Tisztelt munkatársaim, kedves meghívottak!
Régóta emlékezetemben őrzöm Márai Sándor hitvallását, mely szerint: „Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ez kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, s nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát ember módra és az emberek között kell élned.”
Amikor árvíz és iszapömlés teszi próbára az emberek tűrőképességét, a szociális érzékenység, a szolidaritás érzete sokakban felerősödik. A televízió képsorai valóban megrázó képsorokat mutattak a közelmúltban, azonban a katasztrófa hírértéke napról napra csökkent, s ma már nincs az érdeklődés homlokterében a felsőzsolcai, a devecseri és kolontári tragédia. Most, a kamerák kikapcsolása után derül ki, hogy mennyit is ér az emberek tömegeit nemzetté kovácsoló szolidaritás.
Számos magán felajánlás, egyházi, karitatív civil szervezet segítsége mellett a kerület is részt vállalt az újjáépítésből. A közoktatási intézményeinkben összesen 1.790.000 forintot gyűjtöttek a felsőzsolcai iskola rendbehozatalára, a kolontári rászorultaknak pedig közel 350.000 forintot. Az önkormányzatunk házak újjáépítéséhez is hozzájárult, ennek nyomán a támogatott Dudás család már pénteken beköltözhet új otthonába Felsőzsolcán.
Gond, kitaszítottság, szegénység azonban a kerület határain belül is sokak életét keseríti. Munkatársaink / önök elkötelezték magukat a segítés mellett, s feltehetően naponta érzékelik, a szociális munka olyan, mint a levegő. Csak a hiánya tűnne fel, súlyos gondokat okozva. Szükség van tehát erre a napra, szükség van arra, hogy mindenki számára világos legyen, a szociális szolgáltatások nélkül a jelenleginél is göröngyösebb lenne sokunk életútja.
Önök, akik Óbudán, Békásmegyeren a kerületi ellátórendszerben végzik embert próbáló munkájukat, naprakész információkkal rendelkeznek arról, hogy milyen a helyi társadalom közérzete, mit jelent a helyben lakók számára a felelősségvállalás, az empátia, vagy arról, hogy mekkora a lakosság konfliktuskezelő képessége. Ezek a tapasztalatok legalább olyan fontos mutatói a város élhetőségének, mint a köztisztaság, az árszínvonal vagy a közlekedési lehetőségek.
Minél szélesebb körű a társadalmi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, minél több esély kínálkozik a munka világában, minél több a létbiztonságot garantáló forrás, minél erősebb a családi kohézió, annál kevesebb feladata van a szociális munkásoknak, a szociális ellátórendszernek. Ma azonban jócskán látunk még tennivalót magunk előtt.
Évről évre idősödik a társadalom, s ezzel arányosan növekszik az ellátórendszer terhelése. Ez azonban a kerületben dolgozó munkatársakból – miként azt az eredmények mutatják – nem váltott ki fásultságot. Mi több, az idősek szolgálata olyan inspiráló erővel hatott, mely az ellátást kívülről szemlélők érdeklődését is felkeltette.
Köszönet illet tehát mindenkit, aki munkájával elősegítette, hogy önkormányzatunk október elején elnyerhette az Idősbarát Önkormányzat Díjat, és az emléktáblát, melyet Réthelyi miniszter úr adott át. A díj annak a törekvésnek az elismerése, mely megmutatta, hogy az alapellátáson túl a nyugdíjasok életminőségét milyen sportolási lehetőséggel, mozgásra sarkalló ötletekkel és egyéb kulturális programmal lehet javítani. Ám ne felejtsük el megemlíteni, hogy az Idősbarát Önkormányzat Díjat az egész kerület kapta, tehát a civil és egyházi szervezetek is részesei az kitűntetésnek.
Az idős ellátásban kifejtett erőfeszítéseinket az motiválja, amit Abraham Lincoln majd’ 200 éve ekként fogalmazott meg: „A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A Szociális Munka Napja nálunk Óbudán nem csak arra ad alkalmat, hogy e rendezvény keretei között is növeljük a segítő szakma ismertségét és elismertségét, hogy számba vegyük az elért eredményeket, hanem arra is, hogy a szakterületükön legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó kollégák elismerésben részesüljenek.
Átlagon felüli munkához a szociális ágazatban dolgozók számára nem csak az ellátottak iránti empátia szükséges, hanem az elhatárolás képessége is, mely lehetővé teszi, hogy a magánélet és a számos mentális terhet jelentő hivatás között egyensúly alakulhasson ki. A szociális ellátásban dolgozók legfontosabb munkaeszköze a saját személyisége, melyet tudatosan kell védeni. Pontosan tudom, hogy a munka megbecsülését súlyos forintokban mérik, ugyanakkor azt is látni kell, hogy nem csak az egyes emberek, családok, hanem bizony az önkormányzatok forrásai is szűkültek, és nem mondhatom azt, hogy a közeljövőben a lehetőségek növekedését látom. A megbecsülésük kifejezésére korlátozottak a lehetőségeink. Vannak nálunk gazdagabb önkormányzatok, tehetősebb városok, ahol az ellátásra rászoruló is kevesebb. Nekünk azonban itt kell helytállnunk.
A magam részéről azt kívánom mindannyiuknak, hogy találják meg azokat a szellemi forrásokat, személyes kapcsolatokat, melyekből erőt tudnak meríteni az előttünk álló évek feladatainak elvégzéséhez.
Köszönöm az eddig végzett munkájukat, segítő jóakaratukat, az est hátralévő részéhez pedig mindenkinek jó szórakozást kívánok!