Ékes a szó, de a szent becsület több nála bizonnyal,
s minden szellemi értéknél följebb van az erkölcs.
Janus Pannonius
Tisztelt Elnök úr, Vendégeink, Hölgyeim és Uraim!
Mindenekelőtt köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat és eljöttek, hogy együtt köszönthessük az újesztendőt. