„Ember módra élsz, ha igazságosan élsz”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Vendégek!
Márai Sándor szavai mindennél jobban kifejezik azt a gondolatot, hogy „az Életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk”.
Az új esztendő első napjaiban – a csodálatosan szép karácsonyi ünnepi időszak élményeivel és emlékeivel gazdagabban – lehetőség nyílik arra, hogy felülemelkedve a mindennapi nehézségeken áttekintsük az elmúlt év eredményeit, kudarcait és tanulságait. Az új esztendő első napjai egyúttal a jövőbetekintés időszakát is jelentik. Ilyenkor sokan fogadalmat tesznek, hogy felhagynak káros szenvedélyükkel, több időt fordítanak szeretteikre, s mindarra, amit fontosnak ítélnek életükben. Teszik mindezt annak reményében, hogy így a következő esztendő sikeresebb és eredményesebb lesz, mint a maguk mögött hagyott.
Év elején azonban a társadalom sorsáért elkötelezett ember nemcsak a maga jövőjére és boldogságára gondol, hanem népe, közössége, sorsára is.
A mai idők tapasztalatai, a félelmet keltő hírek, a bizonytalanná váló jövő szorongást és olykor félelmet ébresztenek bennünk. Nehéz kilátni a gomolygó ködből, láthatatlanná zsugorodott a társadalmi bizalom.
A ránk zúduló hazugságáradat miatt ma már a szavak s fogalmak jelentése sem valódi. Ma egy olyan Magyarországon élünk, ahol a rossz bátran vallható jónak, s a bűnből minden morális fenntartás nélkül lehet erényt kovácsolni. E körülmények hatására pedig gyengül a társadalmi kohézió, fogy a bizalom, csorbul az egymás iránti tisztelet.
Többek között ezért is szükséges mindent megtennünk azért, hogy legalább szűkebb pátriánkban itt, Óbudán és Békásmegyeren továbbra is más légkörben élhessünk, s folytathassuk azt a gyakorlatot, hogy meggyőződéstől, világnézettől függetlenül mindannyian a legfontosabb célra a Kerület lakossága érdekeinek előmozdítására törekszünk.
A Magyar lelkiállapot 2008 címet viselő kutatásból sok egyéb mellett az is kiderül, hogy mi, magyarok, kritikus pillanatokban (de csak akkor), a létfontosságú célok elérése érdekében képesek vagyunk az összefogásra. Hogy az előttünk álló év minek minősül, most még nem tudhatjuk pontosan, de nekünk, a városrész vezetőinek, meghatározó személyiségeinek kötelességünk mindent megtenni rászoruló polgáraink érdekében.
Azon kell dolgoznunk, hogy a munkánk révén az Önkormányzat, a kerület intézményei, vállalkozásai és társadalmi szervezetei biztos pontot, vagyis biztonságot és kiszámíthatóságot jelentsenek a lakosság, illetve közösségünk számára a megpróbáltatások idején. Természetes, hogy sokfélék vagyunk, és különböző módon gondolkodunk, de erőinket az összefogásra, a közös célok elérésére kell összpontosítanunk.
Éppen ezért szeretném megköszönni a városrészünk közéletében meghatározó személyeknek, szervezeteknek, hogy vállalták az elmúlt esztendő minden nehézségét az itt élő lakosság érdekében. Köszönet illeti azok munkáját és áldozatát, akik tettek a közösségért, Óbuda-Békásmegyer anyagi-szellemi gyarapodásáért: választott tisztségviselőknek, intézményvezetőknek, pedagógusoknak, az egészségügyben és a szociális szférában dolgozóknak, a vállalkozóknak, civil szervezeteknek, egyházi közösségeknek, családoknak és magánszemélyeknek.
Mindazonáltal bátran és büszkén kijelenthetjük, hogy összefogás terén nem állunk rosszul. Az elmúlt esztendőben számos alkalommal – gondoljunk akár a kerületi egészségügy helyzetére, a BKV menetrend átalakításra, valamint a most különösen is aktuális fővárosi teherforgalmi stratégia kidolgozására – sikerült közösen eredményeket elérnünk még annak ellenére is, hogy a felsőbb szinteken lévő politikai erők rendre nem veszik figyelembe a helyi érdekeket.
