Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Vendégeink!
Megtiszteltetés a számomra, hogy immár harmadik alkalommal köszönthetem Önöket az Új Esztendő kezdetén.
Itt, ezen a csodálatos helyen más értelmet kapnak a mindennapok, s bizton könnyebb megéreznünk azt, hogy az egyéni lét egyedül a közösséggel kölcsönhatásban teljesedhet ki.
Egy közösség, egy társadalom igazi bukását az okozhatja, ha az egyéni szempontok jellemzően a közösség érdekei elé kerülnek.
Óbudán eddig mindez másképpen alakult, ezért ismételten szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a városrészért, s annak polgáraiért erőfeszítéseket végző embereknek a fáradozásait. Szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját, energiáját, áldozatát, akik tettek a közösségért, Óbuda-Békásmegyer gyarapodásáért, s polgárainak boldogulásáért.
Kétségtelenül nehéz esztendőt hagytunk magunk mögött, sokkal nehezebbet, mint a megelőző időszakban bármikor. Az általános válság és a kormányzati megszorítások nehezítették önkormányzatunk működését, a helyi lakosság, a családok és városrészhez kötődő vállalkozások tevékenységét.
A jelen valósága sajnos aligha nevezhető szívderítőnek. Ma már nincs olyan szeglete az országnak, ahol körülményeikkel elégedett polgárok élnék nyugodt és kiegyensúlyozott mindennapjaikat. A miértet firtató kérdésre legtöbben az ország ügyeit intéző politikusok ténykedését okolják, bennük lelve meg minden bajok ősforrását. Kár is lenne tagadni, az elmúlt 20 év politikai teljesítménye kisebb időszakot leszámítva lesújtó. Bizony egyes döntéshozók bűnei nem növelték a jogalkotó testületekbe vetett bizalmat, s ezen az sem változtat, hogy a munkájukat becsületesen, a közjó előmozdítása érdekében végző képviselők rendre kimaradnak a híradásokból.
Hiba lenne viszont az elmúlt időszakért és a válságért csak a politikusokat hibáztatni, hisz – tisztelet a kivételnek – sok esetben a politikához hasonló működés tapasztalható a civil és a gazdasági szférában is.
Az egyéni érdek esetenként ezeken a területeken is a közösség vagy a vállalati érdek elé kerül, igazolva azt a statisztikailag is kimutatható tényt, hogy az ország fejlődésének legmakacsabb kerékkötője a tíz éve változatlan korrupciós hajlandóság. Úgy látom, mindannyian felelősek vagyunk azért a helyzetért, amibe kerültünk.
„Először magadban kell létrehozni a változást, amit a világtól követelsz.” – mondta Mahatma Gandhi bölcs előrelátással. Könnyű saját sorsunk miatt másokat kárhoztatni. Ez a gyarló emberi tulajdonság azonban annyira elterjedt, hogy ma már életképes politikai erő is felépülhetett szidalmain. Az örökös másokra mutogatásból azonban még nem született gyarapodó ország, csupán viszály és háború. Mindazoknak, akik új irányt szeretnének szabni saját sorsuknak, komolyan mérlegelniük kell: a mellettük élővel szemben, vagy vele összefogva kívánják-e a változást. Max Stirner mondta: ahogy a világra nézel, úgy néz az vissza rád. Rajtunk múlik a változás és változtatni kell, mert bajban van az ország. Ezt – ha nem is azonos tehertételként, de – mindannyian érzékeljük.
Az egyik kutatócég évről évre kiszámolja a különböző szakmákat övező bizalmi indexet. A listán magabiztosan őrzik a tűzoltók vezető helyüket. Úgy gondolom, az eredmény erősen összefügghet a teljes kiszolgáltatottsággal, s amint azt a közmondás is tartja: bajban ismerszik meg a barát. Magam is úgy hiszem, hogy amikor legfontosabb javaink kerülhetnek veszélybe, megnő a biztos kapaszkodó iránti igény és bizalom. Talán nincs még egy szakma ahol a benne dolgozók ennyire a másikra lennének utalva, az életük függ a másik munkájától. Talán csak szimbolikus, hogy az egykori Aquincum fő szentje Szent Flórián a tűzoltók védőszentje is. Képletes üzenetet hordoz számunkra ez, és nem csak az áradások idején. Városrészünknek olyan szigetté kell válnia, mely az események sodrásában is menedéket jelenthet a rászorulóknak, ahol értik, hogy mit jelent az egymásra utaltság.
Akik ismerik az önkormányzat lehetőségeit, azok pontosan tudják, hogy a jelen körülmények nehéz döntéseket kényszerítenek ki. Szilárd meggyőződésem azonban, hogy cselekvéseinket mindig az emberségnek kell motiválnia. Ellenkező esetben könnyen abba a hibába esünk, mint az ország mai irányítói. Ha a pénzügyi szempontok és rövid távú célok helyett az ember, az emberi méltóság áll döntésünk középpontjában, akkor könnyebb lesz az utcán egy tócsát kikerülni, mint egy reményvesztett embert.
Bíznunk kell abban, hogy az efféle szorító kényszerek a változással gyorsan veszítenek erejükből. Ehhez azonban vissza kell szerezni a magyarságunkba vetett hitet, nemzeti önbecsülésünket, hogy ne érezzük úgy, velünk még egy szlovák autó tolvaj és koalíciós játszópajtásai is kedvükre labdázhatnak. Ha nem értjük meg, hogy egymásra vagyunk utalva, akkor folytatódik az a folyamat, melynek következtében intézményeink, családjaink szétesnek, a erkölcs megszűnik, a magyarság felmorzsolódik. Meg kell erősíteni magunkat, s bízni abban, hogy a hét szűk esztendő már a vége felé jár. Ha sokan indulunk el egy irányba és ugyanaz a cél vezérel bennünket, ismét úgy fordulnak dolgaink, ahogy mi azt mindig is szerettük volna: rendezett körülmények között, békében és egyetértésben élni testvérrel, szomszéddal, társsal, itt Óbudán és a Kárpát-medencében.
A kitűzött célok elérése azonban csak az Önök hathatós segítségével lehetséges, ezért kérem, segítsék munkánkat 2010-ben is. Építsük tovább együtt anyagi és lelki értelemben egyaránt Óbuda-Békásmegyert, teremtsünk élhetőbb otthont mindnyájunknak, a gyermekeknek pedig igazi, erkölcsi értékeken nyugvó, vállalható örökséget.
Arany János soraival kívánok mindannyiuknak reményteli, sikeres új esztendőt, a ma esti koncerthez pedig jó szórakozást!
Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.