Humánum napja – 2018

Tisztelt emlékező egybegyűltek!

1912. augusztus 4-én született Stockholmban Raoul Wallenberg, a vészkorszakban zsidók ezreit megmentő, mára ikonikussá vált svéd diplomata. A megszálló szovjet hadsereg – kihasználva antifasiszta érzelmeit – kapcsolatba lépett vele, majd elfogta, Moszkvába hurcolta, végül ismeretlen helyen, ismeretlen körülmények között vesztette életét. Születésének évfordulóját 2001 óta a humánum napjaként tartjuk számon.

A II. világháború budapesti eseményeinek láncolatában szimbolikus szerep jutott a Dunának. A medrébe bombázott hidak a szétszakítottság mementói voltak, míg az ártatlanul kivégzett zsidók temetőjeként, mindannyiunk sorstragédiájának hordozójává vált. Nem véletlen tehát, hogy partjának különböző szakaszai Raoul Wallenberg mellett olyan híressé vált tanúságtevőkről vannak elnevezve, mint Carl Lutz, Angelo Rotta, Slachta Margit, Friedrich Born, Sztehlo Gábor vagy épp itt az óbudai szakaszon Ángel Sanz Briz.

Reviczky Imre, magyar katonatisztet, bátorsága és tettei alapján bátran említhetnénk az előbb felsoroltak között. Már Lengyelország német lerohanásakor is minden igyekezetével segítette a hazájukból menekülő lengyelek magyarországi elhelyezését; de öt évvel később, a legkritikusabb időszakban sem tagadta meg senkitől az élethez és emberi méltósághoz való jogot. A munkaszolgálatos zászlóaljába besorozott román kisebbség tagjai, és zsidó honfitársak ezrei köszönhetik neki életüket. Izrael állam segítő tevékenységét posztumusz a Világ igaza kitűntetéssel ismerte el.

Életszemlélete, humanizmusa, és az 1948-as kommunista fordulat utáni büntetése is kísérteties hasonlóságot mutat Nagy Vilmos honvédelmi miniszterével, aki emlékirataiban ekként foglalja össze tetteinek belső mozgatórugóit: „… minden igazságtalanságon, visszaélésen, hatalmaskodáson felháborodtam és éreztem, hogy ha nem teszem a szenvedők ügyét magamévá, ha nem intézkedem azonnal, akkor magam is tettestársa leszek a bűnösöknek.”

Ők képviselték a II. világháborúban Magyarország jobbik énjét. Katonatiszti pozíciójukat, megérdemelt nyugdíjukat, otthonukat ugyan elvehették tőlük, de egész életüket végigkísérő emberségüket nem. Reviczky ezredes életútja ma már megfelelő történelmi távlatból szemlélhető, a történész szakma jól feltérképezte tevékenységét és az utókor is pozitív mérleget vont. Budán, a Mandula utcai háza falán 1981 óta emléktáblája van, Tel Avivban utca viseli a nevét.

Mindezek mellett azonban Reviczky Imre sorsából a hősies magatartáson túl kiolvasható egy kevésbé kézenfekvő, ám számunkra nagyon is aktuális üzenet. Ebben az önérdekű, és a kompromisszumokat tökélyre fejlesztő XXI. században mindannyiunknak érdemes átgondolni, hogy melyek azok az egyetemes értékek, melyek megvédése a saját boldogulásunk, sőt személyes biztonságunk szempontjait is megelőzik. Reviczky ezredes akarva-akaratlan a felebaráti szeretet isteni parancsának zászlóvivője lett, tetteit sohasem az aktuális hatalom elvárásaihoz igazította, hanem azt a belső iránytűje által mutatott irányt követte, mely független volt társadalmi pozíciótól, rangtól, komfortérzettől. Csillagok gyúlnak és lehullnak – írta kortársa, a költő József Attila, s valóban ez a parancsokat végrehajtó, fegyelmezett katona kellően bátor volt ahhoz, hogy ha kellett, hatáskörét túllépve mások életének megmentéséért kockára tegye személyes egzisztenciáját. Pontosan érezhette ugyanis, hogy kurzusok jönnek és mennek, de bensőjében az emberi élethez való viszonya sohasem fog változni.

Reviczky Imre előttünk álló példája azt igazolja, hogy az egyetemes természettörvények követése – melyek Aquinói Szent Tamás szerint a legfőbb jó felé hajlítják az embert – olyan morális kérdésekben is eligazítást jelentenek, melyek nem mindig tükröződnek az adott társadalmi normák rendszerében, a fennálló hatalom által közvetített értékekben.

Az itt álló emlékkő és a rávésett név a tevőleges hazaszeretet hírnöke. Nehéz és erős alapja annak a félelmektől megszabadított, tisztességes és méltányos Magyarországnak, melyet jó szívvel adhatunk tovább gyermekeinknek, unokáinknak.

Hajtsuk meg most fejünket a hazafi Reviczky Imre ezredes, egykori zászlóaljparancsnok emléke előtt!