Tisztelt Makovecz Imre Úr, tisztelt ünneplők!
Tamási Áron legtöbbet idézett gondolata szerint „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Az otthon mindannyiunk számára rejt valamit elődeink tárgyi kultúrájából, de világlátásról is sokat elárul. Ehhez tesszük hozzá mi magunk mindazt, amit értékesnek, egyszerűbb esetben hasznosnak vagy praktikusnak gondolunk. Mindez igaz közvetlenül lakott otthonainkra, házainkra, de közösségi és szakrális tereinkre is. Felelősek vagyunk alakításáért, hisz ezeken keresztül látnak majd bennünket az utánunk jövők.
Immáron 15 éve ismerhetjük a Kecske utcából a Makona építész stúdiót. Ez a környék az ókor építészeti emlékei-, a múlt század fordulójának házai és a modern épületek metszéspontjában áll, a budai hegyek szomszédságában. A kerületünk másik arca nem látszik innen. A blokkházak szigorú rendje, és egyformasága annak a kornak a lenyomata, melyben mindent a forradalmi modernizmus uralt. Önnel együtt, kedves Imre, sokan hittük, hogy az új formavilág megjelenése cezúra lesz – és nem csak az építészetben, de világszemléletben is – nemzeti és nemzetietlen között. Mondanom sem kell, nagy volt a kiábrándultság.
Az 1971 és ’83 között felhúzott lakótelepek szöges ellentétben álltak mindazzal, amit ön, organikus építészet címszó alatt egész életében képviselt. A díjak és nemzetközi elismerés mellett éppen az hitelesítette szemünkben építő művészetét, hogy a kakasdiak, a makóiak, a csíkszeredaiak, a kolozsváriak és csengeriek…, s a sor még hosszan folytatható lenne – mind magukénak ismerték el a templomot, közösségi épületet. Számomra a piliscsabai egyetem formavilága tette nyilvánvalóvá, hogy igazi hungarikum válik az ön terveiből.
Noha magam is Szent Imre templomba jártam, vannak, akik nálam régebb óta ismerik személyesen önt. Nyilatkozatait azonban figyelemmel követem, s így láthattam, nem csak építészet kérdésében maradt örök kérlelhetetlen. Erkölcs és világnézet ügyeiben is megfogalmazza véleményét, még akkor is, amikor tudható, hogy az elit bizonyos köreiből ezzel kizárja magát. Fantaszta – mondták egyesek. Credo quia absurdum / hiszem, mert képtelenség – mondott ellent oly sokszor.
Eltökélt építőként ismerte meg nevét a világ. Mint a katalán építész mester, Antoni Gaudí, aki egy életen át munkálkodott álma megvalósításán, s bár az idő legyőzte őt, koncepciója megvalósulni látszik. Kodolányi János mintha csak a barcelónai Sagrada Família templom tervezőjére, a megbecsültség híján nagy szegénységben meghalt Gaudíra utalt volna, amikor azt mondta: „Ha nem követelünk magunknak örökkévalóságot, elveszítjük a mát is”.
A tét valóban nagy. Egyebünk nem lévén a magyar találékonyság, elhivatottság és tenni akarás mögé kell támogató erőt állítani. Ismerjük az előző ciklus nyugatiasnak szánt jelmondatát: az idegen szép! Bizonyára így is van, de úgy helyes, ha ezt kiegészítjük azzal, hogy a magyar pedig hasznos. És szép is, lehet, ha autentikus és igényes.
A magam részéről szeretném hinni, hogy mindaz a tudás, tapasztalat, melyet a Makona építész stúdióban, s annak vonzáskörében létrejött, az a kreativitás, ami vitán felül továbbadásra érdemes, nem veszik el. Erre részben az a sok fiatal építész a garancia, akik mesterükként tekintettek önre közös munkáik során; másrészt az a jó értelemben vett küldetéstudat, melynek fókuszába a magyarság jobbik énjének életben tartását állította, előadásai, sajtóban tett megnyilvánulásai során. Saját könyvében így írt a feladatról:
Mindannyiunk számára adott a fölemelkedés lehetősége. Felemelkedésen azonban nem szárnyakon való fellibbenést értek, mert a felemelkedés alkalmasint leszállást jelenthet. Kós Károlyt hoznám példának, aki karrierje csúcsán, amikor Európa is ismerte már, átment a leszakított Erdélybe és attól kezdve nem a karrierje építésével foglalkozott, hanem a kalotaszegiekkel. Őket tanította az élet különböző alapismereteire.
Végezetül mi mást kívánhatnánk önnek, mint hogy tartsa meg az Isten sokáig, hogy Kós Károlyhoz hasonlatosan még sokáig oktathassa az élet alapismereteit, s ha kell, a jobbítás szándékával korholhassa nemzetét.
Isten éltesse!