Tisztelt vendégeink, Hölgyeim és Uraim!
Polgári hagyományokat követő fontos közösségi eseménynek ad évről évre otthont a Kiscelli kastély. Forduljon bárhogy is a történelmi széljárás, e falak mindig az állandóság és a városrész megmaradásának szimbólumaként magasodnak előttünk. Trinitárius közösségnek, monarchiabeli arisztokratának, ’56-os ellenállóknak, majd különböző művészeti gyűjteményeknek jelentett menedéket; hogy mára az Óbudáért tenni kész polgárok számára nyújtson alkalmi találkozóhelyet.
Tisztelt egybegyűltek!
A múlt tanulságot, a jövő pedig lehetőséget jelent számunkra. Így van ez akkor is, ha az előttünk álló időszakot alakító feltételek folyamatos mozgásban vannak. Hiszem, hogy szűkebb pátriánk jövője döntően tőlünk függ, a mi akaratunktól, képességeinktől, értékrendünktől és az egymáshoz fűződő viszonyainktól. Ha visszatekintünk a mögöttünk álló évekre, igazán nincs miért szégyenkeznünk. A korábban kialakított, párbeszéden alapuló óbudai modell mára meggyökeresedett, s más döntéshozók előtt is példaértékűvé vált. Az itt élők számára azonban ennél fontosabb, hogy a hivatali és városépítő munkában kiszámítható működést eredményezett, s ebben – pártállástól függetlenül – vitathatatlan érdemeket szereztek az óbudai képviselők. Feladatunk most abban áll, hogy e közösen létrehozott értéket megőrizzük és továbbfejlesszük.
Az idei esztendő az új viszonyrendszerek próbájának éve lesz. Új koordinátarendszerbe került a helyi szintű közigazgatás és a közoktatás struktúrája is. A változtatás hasznosságáról az Óbudán tanuló diákok, szüleik, illetve a hivatalos ügyeiket intézők fognak tapasztalataik alapján ítéletet mondani. Bízom benne, hogy az eddigi magas színvonalú oktatás stabilizálódik, a járási hivatal pedig működése során megőrzi a korábbról ismert ügyfélbarát jellegét. Erre reális esély van, hisz az új szervezetek vezetőivel kitűnő emberi és szakmai kapcsolatot sikerült az évek során kialakítani.
Kutatási eredmények szerint meglehetősen individualista szemléletű a magyar ember. Én azonban a bizalomban és az eltérő érdekek összebékítésében, a közösen elért sikerek erejében hiszek. Jó úton járunk, ha munkánk során, cselekedeteink vezérfonalául Máté evangéliumának 7. verse 12. szakaszát választjuk: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.”
Az idézett 2000 éves tanítás egyszerre foglalja magában a szolidaritás, illetve az egyenlő mérce ma is aktuális alapelvét. Az iránymutatást azonban rendre felülírja az önhitt és számító emberi gondolkodás, melynek nyomában gyakran fájdalom és reményvesztettség jár még ma is. A társadalmi hierarchiában betöltött pozíció alapján egészen másképp cseng az esély szó fent, mint legalul. Csak az erős képes másokat ki- és felhasználni saját céljaira, s ugyancsak az erős sajátja a lent lévők felemelni tudása is.
Pilinszky János így fogalmaz: Az ember millimétert se mozdulhat ki a világ törvényeinek hullámveréséből. Senkinek sincs módjában kitörni térből és időből. Közös hullám emel és ejt: mindannyian engedelmesek vagyunk. De szívünk számára adott a választás, hogy jobbak vagy rosszabbak legyünk a világnál, melynek részei vagyunk. Ez módunkban áll. Hogy kegyetlenebbek legyünk vagy irgalmasabbak a változatlan és megváltoztathatatlan egésznél.
Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, úgy gondolom, mi, akiknek megadatott, hogy szélesebb horizonton szemléljük, s adott esetben alakítsuk is a körülöttünk zajló eseményeket, komoly felelősséget hordozunk. Döntéseinkkel mások esélyeire is hatással lehetünk, ezért összefüggésében kell látnunk a folyamatokat. A mindenkiről gondoskodni képes államról ugyan kiderült, hogy nem több puszta utópiánál, mégis hatalmas rá ma is az igény. Erre utal a múltba révedés éppúgy, mint a hallható szociális demagógia, tehát erre figyelemmel kell lennünk. Mi azt gondoljuk – Ludwig Erhard egykori német kancellár elgondolásával egyetértve – hogy az egyéni sorsok jobbra fordításának a sikeres gazdaság az első és legfontosabb eszköze. „Annál kevesebb szociálpolitikai beavatkozás és segítő intézkedés szükségeltetik, minél sikeresebben alakulhat a gazdaságpolitika.” Kívánom tehát, hogy a vállalkozások ezekben a válsággal sújtott időkben is megtalálják a számításukat, teremtsenek lehetőséget, s így esélyt minél több alkalmazott számára, hogy az ő sikerük mindannyiunk közös sikere lehessen.
Őszintén szeretném mindezt, noha azt látjuk, hogy már több mint 20 éve köti le a magyarok alkotó energiáit a kérlelhetetlen egymásnak feszülés. Kelet – Európa városaiban járva láthatjuk, hogy mekkora árat fizettünk ezért.
Ám, ahogy mind szélesebbre tárul az ismeretek és információk kapuja, úgy nő az esélye annak, hogy felülemelkedjünk e káros szembenálláson. Biztosan állíthatom, hogy hatalmas energiákat lenne képes felszabadítani a megegyezni tudás, s általa jelentősen erősödhetne a politikába vetett bizalom is.
Számomra az elmúlt év végének eseményei mutattak rá igazán a változtatás fontosságára. Az ifjúság körében tapasztalt értékválság egyenes következménye az elmúlt évtizedek liberális oktatás- és média politikájának, melynek a fiatalok az egyértelmű áldozatai. Az önérdekű fogyasztói szemléletből két népszerű-, ámde hibás állítás következik. Az egyik, hogy nekem minden jár, a másik pedig, hogy minden lecserélhető és pótolható. Erre utalnak legalábbis a tavaly decemberben megfogalmazott diák követelések. A hazát változtatni akarók felvetései a társadalmi szerződést felmondják, és a generációk közötti szolidaritást megszüntetik. Ahogy az látható, divatosabb kilépni egy nehézségekkel küzdő kapcsolatból, lecserélni a társat, mint időt és energiát ráfordítva helyrehozni azt, én mégis ez utóbbit javaslom. A kapcsolatokból nem kilépni és elmenekülni kell,– legyen szó házasságról vagy a hazához fűződő viszonyról – hanem megküzdeni érte. Azt gondolom, hogy igazán társ az életünkben csak egy van, ahogy haza is. Helyre kell állítanunk a lehetőségek és kötelezettségek egyensúlyát, s ezzel egy időben javítani a boldogulás magyarországi perspektíváit.
Közérzetünk az esélyek, lehetőségek és a külső adottságok mellett azonban saját lelki alkatunktól is függ. Szerencsések vagyunk, hisz nekünk, itt, Óbudán van kire tekintenünk, ha az élet örömeinek megszemélyesítőjét keressük. 2013-ban Krúdy évet ünneplünk a kerületben. Remélem, hogy az egykori író emlékének felelevenítése által sokaknak adhatunk ízelítőt a századelő világának sajátosan krúdys hangulatából, s ez által értékes kulturális élményt is.
Végezetül engedjék meg, hogy köszönetemet fejezzem ki az Óbudai Danubia Zenekarnak, amiért idén is valódi koncertélménnyel ajándékoznak meg bennünket. Külön megtiszteltetés, hogy körünkben köszönthetjük Héja Domonkost az operaház karnagyát, aki ma esti koncertünk karmestere lesz.
Köszönöm a múzeum vezetésének, hogy az új esztendőben is vendégül látják évnyitó rendezvényünket. Önöknek pedig, akik elfogadták meghívásunkat, az előttünk álló évre örömteli pillanatokat, munkájukban sikereket kívánok. A most következő előadáshoz jó szórakozást mindannyiuknak.