busbalazs.hu

Adventi vásár, köszöntő beszéd

Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.”
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és „jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk, és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony, a szeretet és ádvent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel sem kevesebb annál, amire vár.
(Pilinszky János)

Advent a várakozás ideje, a kereszténység második legnagyobb ünnepének előestélye. Négy hét, mely a vásárlási láz ellenpontjaként – ha mi is úgy akarjuk – népi hagyományaink felé irányíthatja figyelmünket. Egy adventi koszorú és négy szál gyertyája éppúgy, mint a szalmából és kukoricaháncsból készített apró jászol. Jelképek ezek, az örömteli várakozás ünnepi kellékei. Óbudai ádventi vásárunk ugyancsak e jeles esemény jókedvű előkészületének kíván teret adni. Kinek jó sorsa úgy hozza, családján túl, szélesebb közösségben, vásárunk forgatagában is készülhet az ünnepre.

Kedves egybegyűltek!

Talán Önök számára sem meglepetés, hogy egyre kevesebb az olyan ünnep, mely valós tartalmánál fogva egy egész országot, mi több egy egész kontinenst fog össze. A keresztény ünnep ilyen. Portugáliától Romániáig, Németországtól Szlovákián át egészen Dél-Olaszországig egyként ünneplik Krisztus születését.
Ám amennyire nemzeteket összekötő, európai ünnep – meggyőződésem szerint – annyira szükséges, hogy helyi közösséget egybefogó esemény legyen. Erre a mai Budapesten kevés lehetőséget találnak. Számunkra, óbudaiak számára ünnepeink különösen fontosak. Mert úgy hisszük, hogy a karácsonyra való készület a közös játékban, éneklésben, népszokásaink felelevenítésében ölt testet, s nem a bevásárlóközpontok arctalan tömegével együtthullámzásban. Jobb a zsebünkben meleg sültgesztenyét szorítani, mint a pénztárcánkat.

A már hagyománnyá vált Főtéri ádventi és karácsonyi vásárunk – így az év vége felé – lehetőséget nyújt családosoknak, kisgyermeket nevelőknek és egyedülállóknak; mindenkinek a karácsonyi ünnepkör megértésére és népi hagyományaink, és a népi kismesterségek megismerésére. Aki nyitott bábszínházra, Tér-színházra, akit érdekel tánc és a mese, azokat szívesen várjuk itt, Óbuda főterén az elkövetkezendő hétvégéken is.

Végezetül azt kívánom, hogy érezzék jól magukat, ádventi vásárunk jó hírét vigyék szerte a városban!