III.Óbudai képzőművészeti tárlat: Szindbád – Óbuda

Tisztelt kuratórium, művészetbarátok, tisztelt hölgyeim és uraim!

Engedjék meg, hogy rögtön az elején néhány személyes benyomást osszak meg önökkel. Annál is inkább, mivel Krúdy műveinek álomszerűsége nagyon közel áll ahhoz a látásmódhoz, amellyel – visszatekintve, saját gyermekkoromat látom. Kisiskolásként mindig úgy tekintettem a világra, mint egy olyan helyre, ahol bármi megeshet velem, s itt elsősorban a lehetőségek végtelenségére gondolok. Az akkori életem egy végtelen szabadságot kínáló álom volt. Krúdy ezt az érzelmi állapotot annyival egészíti ki, hogy: A szerelem nem más, mint egy hajnali álom… Amint az álomban történnek lehetetlenségek, ugyanúgy megesnek azok a szerelemben is. Felnőttként persze már mindannyian tisztában vagyunk a bennünket körülvevő világ kisszerűségével, hazugságaival és csalásaival, mégis él bennünk egy gyermekibb, idealisztikus kép is, melyben az élet eseményeinek kontúrjai halványabbak, irányát pedig a vágyak szabják meg. Szerelem, elvágyódás, utazás, magány, emlékek, és a többi, számunkra fontos dolog. Nos, ezeket foglalta keretbe Krúdy Gyula, mikor megalkotta Szindbád karakterét. Az ő tetteiben és terveiben látjuk visszatükröződni a magunkét, ezért érezzük ezt a soha nem volt alakot közeli ismerősünknek. Benne magunkra ismerünk.

Kisgyerekként nagyon szerettem a meséket, sőt – nem tagadom – még most is. Amikor már tudtam olvasni, az Ezeregyéjszaka meséiből Tengerjáró Szindbád utazásaiért lelkesedtem a legjobban. Ma ezt már sorsszerűnek látom, bár akkoriban még Krúdytól mit sem tudtam, s persze Latinovits Zoltánról sem. Később a sors engem is Óbudára vetett. Különös érzés, de polgármesteri szobámban ülve ugyanannak a közeli templomnak harangját hallom, mint Krúdy, s ilyenkor karnyújtásnyira érzem magamhoz a századforduló Óbudáját, vagy ahogy a mester írja: az ódonságok városát. Errefelé harangozás ügyében nem ismertek tréfát. (Ismét idézet következik): nem ébredez olyan korán sem óbudai fecske, sem óbudai ember, hogy azt az óbudai harangozó meg ne előzné. Itt a plébánia harangozója tán sohasem alszik, vagy tán csak olyan rövidet a harangjai között, amilyen rövid a vers egyik harangozás és a másik harangozás között.

Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, e mai kiállítás anyagának nem elhanyagolható része a szerelem és az emlékezés témáját dolgozza fel; ezek allegórikus művészi megformálásai. De nézzük, miként ír erről az érzésről Krúdy 1915-ben az Érzelgős utazás című novellában. Nincsen olyan férfi, aki ne várná azt, hogy egyszer valamikor eljön a hölgy, a legdrágább, a legkedvesebb, akit csak képzeletből ismer, … akire gyermekkora óta gondol, s lehetséges, hogy ebben az életben csak azért nem találkozhatnak, mert a kisasszony táncosnő Sevillában vagy tatár hercegnő a Kaukázusban, … vagy már rég öregasszony lett azóta, … esetleg gyermekszoknyában futkos a sétatéren, … vágtató hintó ablaka mögött eltűnve látni egy pillanatig, … vagy külvárosból jön hajnalban, és az újságot hordja az alvó házak emeletén…

Ahhoz, hogy immár felnőtt fejjel, a kapcsolatok misztikus palettáján elhelyezzük magunkat mint férfit, álljon itt Az óbudai szépségkirálynő című novellából is egy rövid utalás: A nők gyöngédségére nagyobb szükség van, mint valaha. Minden nő, még a legközönségesebb is rokonságban van holddal, a túlvilággal, a babonával. Csak a nők javíthatják meg az állati sorba jutott férfiakat. Kétségtelenül izgalmas művészeti kísérlet át-, majd visszalépni Krúdy megfoghatatlan közegének, és a jelen valóságának határán álló kapuján. Izgalmas, és mégis egyszerű. Kalmár János által készített szobor kompozíció például – számomra legalábbis –az olvasmányélményeink nyomán elképzelt utazásnak, vagy ha úgy tetszik a tér-idő dimenzió elhagyásának határpontjára irányítja a figyelmemet.
Persze az itt kiállított képek egy része nem feltétlenül-, mások pedig nem egyértelműen tárják fel az alkotói gondolatokat, hiszen Szindbád az általános férfiúi érzület megformálásán túl ezernyi személyes vonatkozást is felidézhet. Ahogy a katalógusban az egyik képzőművész fogalmazott: olyan gondolatokat szeretnék ébreszteni a nézőkben, ami nekem nem jut eszembe.

A most megnyíló kiállítást tehát egyfajta invitálásnak is tekinthetik, mely a kortárs képzőművészet hol kísérletező, hol játékos, másutt világos és letisztult, vagy épp megfejtésre váró területére vezet be bennünket.

Köszönöm a kuratórium tagjainak hozzáértő munkáját, az Esernyős Galéria munkatársainak segítő közreműködését, a pályázók inspiráló munkáit, önöknek pedig, hogy eljöttek és megtiszteltek jelenlétükkel.

Mondhatod, hogy álmodozó vagyok,
De nem én vagyok az egyetlen
Remélem egy nap csatlakozol
És a világ egységes lesz!

… szól John Lennon Imagine című dalának szövegrészlete.

Álmodozzunk hát együtt e tárlat megtekintése által ebbe a látomásos világba.

Hozzá mindannyiuknak tartalmas időtöltést kívánok!

Köszönöm, hogy meghallgattak.