Keresztény Élet

HIT ÉS MUNKA

Beszélgetés Bús Balázzsal, Óbuda-Békásmegyer polgármesterével

Budapesten született, a szentendrei ferences gimnáziumban érettségizett, egy éven át az Esztergomi Érseki Hittudományi Főiskola hallgatója volt, diplomáját pedig 1995-ben szerezte meg a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola szociális munkás szakán. Családsegítő munkakörben dolgozott. 1998 óta kerületi képviselő, 2002-2006 között alpolgármester, 2010-2014 között a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, 2006-tól Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

 Karl Rahner szerint nem veszítjük el a gyermekkorunkat, az velünk marad, elkísér az örökkévalóságba. Ön hol töltötte, milyen családi környezetben a gyermekkorát? Voltak-e olyan élményei, amelyek későbbi életének alakulására hatottak?

 Valamiféle kettőség jellemezte gyermekkoromat, mi kint laktunk a kelenföldi, újonnan épült lakótelepen, de nagyszüleim a Feneketlen-tónál éltek, így akkori életem nagy része a Szent Imre templom környékéhez kötődött. Általános iskolába is ott jártam. Megmaradt a kettősség, együtt hatott rám az itteni polgári lét és a lakótelepi élet, az utcai csavargással, az utcagyerekekkel eltöltött időkkel, meghatározva későbbi sorsomat is. Hozzátartozik még ehhez Dunaföldvár, másik nagymamám ott élt, édesapám onnan származik. A Duna Budapesten és Dunaföldváron is alapvetően meghatározta az életemet.

 A Dunától később sem szakadt el. Most is a Duna-part közelében él, dolgozik…

Így van, Szentendrére jártam gimnáziumba a ferencesekhez, azután következett Esztergom. Talán sorsszerű is, hogy „vízöntő” vagyok, a Vízivárosban születtem és most Aquincumba kerültem…

  Gyermekkorának esztendeiben még nem volt természetes dolog, hogy hittanra járjon valaki, de az Ön szülei nyíltan vállalták elhatározásukat.

 Bátor és szerencsés döntés volt, hiszen 1973-ban és az azt követő esztendőkben, kiemelkedő személyiségekkel, karizmatikus papokkal lehetett találkozni a Szent Imre templomban. Az első hittantanárom, a kiváló teológia tanár, Bolberitz Pál volt. Érdekes, hogy nem a templomban, vagy a plébánián volt a hittanóra, hanem a Köbölkúti Általános Iskolában. Másik nagy papunk Mádai István atya volt, aki szintén fantasztikus módon foglalkozott a fiatalokkal, ministránsokkal. Ebben a templomban szolgált később Kállay Emil atya is, aki szintén rendkívüli személyiség volt. A Szent Imre templom így visszatekintve egy kicsit a második otthonom is volt. Tehát nagyon jó hatások értek gyerekkoromban, erős, jó alapot adtak nekem, a ferencesek pedig Szentendrén ezt tovább építették. A bátyám Pesten a piaristák gimnáziumába járt, de én örültem Szentendrének, a ferenceseknek, azért is, mert ott olyan egyházi gimnázium volt, ahova fiúk és lányok együtt járhattak. Csodálatos közösségi szellemet alakítottak ki, építettek fel az évek folyamán a ferences tanárok, ez maradandó lelki haszonnal járt. És éppen náluk lehetett megtanulni, hogy miként fordítsunk nagy figyelmet a szegényekre, a rászorulókra, az elesett emberekre. Hálás vagyok, hogy hozzájuk járhattam.

Közösséget építünk: ez a jelmondat ötlik szemünkbe itt a városházán is. A család melegségét nélkülöző gyermekek és a panelházak világa, a szociális problémáival való cselekvő együttlét hogyan maradt jelen polgármesteri hivatásának hétköznapjaiban?

 A városvezetés legfontosabb feladata talán, hogy közösséget építsen. Új lehetőséget teremtsen az itt lakóknak. A lakótelepi környezetben olyan tereket kell létrehozni, amely alkalmas a találkozásokra, közösségi együttlétekre, így kell újratervezni és élhetővé tenni a kerületet. Elég fiatalon, első munkahelyemen, Békásmegyeren a Zipernowszky Károly Általános Iskolában is markáns módon szembesültem, találkoztam az utca-problémával. Örülök, hogy a szaléziak itt vannak Óbudán, itt van a kerületben a központjuk, hisz Don Bosco nyomán az utcagyerekekkel foglalkoznak elsősorban. A másik társaság léte is nagy segítség: a Máltai Szeretetszolgálat is Óbudán működteti központját, velük is szoros a kapcsolatunk.

Láttam, Jupiter-szobor is van a városháza folyosóján. Óbudán a régi és az új harmóniában él együtt. A római kori emlékek a városrész mindennapi látványához, hangulatához tartoznak. Milyen feladatokat ad a nagyon régi múlt, a hagyományok éltetése a mai modern, szépülő kerületben?

