt láthatunk. A szereposztás adott: maguk a képek sajátos formanyelvükön megszólítanak, a mi feladatunk pedig az, hogy üzenetüket lefordítsuk, megértsük és befogadjuk.
Talán nem minden jelenlévő előtt ismert, de itt, a Kórház utcában jó néhány éves múltra tekinthet már vissza a szabadtéri kiállítás sorozatunk. Krúdy Gyulától Tenk Lászlóig meglehetősen széles palettát kínáltunk a kiállított alkotások látogatóinak. A korábban, illetve most itt látottaknak van azonban egy fontos, közös ismérvük, mely a koncepciónak is tükrözi, mégpedig az, hogy valamilyen szálon kapcsolódjon városrészünkhöz, legyen az alkotói életút, ihletadó helyszín vagy bármilyen egyéb helyi vonatkozás.
A Kórház utcai kiállítás sorozat tisztelgés az Óbuda életében fontos szerepet játszó alkotók előtt. Ugyanakkor elismerésünket és tiszteletünket is szeretnénk kifejezni az itt látható gyűjtemény névadóinak, Skonda Máriának és Völgyi Miklósnak. Simone Weil szavai szerint meg kell tanulni vágyakozni az után, ami a miénk. Ahhoz azonban, hogy tudatában legyünk e kép világ micsoda értéket képvisel, először is meg kell ismernünk. Ehhez segítenek ők hozzá bennünket, miközben személyükben megjelenítik a nagyvonalú mecenatúrát is, melynek a kortárs művészet és mi magunk is sokat köszönhetünk.
Völgyi Miklós és Skonda Mária Kortárs Gyűjteményének legtöbb alkotása jól ismert a szakma képviselői előtt. Az Európa szerte elismert Fehér László vagy Radák Eszter mellett több pályakezdő, fiatal alkotó is kiérdemelte támogatásukat. Jó látni és tapasztalni az említett házaspár igényes művészetpártolását, annál is inkább, mivel tevékenységükben régi idők nagypolgári hagyományainak újraéledését, és meggyökeresedését érhetjük tetten. A magunk eszközeivel mi is arra törekszünk, hogy a kerületben meglévő három komoly gyűjtemény anyagát minél szélesebb körben ismertté tegyük.
Külön is szeretném megköszönni Völgyi Miklósnak, hogy személyesen is részt vállalt kulturális missziónkban, és feladatot vállalt műbíráló kuratóriumunk munkájában.
A Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjtemény által preferált figurális képek gyakran tematikus csokorba rendezve kerülnek az érdeklődők elé. Ez esetben is így van, a víz közeliség témája egyszerre kapcsolja a képek egy részét egymáshoz és ez által Óbudához. Természetesen vannak egyéb helyi utalások is. Ezért tehát azt javaslom, fordítsák figyelmüket a kiállított képek felé, fejtsék meg üzenetüket, és ismerjék fel bennük Óbuda százféle arcát!