Óbuda szempontjából azonban nem újdonság mindez. Krúdy Zsuzsa, Óbuda híres írójának Krúdy Gyula lánya írásának különös aktualitását adja az, hogy Budapest tavaly emlékezett meg a Főváros megalakításának 135. évfordulójáról.
Engedjék meg hogy most Tőle egy kicsit hosszabban idézzek:
„A régi pesti polgármesterek, ha útjuk elvezetett a harmadik kerületi Flórián téren, üldögélve a város forgatagában és a város méltóságát jelentő lobogó tollas hajdú árnyékában; gyakran hallhatták a kiáltást:
– Megcsaltatok!
Hallotta ezt a kiáltást a spanyolszakállú Ráth Károlytól kezdve a legünnepélyesebb polgármestert jelentő Márkus Józsefig minden pesti polgármester, aki Óbudán átkocsizott, ha erre volt útja, de leginkább elkerülték ezt a panaszkodó városrészt, éppen a Flórián szobor megszólalása miatt.
De panaszkodva kiáltottak a polgármesterekre a szentlélektéri öreg szentek, – ezek a szakállás kőemberek, akik hosszú ideig, ez évig nem jutottak új ruhához; – kiáltott a Zsigmond tér szobra; – hogy a lakosságról ne is beszéljünk, amely „mindenféle kérelmekkel” zavarta a budapesti városháza nyugalmát.
Öreg küldöttségi tagok csizmáját rakták a padlásra, akik hajdanában a törvényben is megerősített óbudai híd felépítését szorgalmazták…esztendők során türelmes régi polgárok intézkedtek a halálos ágyukon a hátramaradandó ingatlanjaik felől arra az időre, amíg az óbudai hidat felépítik…nélkülözéssel és emberfeletti takarékossággal „tartottak kezükben” százesztendős (vagy még régibb) házakat, ingatlanokat eleven emberek, akik Óbuda jövőjében úgy bizakodtak, mint a Nagypéntek után következő feltámadásban. (A lakosság vallásos alapon éli mindennapi életét.)
– Megcsaltatok!- kiáltották a szobrok Budapest felé, miután más nemigen szólalt meg
hosszú évtizedeken át Óbuda érdekében. A polgárság megtartotta szokásos búcsúit Flórián emlékezetére; megünnepelték képviselők választásait; a fúvós zenekarokra, valamint a kiskocsmárosokra mindig szükség volt, ha valamely népies mulatság lezajlott a pilisi hegyek alatt és a szentendrei síkságon elterülő városrészben. Az élet ment, mendegélt. Asszonyságok megöregedtek. Mind ritkábban jöttek elő a szárítókötelekkel beakasztott udvarokból. A férfiak megszokták, hogy a Lajos uccán végigvágtató villamoskocsik elől a fal mellé kell lapulni!
S ugyanígy lapult meg a régi házak falai mellett minden óbudai fantázia, amely hajdanán a jobblétről álmodozott.”
[…]
„Régebben, 1872 előtt az óbudai polgármesterek, főbírák is együtt vigyáztak az említett szent férfiakkal az óbudai eseményekre, a legkanyargósabb, szinte mesemondásos, voltaképpen pedig a hegyek szelei ellen csavargó, rejtőzködő uccácskákra, de jött báró Podmaniczky Frigyes, a Közmunka Tanács legnyájasabb elnöke, aki különböző ígéreteket tett az óbudaiaknak, főleg az építkezésről, amelyet itt megindít, mint akár a Sugár-úton, amelyből Európa legszebb útját építette.”
[…]
„-az óbudaiak engedtek a Báró csábításainak, Budával együtt egyesültek Pesttel, bár talán Óbuda érdemelte meg volna múltjánál fogva, hogy önálló központja legyen az országnak.
Óbuda megadta magát, „betársult” a nagy Budapestbe, elbúcsúzott önállóságától, része lett csak egy világvárosnak, amely eseményre a helybeli öreg polgárok még mindig elégedetlenül rázzák a fejüket.
-Semmi szükség nem volt arra, hogy adófizetői legyünk egy nagyvárosnak, amely igazából nem törődik velünk.”
[…]
„Óbuda bár éppen olyan ceremoniális körülmények között csatlakozott Nagy-Budapesthez, mint akár Buda (Kőbánya), megmaradt az önállóságát is immár elveszített külvárosnak. Addig legalább mezőváros volt, de most „semmi se lett”a világváros területén.
De valami mégiscsak megmaradt a régi Óbudából.
