busbalazs.hu

Márai Sándor: Só és bors

Ez az évtized, negyven és ötven között, melyet a franciák így neveznek: „só és bors között”. A hajzatra értik ezt, melynek borsos feketesége kezd elvegyülni a fehér szálak sószín bölcsességével. Az emberre értik ezt, ki ebben a korban kezd szelídebb lenni: nem olyan csípős és türelmetlen többé, megóvni szeretne, megmenteni. Az életre értik ezt, mely halványabb, íztelenebb lesz.
Csakugyan halványabb, íztelenebb az élet, negyven és ötven, só és bors között?… Néha úgy tetszik, soha nem volt ilyen igazi és valóságos. Negyven és ötven között nem a messzi távlatoknak él az ember s nem is a pillanatnak, mohón, mint az ifjúság és a vénség: ez az idő, mikor a valóságos jelennek élünk, a napnak és az éjszakának, pontosan ennek a napnak, az ébredéstől az elalvásig, figyelmesen és hálásan, szakszerűen és türelmesen, csaknem boldogan. Mert nincs más boldogság, csak a valóság megismerése, elviselése és megértése.
Alig szürkül még a világ… csak annyira, mint október elején, délután, ködös napokon. Valahol zenélnek, a hegyek között süt a nap, valahol gondolkoznak és megértenek, valahol még dolgunk van a világban… ó, áldás! Állj meg némán, összefont karokkal, mosolyogj, negyven és ötven, só és bors között.