Keresztek, feszületek, pléhkrisztusok Óbudán - Zumpf András fotókiállítása

A kereszt hirdetése ugyan oktalanság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje– mondja szent Pál a korintusiakhoz írt első levelében.

Tisztelt egybegyűltek!

Sokan vagyunk Európában, akik az elmúlt 20-25 év tapasztalata alapján úgy gondolhattuk, hogy a keresztény hit és annak szimbóluma nem vált ki senkiből már ellenérzést vagy indulatot, tehát a kontinensünk történelmét és kultúráját átszövő kereszténységgel (de a zsidó vallással) és a szimbólumaival kapcsolatos vita is nyugvópontra jutott. A különböző világnézetek összebékíthetők egymással, csökken az erőszak, azt is mondhatnánk, hogy a világtörténelem legnyugodtabb időszakátélhetjük. A fejlődés iránya pontosan kikövetkeztethető az elmúlt évszázadok tendenciáiból. A középkor viszonyaihoz képest harmincad részére csökkent a modern Európában az emberölések száma, az államok megerősödése és a kereskedelem terjedése enyhítette a fosztogatás motivációit, és módosította az élet értelmének általános felfogását is. Elterjesztette az önuralom etikáját, természetünkké vált az önmegtartóztatás és az illendőség.

A változás azonban feltartóztathatatlanul halad előre, s aki abban bízott, hogy van egy mindenki számára elfogadható civilizációs pont, az keserűen csalódhat. A világnézeti érzékenység ugyanis soha nem látott mértékben fokozódik, s a kereszténység legfőbb szimbólumát hosszú idő után ismét az eltérő emberi akaratok ütközőterében találjuk.

Épp egy éve tapasztalhatták az éles szemű vásárlók, hogy az egyik tejtermék csomagolásának képéről leretusálta a görög templom keresztjét a Lidl. Néhány hete pedig maga a német püspöki konferencia elnöke bírálta a bajor tartományi kormányt, amiért az „Bajorország történelmi és kulturális jellegének kifejezéseként” keresztet tervezett kifüggeszteni a tartományban működő állami hivatalok épületeinek bejáratnál.

A gyökereit vesztő Európában mára odáig jutottunk, hogy az ember már nem szívesen fogalmazza meg saját gondolatait, nehogy érzékenységeket sértsen. A politikailag korrekt beszédmód több esetben öncenzúrára készteti az embereket. A bajor eset kapcsán én Regensburg püspökével értek egyet, aki úgy fogalmazott:

„A kereszt a nyugati kultúra foglalata. A szeretet, a részvét, és az életigenlés kifejezője. Európa alapjaihoz tartozik.”

Mindezek tükrében érdemes egy pillantást vetni a magyar vidékre és arra a kulturális kincsesbányára, mely ma – ha rejtve is – de megtalálható szerte az országban. A népi kereszténység motívumai szorosan hozzá tartoznak népdalainkhoz, ünnepi népszokásainkhoz; az úti keresztekkel, pléhkrisztusokkal, terméskő-feszületekkel rendre találkozhatunk utazásaink során. Meggyőződésem, hogy mindez még a keresztény hitét nem gyakorlók számára is valamiféle identitásképző erővel bír. A kereszt ugyanis az egyetlen olyan szimbólum, mely egyesíti az európai nemzeteket. Nem véletlenül állítják országoktól függetlenül messziről is jól láthatóan a hegycsúcsokra. Loboghatnának ott az országok zászlói is, ám a kereszt a hagyományok szerint felette áll ezeknek. Nekünk, keresztényeknek pedig még a kulturális dimenziónál is sokkalta lényegesebb, hogy Krisztus kereszthalála, mely önmagában botrány, számunkra húsvét misztériuma, a kereszténység alapja; maga a kereszt pedig meggyőződésünk kézzel fogható iránytűje. Pilinszky János így ír róla: Az ember itt a földön nem is annyira lépésről lépésre vándorol, mint inkább keresztről keresztre száll. Más geometriai formáját tekintve is a kereszt: találkozás és ellentét, tiszta ellentmondás. Tragikum és reménység egyszerre. A teljes elhagyatottságnak és kiszolgáltatottságnak ama metszőpontja, ahol a lélek egyedül képes önmagát végül is egészében és véglegesen Isten kezére adni.

Ezért értékelünk tehát nagyra minden olyan erőfeszítést, mely a felállított kereszteket, feszületeket megvédi, gondozza, vagy épp bemutatja történetüket. Itt Óbudán, Zumpf András vállalta ezt a feladatot, s azt hiszem összegző munkája hiánypótló. A fotóknak köszönhetően részletgazdag kép tárul elénk, miközben a kiállítás egyfajta áttekintés is mindarról, ami a miénk, ha eddig nem is ismertük a maguk teljességében. Az Ars Sacra fesztivál évről évre kiváló foglalatát adja a kereszténység és egyetemes európai kultúra metszetének, ezért remélem, hogy értékmentő küldetés megszervezéséhez és fenntartásához a jövőben is kellő elszántság és kreatív erő áll majd rendelkezésre. A programsorozat mostani kiállításához mindannyiuknak gondolatébresztő perceket kívánok!