busbalazs.hu

Pedagógus nap 2009

Tisztelt tanárnők, tanárok, óvónők, kedves pedagógusok!

Engedjék meg, hogy megosszak önökkel egy személyes gondolatot. Középiskolás diák voltam. Szívesen emlékszem vissza azokra az évekre. Tanáraink többsége szigorú szabályok szerint élte életét. Az oktatásban következetes, az iskolán túli világban példamutatóan fegyelmezett, mégis kiegyensúlyozott volt mindegyik. Nem hibázhattak, mert a rendszerváltás előtti években komoly figyelem összpontosult a szerzetes tanárok oktató és pedagógiai munkájára. Nap mint nap HÉV-vel jártak a tanulók Budapestről Szentendréig, a gimnáziumig. Tanáraink kísértek minket végig, a járaton tanulnunk kellett. Nem volt vita, önkibontakoztatás, mindenki tette a dolgát. Ezt akkor természetesnek tartottuk. Az ott eltöltött négy esztendő meghatározó volt az életemben, szép emlékeket őrzök róla.

Hogy miért is citáltam elő mindezt? Nos azért, mert úgy érzékelem, hogy az azóta eltelt évtizedekben jelentősen megváltozott a pedagógusok munkáját megatározó tanár – diák viszony. Előre kell bocsájtanom, nem vagyok híve a poroszos, rideg és tekintélyelvű nevelési módszereknek, de amit a totális szabadság nevében és következményeként tapasztalni lehet egy-egy oktatási intézményben, az bizony komoly kérdéseket vet fel. A pedagógus a tekintélyét becsületes és elkötelezett oktató-nevelő munkával is kivívhatja, azonban a liberális korszellemnek megfelelni akaró döntéshozók fejében gyakran a tekintély és a tekintélyelvűség szétválaszthatatlan fogalmakká válnak. Pedig a hiteles, és ez által tiszteletet parancsoló pedagógusokra ma minden korábbinál nagyobb szükség van diáknak, szülőnek és áttételesen az egész társadalomnak.

Feszült, ideges és frusztrált világban élünk, az agresszió az élet számos színterén jelen van, nap mint nap érezzük hatásait. A törvény sem ad egyértelmű útmutatást a helyes életre. De van valami, ami sokkal fontosabb az írott szabályoknál, ez pedig a morál. Bennünk munkál ereje, s ha követjük az általa mutatott irányt, döntéseink helyesek lesznek. Vannak dolgok, amiket ugyan nem tilt jogszabály, mégsem tesszük meg. A hatalom, ami akár a tanár, akár más döntéshozó kezében van, nem léphet át bizonyos határokat. Márai Sándor ekként fogalmaz: Egy életen át, következetesen, nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag, hangosan és mellveregetve tiltakozni ellene. A halálos ágyon csak akkor pihensz nyugodtan, ha minden nap, minden öntudatoddal, az igazságot szolgáltad. Néha nagyon egyszerű és kicsinyes az igazság. De te ne válogass. Ennyi az élet értéke.

Sokszor igaztalanul támadnak tanárokat, intézményi dolgozókat. Őket minden esetben megvédjük, támogatjuk, de ha valaki visszaél kapott hatalmával, amellett nem tudok szó nélkül elmenni, és ígérem, nem is fogok.

Tudom, nem kifejezetten ideális közegben kell a pedagógusoknak a gyermekek viselkedését alakítani, az előírt tudásanyagot a fejekbe tölteni. A szakma társadalmi megbecsültsége – miként az orvosok esetében is – sajnálatos módon a keresetekben is tükröződik, ami azt üzenheti a tanároknak, óvónőknek, hogy a gyermekek minőségi oktatása a központi költségvetés szempontjából nem tekinthető hosszútávon megtérülő befektetésnek. Így aztán félő, hogy a sokak által említett tudásalapú társadalom belátható időn belül csak jól csengő lózung marad.

„Az oktatás elismerésre méltó dolog, de nem árt, ha időnként eszünkbe jut, hogy amit valóban érdemes tudni, az nem tanítható.” monda Oscar Wilde, aki jó emberismerő hírében állt.

A minőségi tudás, az ismeretanyag átadása mellett az óvónőknek, tanároknak arra is meg kell tanítania a rábízottakat, amit nem lehet tankönyvekből, egyetemi jegyzetekből, segédletekből megismerni, majd továbbadni. A helyes viselkedési formákat, a jó és a rossz megkülönböztetni tudását, a felelős gondolkodást, mint erkölcsi kérdéseket számos irodalmi alkotás járja körül, Móra Ferenc Kincskereső kisködmönétől, József Attila Csoszogi az öreg suszterén át Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényéig. S bár a középiskolában – a sort folytatva jön az Isteni színjáték, a Bűn és bűnhődés, a követett mintákat a gyermekek az itt és most valóságából gyűjtik. A közvetlen környezet adottságairól sokat elárul a gyerekek beszéde, érdeklődése, a közösséghez való viszonya, s bizony sok esetben van mit alakítani. A tanár azon a ponton válik igazi pedagógussá, amikor a távolságtartó, sokszor hárító alapállást feladva saját személyiségével ad mintát, s válik jó és rossz dolgában érzékeny iránytűvé. A pedagógus munka nem egy szerep, valódi mesterré kell válni. Az oktatók látják, a gyermekek inkább csak érzik, ki az, aki csupán eszközként használja az iskolát saját személyes érvényesülése érdekében; és ki az, akihez az iskola falain kívül is bizalommal fordulhatnak, kiben bízhatnak. Tarr Béla, az ismert filmrendező figyelmeztet bennünket, amikor azt mondja: Nem a mester választja a tanítványt, hanem a tanítvány dönt úgy. A ráhagyatkozás bizalmát ki kell érdemelni.

Igazodási ponttá kell tehát válni, a hogyant illetőleg azonban csak megérzésekre és általános élettapasztalatra hagyatkozhat a pedagógus. Nincsen sorvezető, a jogszabályok csupán jogokat és tiltásokat tartalmaznak, (azokat viszont szép számmal). Szerencsére a gyermekek iránti szeretet, az előmenetelükért való tenni akarás átsugárzik a személyiségen, ott van a hivatáshoz szívvel, lélekkel ragaszkodó óvodapedagógusokban, tanárnőkben, tanárokban. Ők azok, akik nem csak a gyermekek-, de a pályatársak számára is mércévé válhatnak. A pedagógusok közötti szolidaritásban nagy erő rejlik, de mi is minden tőlünk telhetőt meg fogunk adni ahhoz, hogy munkájukban örömöt találjanak, és kiszámítható feltételek között dolgozhassanak. Ha az intézményekből már kikerült-, de vissza-vissza látogató gyermekek szájából csupán egy-, de őszinte „köszönöm” szócskát kapnak, azt hiszem, az évek játékkal, tanulással töltött közös hétköznapjai már nem voltak hiábavalók. A hosszabb méltatások, virágcsokrok és bonbonok már csak ráadás.

Engedjék meg, hogy végezetül mindannyiuknak megköszönjem egész éves munkáját, az előttünk álló nyári szünetre pedig tartalmas és pihenésben gazdag hónapokat kívánjak.

Köszönöm a figyelmüket.