Varsó-Bemowo és Óbuda-Békásmegyer testvérvárosi kapcsolatának 20 éves évfordulója - 2019

Lengyelül: Szeretettel köszöntöm vendégeinket, Urszula Kierzkowska polgármester asszonyt és Varsó-Bemowo Budapestre érkezett delegációjának minden tagját. Köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat, így együtt ünnepelhetjük Varsó-Bemowo és Óbuda-Békásmegyer testvérvárosi kapcsolatának 20 éves évfordulóját. Isten hozta önöket!

 

Tisztelt emlékező egybegyűltek, hölgyeim és uraim!

Egykor majd támad egy nagy zenész,

a néma hantokat billentyűjére veszi,

lengyel dalnok, aki vérrel és könnyel

megírja az iszonyú balladát.

 

Ady Endre és Jékely Zoltán verseinek lengyel tolmácsolója, Kazimiera Iłłakowiczówna költeményének szabad fordítású sorai a katinyi mészárlás drámáját idézik. A lengyel nép számára 1940 tavasza örök emléke marad a Szovjetunió vérszomjas erőszakának, annak a fojtogató tikoknak, melyről 50 éven át a kommunistáknak kötelességszerűen hazudni-, az áldozatok hozzátartozóinak pedig hallgatniuk kellett.

Egy szabad ország fiatal polgárának szinte felfoghatatlan, miféle kínokat kellett átélniük évtizedeken át azoknak, akik ismerték a híreket, szerették hazájukat és hittek az igazságosság eszméjében, mégsem szólhattak. A félelem béklyója nemzetek sorát kötötte gúzsba, miközben a XX. századot meghatározó kommunizmus hullahegyeket hagyott mindenütt maga körül.

A második világháborút követően Európára csend borult, a kommunista bűnök szégyenletes és néma csendje. Talán furcsa ezzel szembesülni, de ennek a vasfüggöny mindkét oldalán örültek. Ha ugyanis nincs vita, nincs feszültség sem a katinyi erdő és a hozzá fogható bűnök miatt. A náci uralom rémtetteivel szemben a kommunista bűnösökre sohasem sújtott le a jogállamra oly kényes nemzetközi igazságszolgáltatás. A felelősök meghaltak, mi pedig itt állunk a katinyi fák árnyékában és nem értjük, miért nem illeti meg a náci háborús bűnösökhöz hasonlóan a kommunisták tevékenységének kárvallottjait a nürnbergi perekhez hasonló elégtételadás. Félő, hogy soha nem is fogjuk megtudni. A szovjet erőszak történelmi fejezete máig lezáratlan, a katinyi erdő pedig tovább kísért.

2010 óta minden itteni megemlékezésünknek kettős jelentősége van. A szmolenszki légi katasztrófa kapcsán egészen személyes az érintettségünk. Ebben a balesetben veszítette életét a 96 utas között Andrzej Przewoźnik is, a lengyel nemzeti emlékhelyek védelmére létrehozott bizottság főtitkára is, aki közreműködésével segítette ennek az emlékhelynek is a kialakítását. Talán nem túlzás kimondanom, nem csak partnerként, de mindig igazi barátként tekinthettem rá.

Az immár 20 éves testvérvárosi kapcsolatunk is ebben a különleges, nemzeteinket összekapcsoló közösségvállalásban gyökerezik. Azt hiszem közös ünnepeink és szomorú emléknapjaink, illetve a jövőt illető azonos céljaink és hasonló értékvilágunk még hosszú ideig egymás mellett, egymás látóterében tartja népeinket. Krúdy Gyula, a XX. század első felének híres magyar írója élete végén Óbudán élt. Sorai pontosan foglalják össze mindezt: Ketten kellünk hozzá. Mindig. Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat, egy történet, egy érzés. Én csak elkezdhetem.

Isten erősítő kegyelmét kérve az egykori áldozatok hozzátartozóik számára, most főhajtással tisztelegjünk a katinyi vértanúk és a szmolenszi katasztrófa áldozatai előtt!