Amikor lefelé ballagtunk a lépcsőn, a pincében kialakított étterembe, föltettem Bús Balázs képviselőjelöltnek a banális, de megkerülhetetlen kérdést a kezdetekről.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatában 1998 óta dolgozom. Előbb a Fidesz- MKDSZ-FKgP frakciót vezettem, jelenleg pedig a Fidesz-MDF frakció tagja vagyok. Ugyanakkor végzem alpolgármesteri teendőimet is. Amikor ’84-ben, a Ferences Gimnázium elvégzése után a Zipernovsky általánosban dolgozni kezdtem, távolabbi célként a pedagógusi pálya lebegett előttem. Lényegében itt, Békásmegyeren volt részem először abban az élményben, ami elindított azon az úton, amin jelenleg is járok: a szociális kérdések kezdtek egyre inkább foglalkoztatni.
Mit tapasztaltál?
Képesítés nélküli tanáremberként láttam azt a sok, utcán csellengő gyereket, láttam, hogy az iskolán kívüli élet számukra teljesen esetleges, céltalan, és láttam olyan problémákat, amikkel foglakozni kellett, és kell ma is.
Aztán a szeminárium…
Igen. Később szeminarista lettem, de eljöttem onnan. Távozásomkor Barsi Balázs atya ezt mondta nekem: „Mindegy hol vagy, ha nem téveszted szem elől azt, ami miatt pap akartál lenni!” És lám, a Sors megadta nekem azt a lehetőséget, hogy alpolgármester legyek, ami olyan kihívás, hogy immár döntéshozóként tehetek valamit a szociális kérdések megoldása érdekében. Feleségemmel 1996-ban költöztünk Békásmegyerre, a fiam már itt született, itt is keresztelték.
Miként kerültél a politika fősodorába?
Jó kérdés. Nagyon érdekes történet a kerületi Fidesz megalakulása. Kevesen tudják, de igaz: 1994-ben Óbudán a Fidesz lenullázódott. A maradék tagság átigazolt az SzDSz-be. Körülbelül két év kellett ahhoz, hogy újjá szerveződjön Gyürk András vezényletével. Andris szintén ferences diák volt, osztálytársait hozta magával, így egy igen erős, ferences mag alakította meg a helyi Fideszt. Tán ezzel is magyarázható kötődésünk az Egyházhoz. Kilencvennyolcban aztán tízen, tizenegyen szereztünk mandátumot a kerületi Önkormányzatban, és így tudtunk olyan dolgokat is vállalni, amiket eddig senki sem képviselt. Egy példa: nagy sikerként értékelem, hogy konszenzussal sikerült egy szociális díjat alapítanunk, amit Fischer Ágoston óbudai plébánosról neveztünk el, aki a századelőn „Senki fiai” névvel fiatalok számára Házat alapított. Később erre épültek rá a szaléziek…
Komolyan mondod, hogy ebben az ügyben a baloldal is veletek szavazott?
Tudod, a helyi ügyek más jellegűek, mint az országosak. Itt közelebb vagyunk a polgárokhoz, jobban ismerjük a helyzetüket, jobban ismerjük magát az életet. Ez a titka annak, hogy itt, Óbudán, bár sok a frakció, mégis lényegében zökkenőmentesen fut a szekér. Ennek köszönhető például az, hogy meg tudtuk őrizni intézményrendszerünket, holott máshol inkább leépítések, visszafejlesztések történnek.
Újra felépíteni, dupla költség, mint a meglévőt fenntartani.
Erről van szó. Rossz a magyar szociálpolitika iránya: inkább pénzbeli támogatásokkal operál, és hanyagolja az intézményeket. Ezen változtatni kell, hiszen csak segéllyel nem lehet dolgokat megoldani. Például erősen megnőtt a bölcsődei helyek iránti igény. A felületes szemlélő azt hiheti, de jó, hogy ennyien szülnek. De másról van szó. Egyre több kismama képtelen megengedni magának, hogy otthon maradjon a gyermekével. Pedig inkább arra lenne szükség, hogy otthon tudjanak maradni egy-két évig.
Közelednek a parlamenti választások…
Igen… Szeretném elérni, hogy Békásmegyer evangélikus híveinek ne kelljen tovább nélkülözni saját lelkészüket. Szeretném elérni, hogy a lelkész úr minél több időt tölthessen hívei között. Mert a legfontosabb kérdés nem kerülhető meg: A jelenlegi parlamenti képviselő mit tett Óbudáért? Mit tett saját választókerületéért? A közösségért? Milyen ügyeket képviselt? Mire gondolt akkor, amikor megszavazta azt a törvényt, mely lehetővé teszi az MO-ás körgyűrű Békásmegyer melletti elvezetését? Ami pedig engem illet. Tudod, kitaláltam egy szlogent: „Közel az emberhez. Bús Balázs, akit a tettei hitelesítenek.” Azért választottam ezt a mottót, mert életfilozófiámat alapvetően határozza meg a Jakab-levél egyik mondata:
„Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből” (Jak 2,24)
Köszönöm a beszélgetést.
WL.