Tisztelt ünneplő egybegyűltek, kedves vendégeink!
Már 30. éve annak, hogy kerületünkben megalakult a Krúdy Gyula Irodalmi Kör és helyet kért a városrész kulturális életében. Azóta – lazább, vagy szorosabb szálakkal – de sokan csatlakoztak hozzá. Művészek, irodalmárok, olvasók, akik egyvalamiben biztosan hasonlítanak egymásra. Krúdy munkásságának, s a nyomában járó óbudai Krúdy jelenségnek ismerői és tisztelői. 1933-as halála óta számos antológiában – köztük a most megjelenő Három évtized címet viselőben is – jelentek meg alkotásai, intézmények és közterek viselik nevét, több életrajzi írás készült, közülük talán a legismertebb, Krúdy Zsuzsa: Apám, Szindbád című kötete. A gazdag dokumentációgyűjtemény lapjain szinte megelevenedik előttünk Krúdy élete és a húszas-harmincas évek Magyarországa. A nagy hatású író kapcsán ma már számos tényszerű ismerettel rendelkezünk tehát, annak ellenére, hogy még nem készült el az egész életpályát feldolgozó nagy monográfia. De a tudományos igényű életmű összegzésénél talán fontosabb is, hogy mi, az író tisztelői mit érzünk a művek olvasásakor, az élmények hogyan szüremkednek át életünkbe, hogyan válnak gondolkodásunk részévé.
Krúdy minden bizonnyal többet jelent önmagánál, többet jelent egy magának nevet szerző, egykor volt írónál. Neve ma már sokak számára egyet jelent egy különös életfilozófiával, melynek örök jelenlétét könnyen megérezhetjük, ha belépünk a Kéhli Vendéglőbe, ha a Kiskorona utca környékén sétálunk, vagy egyszerűen fröccsöt rendelünk. (Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy a nevét viselő fröccs, maga a legbátrabb életigenlés: 9 dl bor, 1 dl szóda.) Vannak pillanatok, amikor könnyelműnek kell lennünk, amikor ki kell egy pillanatra lépnünk a konvenciók szabályrendszeréből és engednünk kell a káprázatnak. „Mert a szem néha káprázik… Káprázik, és ez az emberi boldogság.” –írja Krúdy.
Bizonyára önök is ismerik szülővárosában, a nyíregyházi színház előtti szobrát. Krúdy egy fiákerben ül lezseren, látszólag gondtalanul. A kétkerekű szekér – noha nincsenek elé lovak fogva – biztosan áll. Vajon mitől? Ha jól fejtem meg az alkotás szimbolikáját, akkor azt kell, mondjam, hogy önök, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör, a Szindbád Ínyeskör, illetve a Krúdy munkásságát nagyra értékelő olvasói tartják láthatatlan kezekkel. Az önök támogató jelenléte azonban a szellemi örökség ápolásán túl Óbuda öntevékeny, művészeti életében is meghatározó szereppel bír. Külön szeretném megköszönni Kanizsa József és Király Lajos urak irodalmi és közösségformáló munkáját, illetve – aki sajnos már nem lehet közöttünk – Cecei-Horváth Tibor kulturmissziós tevékenységét, mely a vendéglátás eszközével, a borfogyasztás filozófiájának bemutatásával, a fiatalabb korosztályok számára is megmutatott valamit a gasztronómia és Krúdy titkos viszonyából.
A mai, ünnepi emlékesthez mindannyiuknak jó hangulatú időtöltést kívánok, az elmúlt 30 esztendő hagyományápoló munkájához pedig a Krúdy Gyula Irodalmi Kör vezetőségének és minden tagjának jó szívvel gratulálok.