Tisztelt meghívottak, kedves barátaim!
Karácsonyi összejöveteleink sorozatában ez a mostani egy kicsit más, mint amihez az elmúlt több mint egy évtizedben hozzászoktunk. Közösségünk ünnepi örömébe egy kis fanyar mellékíz vegyül, s hogy csak a magam nevében beszéljek: ez bizony rányomja bélyegét a találkozásokra, és befolyásolja a kötetlen baráti beszélgetéseimet is.
Karácsony küszöbén úgy illendő, ha az ünnep eredetéhez kapcsolódó, annak lényegét megvilágító szerzők gondolatait idézzük fel. A jelen helyzetre való tekintettel azon nézzétek el nekem, ha egy kevésbé jámbor teoretikus szavait hozom most ide. Rocky Balboa a filmben azt mondja: A világ nem csak napfény és szivárvány. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni!
Az ismert októberi esemény ugyan valóban ütött, de annak következménye és minden kedvezőtlen hatása ellenére egyfajta esélyt is teremtett. Az által, hogy sokunk életét kizökkentette a megszokott kerékvágásból, lehetőséget adott arra, hogy a napi teendők fölé emelkedjünk, és átgondoljuk azt, hogy honnan hová tartunk, és mik azok az értékek, amik akkor is megmaradnak, ha pozíciókat veszítünk. Valóban, a sok tanulsága közül számomra talán a legfontosabb az volt, hogy megbizonyosodhattam arról, hogy ki az igazi barát, és kik voltak, akik csak saját előmenetelük érdekében keresték a velünk való együttműködést.
Ti, akik eljöttetek azt hiszem, pontosan tudjátok, hogy mekkora jelentősége van az összetartásnak. Ez adta mindig is a Fidesz erejét, ez segített bennünket már számos alkalommal a gödörből kimászni. Nincs is más választásunk, hisz a mi közösségünknek még van feladata itt Óbudán, és úgy hiszem, hogy a mögöttünk hagyott évek alapján jó szívvel kijelenthetjük, alkalmasak is vagyunk a városrész továbbépítésére. Talán most egy kicsit nehezebbé vált a közösségépítő munkánk, azonban a megfogyatkozott eszközöket erős hittel és (mi tagadás) fárasztó aprómunkával, de pótolni fogjuk.
A Fő téren, az ádventi koszorún minden hétvégén más gyújtja meg a gyertyát. Ezeknek a gyertyáknak szimbolikus jelentőségük van: az első, a második és a negyedik a bűnbánat szükségességére emlékezetet, míg a harmadik az örömé. Talán nem véletlen, hogy a bűnbánaz gyertyáit Tamás Ilona tankerületi vezető, Szabó Tímea, és Kiss László gyújtották illetve gyújtják meg.. A harmadikat viszont – az öröm gyertyáját – Varga Mihály miniszter Úr.
Kedves barátaim!
Ahogy az írásban áll, a napkeleti bölcsek útra keltek, hogy a csillag útmutatását kövessék. Nem tudták, hogy pontosan hova jutnak, nem ismerték az utat és a körülményeket, de azt igen, hogy kit keresnek és élt a szívükben a hit, hogy meg is találják. Azt hiszem, az idei karácsony sokunk számára a hittel teli útkeresés jegyében telik, és ha a betlehemi barlang istálló sötétjében megszülető remény, és a hozzá vezető csillag fénye az ünnepeken túl a hétköznapjainkra is rávetül, akkor ismét a miénk lehet a korábbról ismert nyugalom és belső béke.
Tudom, hogy mindannyian nagyon sokat dolgoztatok az elmúlt időszakban, tudom, hogy nagyon sokat köszönhetek nektek. Szeretném, ha tudnátok, hogy ez mennyire sokat jelentett számomra, ezért csak azt kívánhatom, maradjatok meg olyannak, amilyenek voltatok: tevékeny munkatársaknak, Óbuda fejlődéséért elkötelezett aktivistáknak és egymás számára olyan barátoknak, akiket közös értékeink fűznek egymáshoz.
Az előttünk álló évhez egy népdal utolsó versszakával kívánok sok erőt, kitartást és boldog új évet:
Adjon Isten minden jót
az új esztendőbe!
Mitől félünk mentsen meg,
amit várunk tegyen meg
az új esztendőbe!
Köszönöm, hogy meghallgattatok, mindnyájatokat áldott, békés karácsonyt kívánok.