Tisztelt ünneplő egybegyűltek!
Gárdonyi Géza sorai szerint: Az emberi szívek éppúgy egymás körül forognak, mint az ég csillagai. A magányos ember mindig azt érzi, hogy nincs beilleszkedve a világrendbe.
A 150 éve született író gondolatait egy közelmúltban publikált empirikus kutatás is alátámasztja. Az ELTE Társadalomtudományi Kara szociológusai által készített „Budapest 2012” című vizsgálat adatai szerint a fővárosiak 93%-ának legfőbb társas környezete a család, a 65 év felettiek 35%-a pedig már 15 éve egyedül él. Az elmagányosodás a rendszerváltás óta folyik, egyre kevesebb a baráti kapcsolat, tehát atomizálódó társadalomról beszélhetünk. Az elöregedő társadalomban pedig egyre valószínűbb, hogy magányosak lesznek a nyugdíjas korúak. Ha pedig házastársukat is elveszítik, szinte biztosan.
Itt Óbudán, ha nem is a számok nyelvén megfogalmazva, de már jó ideje ugyancsak ezt érzékeltük. A lakótelepeken a tendencia ̶ sajnos ezt kell mondanom ̶ szinte törvényszerű. Ennek tudomásulvétele azonban nem jelenthet beletörődést a részünkről. Még akkor sem, ha úgy látszik, hogy a szociális munkások és a házi segítségnyújtásban részt vevő szakemberek jelentik sokak számára a társadalom felé az egyetlen kapcsolódási pontot. Nekem meggyőződésem ugyanis, hogy a kör bővíthető, hogy az aktív közösségekben a korábban magányos emberek új célokat találhatnak másokkal együtt maguknak. Ehhez azonban két dolog elengedhetetlenül szükséges. Egyfelől létre kell hoznunk azokat a színtereket, melyek keretét adhatják az új találkozásoknak. Alkalmas lehet erre a kulturális intézményhálózatunk épp úgy, mint a közterületi fitnesz parkok, sportpályák és játszóterek. Másfelől ̶ , s ezt külön szeretném hangsúlyozni, csak a személyes kapcsolatokon, kézfogásokon keresztül találhatnak utat a magányosan, izolációban élő emberek a közösségek felé.
Az idősebbek számára ez kézenfekvő, azonban a fiatalabbak számára a világháló és a közösséginek nevezett oldalak a valahová tartozás hamis illúzióját kelthetik. Azt látom, hogy a Facebook nemhogy közelebb hozná egymáshoz az egymást csak távolról ismerő embereket, hanem ellenkezőleg, tovább atomizál.
Önök a munkájuk során gyakran találkozhatnak a társas kapcsolatok hiányából, a család felbomlásából fakadó reakciókkal, a beletörődéssel, elfojtással, agresszióval. A szociális munka egyik fontos feladatának gondolom a társadalom kohéziójának erősítését, a szolidaritás attitűdjének fenntartását. Legutóbb a példátlan árvíz és a tragikus gázrobbanás kapcsán tapasztalhatták meg az érintettek, mit jelent a gyakorlatban Óbuda szociális érzékenysége. A szolidaritás alapján az önkormányzat ott is segített, ahol ez számára nem volt előírva. Az is elismerésre méltó, ahogyan a vészhelyzetet érzékelve a képviselőtestület tagjai döntésükkel egyöntetűen odaálltak a segítségre várók mellé. Az önkéntes munkához, támogatáshoz aztán magánszemélyek és vállalkozások is csatlakoztak, így téve teljessé az összefogást.
Az elmúlt évek során kiépült III. kerületi szociális ellátórendszer példaértékű kereteket, széles és erős alapot teremtett az itt dolgozó szakemberek és klienseik számára. A rendszer egészének olajozott működése az önök elkötelezettségén és hozzáértésén múlik. A szociális védőháló akkor képes megfelelő biztonságot nyújtani, ha kiépül az ágazatban működő intézmények közötti információcsere is. Tudom jól, hogy az egyes intézményekben is számos feladat osztja meg az energiákat. Jó tudni ugyanakkor, hogy ebben az embert próbáló munkában nem vagyunk egyedül. A kerületben számos, jól működő egyházi és civil szervezetre támaszkodhatunk, melyek képesek a csellengő fiatalok megszólítására, integrálására, az idősebbek aktivitásának visszaadására közösségi, hasznos időtöltések megszervezése által. A Szociális Munka Napja tehát kicsit róluk is szól.
Tisztelt ünneplők!
Sokan értesülhettek a pedagógus béremelésről és arról, hogy az egészségügyi szakdolgozók is magasabb illetményhez jutottak szeptembertől. A magam részéről helyesnek tartanám, és támogatom azt a kormányzati szándékot, hogy a szociális ellátás területén is megtörténjen a bérfejlesztés.
A mai ünnepnapon azt kívánom, hogy mind a munkahelyükön, mind a családjukban, szeretteik körében találják meg a személyes kapcsolatokban rejlő erőt és örömöt. Legyen a közösséghez tartozás olyan erőforrásuk, mely az ünnepeken túli időszakban is biztos támaszuk lehet.
Kérem, engedjék meg, hogy végezetül Márai Sándor, az idős, reményvesztett író kései sorait idézzem. E mondatok jól érzékeltetik, mit is jelenthet egy-egy gesztus a gyenge és rászoruló embernek:
Megfogta kezem és szótlanul, mozdulatlanul ült ágyam mellett. Az emberi kéz érintése jólesett. A fájdalom elcsendesedett, s a zsongó békében, mely reám köszöntött, megnyugodva éreztem ezt az emberi kezet, amely az idegen világban, a váratlanul reám zuhant nyomorúságban érzelgősség nélkül figyelmeztetett, hogy az emberi részvét és segítség minden szörnyűség közepette is működik.
Segítő munkájukhoz én is sok erőt, megértést és bátorítani tudást kívánok; az est hátralévő részéhez pedig mindannyiuknak gondtalan kikapcsolódást.