Simon Weil mondja: meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. Erre a gondolatra én Pilinszky János költő valamelyik írásában találtam rá és nagyon szeretem. Gondolom, hogy az óbudai, igen régi értékek a mieink, csak nagyon sok minden a föld alatt van, amit majd érdemes volna feltárni, megmutatni: Óbuda és a főváros egészének történelmileg igen gazdag a múltja. Itt, ahol mi most ülünk, a kora Árpád-korban egy román, az Anjou-korban egy gótikus templom állt, nem is kicsi. Az óbudai Fő téren nagyon erős egyházi központ volt, a római korban pedig kora-keresztény templomok álltak e városrészben. Az alapot, amin a mi kultúránk nyugszik, szeretnénk bemutatni. Igen jelentős volt a középkori világa is Óbudának, a királynői városnak… Hihetetlenül gazdag korszakai voltak. Az iparosodás korából éppen az óbudai hajógyárat említem, amely Széchenyi Istvánnak köszönhető. Sokan nem tudják, hogy a megzenésített Himnusz nyilvános ünnepségen először az óbudai hajógyárban a Széchenyi gőzös vízrebocsátásakor csendült fel. Izgalmas Óbuda kultúrája és valójában nagy kérdés az, hogy miközben modernizálunk, új dolgokat hozunk létre, mellette a régieket hogyan tudjuk bemutatni és életünk részévé tenni.

Említette Széchenyi nevét, az Ön honlapján láttam a két jelmondatot. A „legnagyobb magyar” szavait: A tett az első, a szó a második. És Jakab apostol leveléből: Tettek által igazul meg a hit. Miért éppen ezt a két gondolatot választotta?

 Tavaly újítottuk fel a városházát, amely 1906-ban épült, akkor vált láthatóvá a két zászlótartón a két szó, amit eleink írtak oda, az egyiken a Hit, a másikon a Munka szerepel. Igen érdekes és figyelemre méltó, hogy egy városháza, amely nem egyházi épület, megjeleníti mégis a hit, a cselekedet, a munka gondolatát. Valóban, cselekedeteink alapján lehet megítélni minket, hogy most mit és hogyan teszünk.

A régi óbudaiak a bencés jelmondat változatát éltették itt: Ora et labora! (Imádkozzál és dolgozzál!)

Amikor a papi szemináriumba jártam Esztergomban, egy évig latint és ógörögöt is tanultam. Kötelező volt és persze hasznos. Ma is szükséges lenne a közoktatásban. Visszatekintve úgy érzem, szerencsés vagyok, hogy több mint egy évig lelkigyakorlaton vehettem részt, ami keveseknek adatik meg. Mostanában egyre jobban érzem, ahogy polgármesterként jórészt a nyilvánosság előtt élek, hogy egyre inkább szükségem van a befelé fordulásra, a folyamatos önvizsgálatra. Szükséges erre időt szánni. A hatalom könnyen teszi tönkre az embert, csak a kegyelem óvhatja meg. Szóval a munka, ima és a hit nélkül semmit sem ér.

Említett több fontos teendőt a régmúlttal kapcsolatban, de mik a közeljövő, a mai Óbuda legaktuálisabb feladatai?

 Az egyik legfontosabb, hogy a békásmegyeri piacot, a közterületeket megújítsuk. A legnagyobb problémának a kerületünkben a közlekedést látom, a közlekedési anomáliákat. Ha ezen a téren tudunk előre lépni, az már nagy segítség lenne. Az egyik az M0-nak, a körgyűrűnek a befejezése, a másik pedig a HÉV esetében a szintbeli kereszteződések megszüntetése, a harmadik feladat az árvízvédelem ügye, hiszen ötvenötezer ember élet-és vagyonbiztonságáról van szó.

Az elesett, a hajléktalan emberek sorsa is mindennapi probléma lehet.

 Én inkább azt látom meghatározó gondnak, hogy a társadalomban rengeteg a feszültség, az agresszió. Sok esetben a politikusok is felelősek azért, ha ezt nem tudjuk tompítani. Mindig is lesz szociális probléma, még a legfejlettebb szociális háló mellett is lesz olyan, aki kihullik belőle. A közösségépítés fontos feladata, hogy az elesett rászoruló és az elmagányosodó emberek ne érezzék kirekesztve magukat, a szubszidiaritás elvének megfelelően szükséges segítséget nyújtani nekik, de Óbuda amúgy mindig is szociálisan érzékeny település volt, kiemelkedő szociális rendszert hoztunk itt létre.

Ludwig Erhard német közgazdász, kereszténydemokrata politikus mondta, a legjobb szociálpolitika a jó gazdaságpolitika. Én azt hiszem, ha jól fejlődő gazdasága van Magyarországnak, az adja a legnagyobb segítséget.

Simon Erika