Főleg este jut eszembe,
hogy, ha eddig nem is, hát ezután,
elszólítanak,
utoljára szeretem az embereket,
utoljára vetek keresztet,
és én még nem írtam rólad verset.
Nem rajzoltam neked tőrrel szúrt szívet
a vonatablakra,
pedig hányszor foglaltam hazát,
hányszor ültettem virágot Rahótól Mezőváriig,
hol halált halt fajtám, kit szerettem,
és hányszor voltam gyermek túl a Szereten.
Lett volna idő elég,
de én ujjamat tördeltem inkább,
mint aki félt,
mint akit rettegésben tartott a vád.
Talán most éppen azt látod,
amit én,
talán a szemed vagyok én,
elgondolom, láttad-e átosonni árnyékom,
vagy te voltál, épp benéztél?
Siratóasszonyt láthattál,
én vagyok,
sírok a holdfénynél.
Főleg este jut eszembe,
hogy, aki van, az fél.