„Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.” írja Albert Schweitzer.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt szépkorúak!
A Nobel-békedíjas filozófus, orvos azonban nem csak szavakkal, hanem egész életpályájával az élet feltétlen védelme és tisztelete mellett tette le voksát. Egyszerre volt a létezés magasabb régióinak avatott ismerője, ki orgonajátékán keresztül képes megszólítani a templomok polgári közönségét; és a szegények orvosa is, afrikai kórházalapító, aki számos betege között több száz leprásnak jelentett gyógyítása által igazi mentsvárat. Szavait tettei hitelesítették, ezért ma is érdemes azokra figyelni.
Éppen az elmúlt héten volt lehetőségem, hogy részt vegyek egy rendezvényen, ahol az idősek klubjának tagjai adtak elő vidám és szívderítő produkciókat egymás mulattatására, s nem utolsósorban saját maguk képességeinek megmutatására. Ezeken a kis jeleneteken, dalokon keresztül igazolták Albert Schweitzer fenti szavait. Ők, ott, akkor valóban szárnyaltak, és ezáltal mutatták meg: öregedés ellen a legjobb orvosság a tettvágy és a másokért való tenni akarás.
Jól működik a világ, javul szűkebb vagy tágabb lakóhelyünkön az életminőség, ha mindannyian megtaláljuk azokat a pontokat, ahol meglévő eszközeinkkel, lehetőségeinkkel segítünk a nehéz helyzetben lévőkön, a bajbajutottakon. Ismerek egy tetterős fiatalembert, aki idős, már nehezen mozgó testvérpár mindennapjait könnyíti meg a számára különösebben nagy terhet nem jelentő rendszeres bevásárlásokkal, az alapvető élelmiszerek házhoz szállításával. Az ilyen egyedi és karitatív segítség mellett azonban azt is meg kell mutatnunk, hogy annak a társadalomnak van csak jövője, amely szervezett formában, nagyobb ellátórendszereket működtetve is képes biztosítani az idős, sokszor beteg tagjai számára a tisztességes körülményeket, színvonalas ellátást, az emberi méltóság megőrzésének alapjait.
Azok, akik a körülöttünk zajló eseményeket csupán számokkal, hatékonysági mutatókkal és megtérülési modellszámításokkal írják le, akik saját maguk és az ország sikerét is csupán a GDP aktuális alakulásának függvényében képesek értelmezni, sötét és kegyetlen világot építenek.
Hölgyeim és Uraim!
A XX. század történelme megmutatta, hova vezet, ha értékesre és haszontalanra bontják szét a népeket, társadalmi osztályok tagjait, családok generációit. Korábbi idők tévedéseiért sokan fizettek nagy árat. Nekünk – az áldozatok emléke miatt is – kötelességünk tanulni a hibákból. A múlt ismerete nélkül ugyanis nem képzelhető el olyan jövő, melyben nemcsak lehet, de érdemes is élni.
Az egyre jobb életkörülmények megteremtéséhez csak párbeszéd által vezet út. Senkit nem lehet akarata ellenére új körülmények közé helyezni, nem lehet kizárni abból a döntéshozatalból, melynek eredménye őt is érinti. Csak akkor érthetjük meg az önök igényeit, szempontjait, csak úgy jutnak el hozzánk tapasztalataik, ha leülünk egy szobában vagy akár egy tárgyalóasztal körül és meghallgatjuk egymást. Önkormányzatunk vezetése ennek szellemében hozza létre a kerületben az Idősügyi Tanácsot. A demográfiai helyzettel, – tudniillik, hogy miként az országban, itt, a III. kerületben is egyre több a lakosság körében az idős ember – eddig is tisztában voltunk. A nemzet szempontjából kedvezőtlen helyzethez azonban tudnunk kell alkalmazkodni. Pontosan fel kell mérnünk, hogy mik azok az igények melyeket az érintettek, vagyis önök, a leginkább szükségesnek tartanak. „Csak a pontos szavakba öltözött értelem vezetheti az élet homályában az embert” – mondhatnánk Márai Sándor szavaival. Önök, akik elsősorban már gyermekeikért unokáik jövőjéért aggódnak, velünk együtt azt láthatják, hogy a számok kormányzati zsonglőrjei már a legkiesebbek tányérjából veszik ki a falatot. Tegyük fel a kérdést: akik a jövő letéteményeseivel, a gyermekekkel így bánnak, hogyan gondoskodnak majd az idősekről?
Talán úgy, hogy évente egyszer, az idősek világnapján beállítják önöket a reflektorfénybe? Én sokkal inkább azt szeretném, hogy kevesebb beszéddel, kevésbé fénylő külsőségek között, de több tényleges odafordulással, értő figyelemmel adják meg azt a törődést, amit egy-egy tiszteletreméltó életpálya vége felé közeledve megérdemelnek. Ennek nyithat formálisan az Idősügyi Tanács, de azok a személyes találkozások is, melyeknek vidám társas összejövetelek, vagy egy-egy születésnapi köszöntő ünnepség adhat keretet.
Azt kívánom mindannyiuknak, hogy ne csak a mai napon, hanem életük hátralévő éveiben is érezzék, mi, közéleti emberek, és persze családtagjaik, szeretteik is hálásak vagyunk önöknek mindazokért a szavakért és tettekért, melyekkel akkor tanítottak, bátorítottak minket, amikor még mi voltunk a kicsik és gyámoltalanok.
Köszönöm, hogy meghallgattak.