busbalazs.hu

Könyvtármegnyitó

Kedves Egybegyűltek!

Irtózatos hazudság mindenütt! – Vörösmarty Mihály, Gondolatok a könyvtárban című versében olvasom ezt a sarkos megállapítást, és elgondolkodom. A vers több mint másfél száz évvel ezelőtt írott sorai az emberi létezés célját kutatják, s a leírt szóban rejlő felelősség kérdését járják körül, drámai képet festve az akkori ország állapotáról. A reformkor költője a társadalmi igazságtalanságokat ostorozza, ám – és ez ennek a megnyitónak is mottója lehet – felteszi azt a kérdést is, „Ment-e a könyvek által a világ elébb?”. A válasz mindannyiunk számára nyilvánvaló, s éppen ez az, amiért ma itt összegyűltünk.
A könyvek mindennapi életünkhöz olyan szorosan hozzákapcsolódtak, hogy jelenlétük már fel sem tűnik. Körülvesznek bennünket, ott állnak a könyvtárak óriási raktáraiban, könyvesboltok kirakataiban. Ennek kapcsán jutott eszembe, amit egyik ismerősöm mesélt. Egy ismert közéleti ember szépen berendezett otthonában járt és valami furcsa hiányérzett vett rajta erőt. Csak napokkal később tudatosult benne, hogy bizony a lakásban nem volt könyvespolc, csupán néhány újság az asztalon. Egy új korszak határához érkeztünk.

Modern világunkban a sikeresség és az olvasottság, a műveltség már nem feltétlenül kapcsolódik össze. A közülünk nemrég eltávozó Faludy György jelentette sokunk számára azt a lenyűgöző humanista műveltséget, mely könyvek lapjairól eredeztethető, s az író könyveit olvasva válik bizonyossággá. Mind kevesebb olyan ember él, akinek magabiztos tudása van irodalomról és történelemről, politikáról és erkölcsről. Aki tudja, hogy honnan jövünk és merre tartunk.
A XXI. században a világ megismerése millió részterületre szakadt. A sokan saját szakmájuk világába zárkózva matatnak tényekkel, szavakkal, részecskékkel vagy éppen számokkal; miközben alig látnak ki az alapos munkavégzés nevében kiásott gödrük fenekéről. Az újat keresik – mondják.

Korunk nagy vitája, hogy vajon a Guttenberg galaxis eltűnik-e, kiszorítja-e az internetes világháló. A kérdést nem megválaszolva idézhetjük a latin közmondást: Si vis pacem para bellum – ha békét akarsz, készülj a háborúra, azaz a tudás hordozóinak versengésére. Mert ma már a megismerés új csatornáit is használnunk kell, ha a legszélesebb körben kívánunk tájékozódni. A most átadásra kerülő könyvtár láthatóan felkészült erre, az itt felhalmozott ismeretanyag CD-ROM-on, DVD-n és számítógépen olvasható dokumentumok formájában is elérhető. Ezek mellett természetesen megtalálhatóak a könyvek is, mintegy 15 ezer kötet. Kitűnő gyűjtemény állt itt össze egyebek mellett a görög és latin nyelvű irodalom területéről.
Biztos vagyok abban, hogy ebben a tudástárban – mert ez több, mint egyszerű könyvtár – mindenki megtalálja majd a számára érdekes, tanulságos vagy épp könnyed olvasnivalót.

Hasznos időtöltést kívánok mindenkinek.