Tisztelt meghívottak, kedves vendégeink!
Szokatlan és egyben hiánypótló tárlaton köszöntöm önöket. Az itt látható kiállítás a több mint száz éven át folyamatosan megújuló, felfelé ívelő szórakoztatási létesítménynek állít emléket, nevesül a mozgó filmszínháznak, a mozinak.
Nincsenek már közöttünk azok, akik az első óbudai mozi megnyitásánál ott voltak, pedig biztosan lett volna miről mesélniük. A százöt éve megnyílt hely valójában egy sátor volt, melyben a némafilm kockái peregtek, talán zongoraszó kísérte a jeleneteket. Hogy milyen is lehetett a mozi hőskora, arról csak benyomásaink lehetnek, ám sokunkban a kialakult képet épp egy mozifilm, a Giuseppe Tornatore rendezte Cinema paradiso című olasz alkotás alakította. Igen, vannak emberek, akiknek az életük volt a mozi. Erről szól a múltba révedő felnőtt férfi filmbeli története. Számunkra inkább csak kikapcsolódás. Ám azt kár lenne vitatni, hogy a XX. század civil mindennapjait átszövő szórakoztatási lehetőség egyik legfontosabb színtere volt a vetítőterem.
Arra még sokan emlékezhetnek, hogy volt idő, amikor a néphatalom propagandistái is részt kértek a mozilátogatók – idézőjelben mondom: – „szórakoztatásából”. Az ötvenes évektől közel harminc éven át peregtek a mozifilmek előtt a kurzus szája ízének megfelelő fekete fehér filmhíradók. Magyarországon a mozi hálózat kiépülésének fénykora volt ez az időszak – nálunk a fővárosban is, miként egész kelet-Európában a mozik elnevezése a meghatározó ideológiák lenyomatát viselte: Szikra, Bástya, Olimpia, Metró, Haladás.
1965-ben 216, 1971-ben már csak 159 fővárosi mozi üzemelt. Mára kevesebb, mint 20 “hagyományos” mozi működik (az Art mozi hálózaton kívül), a többi a multiplexek nyomása alatt bezárásra kényszerült. Nálunk, Óbudán egy régi sem maradt, a fiatalok már az Euro Centerbe mennek, ha a kerületben szeretnének egy vetítést megnézni.
Vetítés. Már maga a szó is sokak fülének korszerűtlenül cseng a videó fájlok letöltések és feltöltések világában. Pedig nincs is olyan messze, amikor még mi magunk is feltettünk egy-egy lemezt, ha volt egy kis szabadidőnk. Edit Piaf, Doors, Cseh Tamás… Ma már a bolhapiacra kell menni, ha egy régi bakelitek lejátszásához szükséges egyszerű lemezjátszó készüléket szeretnénk vásárolni, (s nem méregdrága DJ eszközt).
Félő, hogy a mozival is ez történik. Hódítanak a házimozinak nevezett óriás televíziók, a minőséget IMAX 3D-ben mérjük (maximális térhatású kép), sokak prognózisa szerint pedig központi óriás szerverekről hívhatjuk majd le otthoni képernyőinkre a bennünket érdeklő esti filmet.
Csakhogy a moziba járás sokkal több, mint egy adott produkció megtekintése. Igazi közösségi színtér, mely baráti társaságok hétvégi szórakozásának egyik fontos állomása, a hátsó sorok pedig a párkapcsolatok elmélyítésének kitűnő terepe. A KFT zenekar pontosan írta le, mire vágyott a mai harmincas, negyvenes generáció; a húsz évvel ezelőtti fiatalok együtt énekelték a vonatkozó sort: moziba járni élvezet!
A helyi közösség erejét és élni akarását mutatja, ha megteremti saját moziját. Az üzleti világ számára érdektelen, a költségvetési intézmények számára megterhelő helyi mozik azonban – ha szezonális jelleggel is – de újra és újra megnyitják kapuikat. Nálunk a kerületben az Óhegy ház és a Szent József ház is számos helybéli fiatalnak nyújtott filmnézési lehetőséget, s mi, mint önkormányzat, idén már harmadik alkalommal rendezünk szabadtéri vetítést a Zichy kastély kertjében.
Ám – mindezek ellenére – amint Tolnay Klári, Bara Margit, Latabár Kálmán vagy Latinovits Zoltán neve nem mond már sokat a mai mozirajongóknak, úgy vonulnak vissza az idősebbek emlékezetébe a régi épületek, külvárosi vetítőtermek omladozó, vagy már rég más célt szolgáló egykor volt mozik. Megváltozik a hely és a forma, talán kissé magányosabb műfajjá válik a mozizás, s bár eltűnik egy-egy mozi, a róluk készült fotók megmaradnak itt, a kiállításon és az emlékezetünkben.
Had köszönjem meg tehát a tárlat létrehozásában közreműködők munkáját, és elhatározását, hogy az itt látható anyaggal, ha csak egy órára is, de visszahoztak valamit nekünk abból a korból, melyről mindannyian szép emlékeket és kedves filmélményeket őrizünk magunkban.
Köszönöm a figyelmüket.