Tisztelt óbudaiak, kedves ünneplő egybegyűltek!
A múltban közösen átélt események és az ismétlődő közös ünnepek adnak tartást és jövőt a helyi közösségeknek. Kisebb településeken, ahol a mindennapok eseményei jobban szem előtt vannak, a kapcsolatok is a maguk természetességével alakulnak, de Óbudán, ebben a 130 ezer főt számláló városrészben sem adtuk fel annak reményét, hogy az itt élőket, a helyi lakóközösségek tagjait közelebb hozzuk egymáshoz és saját életüket is befolyásoló ügyek alakításához. Ebben a munkában nagy segítséget jelentenek azok a civil szervezetek, amelyek már hosszú idő óta jelen vannak a kerület életében. Ők azok, akik ismerik az óbudai igényeket, élő kapcsolatot ápolnak a gyerekekkel, fiatalokkal, szülőkkel és idősekkel. Tevékenységük – legyen szó sportolásról, kultúráról, szociális vagy szabadidős feladatvállalásról – jelentősen hozzájárul a III. kerület élhetőségének és vonzerejének folyamatos növeléséhez. Illendő, hogy az év 365 napjából legyen egy, amely csak róluk és önökről, óbudaiakról szól.
A mai ünnep nem előzmények nélkül való, talán azt is mondhatom, már hagyomány a kerületben. Ez úttal viszont különös ízt kölcsönöz neki az a tény, hogy épp az önkormányzati választási kampány időszakára esik. Döntsék el önök, hogy ez jó vagy rossz, de egy valamit nem tehetünk, hogy ezt figyelmen kívül hagyjuk. Én is csak azért hoztam szóba, mert méltatlan támadás érte az óbudai civileket, e mellett pedig nem mehetünk el szótlanul. Már amikor a közösségi tervezések keretében érdemben bevontuk az itt élőket a munkába, akkor is azt hallottam, hogy nem vesszük figyelembe meg az itt élők szavát. Most viszont, amikor valódi civileket kértem fel, hogy induljanak képviselőként, olyanok zúdítanak rájuk össztüzet, akik máshoz sem értenek, mint hogy hogyan alakítsanak új pártot, hogyan szerezzenek pozíciókat. Szembetűnő, hogy éppen azoktól kapunk támadást, akik sohasem tettek semmit az itteni emberekért. Az egykor nagy párt darabjaira tört, most pedig összefogásnak hívják azt, hogy újraosztják maguk között a képviselőjelölti helyeket, és megpróbálják kétségbe vonni azon civilek tisztességét, akik már évek, évtizedek óta valódi teljesítményükkel szolgálják a III. kerületet.
Elnézést kérek a kitérőért, de mindig megszólal bennem az igazságérzet, ha méltánytalanság éri azokat, akik idejüket és erejüket áldozzák városrészünkért. Őszintén bízom abban, hogy önök is látják, kik azok, akikben megbízhatnak, és lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy az a fejlődés, aminek az útján közösen elindultunk, tovább folytatódhasson.
Mindezen túl természetesen azt kívánom mindannyiuknak, hogy ez a mai nap legyen a gondtalan és kötetlen együttlét ünnepe! Egy nap, ahol a közösségi munka, és a másokat segítő tenni akarás áll a középpontban. Éppen úgy, ahogy egykor a Ganz Ifjúsági Műhely alapítója és vezetője, az névadója mutatta.
A Balázs Lajos Óbudai Civil Díj idei kitüntetettjének ez úton is gratulálok, önöknek pedig jó szórakozást és értékes időtöltést kívánok.