Furcsaságos tréfákban, anekdotákban, adomákban sokszor emlegetett távoli kirándulóhelye lett a fővárosi polgárságnak, ahová leginkább szüretre, búcsúkra, borkóstolóra, disznótorra, hasonló népies ünnepélyekre volt szokásos útra kelni.”
[…]
„Csakugyan elevenen volna eltemetve ez a városrész, mint sokan tudni vélik, akik a hetvenes évek óta várnak valamely sorsváltozást az ide csak ködbeborultan látható pesti tornyok felől? Mond egy jó szót Óbuda jövője felől ott a téren Szent Flórián, mit gondoljunk a holnapokról, amelyek talán éppen úgy megsemmisíthetik a történelmi Óbudát, mint a művészi értékben gazdag Tabánt, ahol már bontják a régi házakat (mielőtt összedőlnének), de újakat nem építenek a helyükre? Csakugyan igazuk van az újpestieknek, az erzsébetfalviaknak, akik azért nem akarnak Budapesthez csatlakozni, hogy ne jussanak arra a sorsra, a mellőzés sorsára, mint Óbuda és Kőbánya jutott?
…Akárhogy latolgatjuk a jövendőt: Óbuda jövendőjének kedvezőbb fordulatot nem adhat más, mint az ötven esztendeje ígért híd megépítése.”
Érdekes a párhuzam, hogy Kerületünk ma ismételten egy új híd, az aquincumi átkelő megépítéséért küzd, s nem véletlen, hogy az Óbuda napi ünnepségeket a hagyományoknak megfelelően a tavalyi évtől kezdődően május 4-én, Szent Flórián napján tartjuk.
Ma az ország is, kerületünk is nehéz helyzetben van. Pénzügyi-gazdasági és bizalmi válság bontakozott ki körülöttünk, mely rendkívüli költségvetési megszorításokkal teszi egyre nehezebbé a közszféra, a családok, az egyének, az önkormányzatok anyagi helyzetét. A Kerület vezetése számos olyan projektet előkészített, amely jelentős változást és kézzelfogható fejlődést jelentene a városrész számára. A jelenlegi gazdasági és politikai helyzetben, amikor egy „ellenzéki” önkormányzatnak pusztán pártlogika alapján nem adnak támogatást azonban csak magunkra, a saját áldozatvállalásunkra számíthatunk.
Tekintettel arra, hogy a Fővárostól semmilyen segítséget sem kapunk bátran kijelenthetjük, hogy a jelenlegi rendszerben működő, a kerületi érdekeket meg nem jelenítő fővárosi önkormányzatiságra semmi szükség sincsen. Nem folytatható tovább az a gyakorlat, hogy a Főváros vezetése döntéseit alapvetően pártérdekek alapján és nem Budapest lakosságának érdekei mentén hozza meg. Át kell alakitani a kétszintű önkormányzati rendszert úgy, hogy a fővárosi döntéshozatalba a kerületi érdekek és vélemények is érvényesülhessenek, és a pártlisták alapján kialakuló fővárosi közgyülés helyett célszerű lenne a kerületi képviselőkből álló közgyülés létrehozni.
Krúdy Zsuzsa sorai alapján úgy érezhető, hogy a számkivetettség óbudai sors, s változást talán csak az hozhat, ha egyszer a „pesti polgármester” óbudai lesz. Bízom abban, hogy legkésőbb két év múlva ezt valóságként ünnepelhetjük, s az a meteorológiai tény, miszerint a Főváros levegője Óbuda felül tisztul a politikára, a városirányításra is igaz lesz.
Bölcsesség, mértékletesség, becsület, összefogás és tenni akarás. Úgy hiszem, ezen értékek mentén haladva érhetjük csak el kitűzött céljainkat. Petőfi Sándor szavaival élve: „Bárkié a dicsőség a hazáé a haszon”.
Az új esztendőben személyes boldogulásukhoz, sok sikert kívánok, békét és biztonságot családjaiknak és hitet abban, hogy a hétköznapok álmai egyszer valóra válnak. Kívánom, hogy jó szándék által vezérelve közösen segítsünk ezekben a megpróbáltatásokkal teli időkben még többet egymásnak.
A mai estére pedig – immáron második alkalommal – az általunk méltán és büszkén támogatott Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar Újévi Koncertjével szeretnék Önöknek tartalmas, felemelő időtöltést és jó szórakozást kívánni.
Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel!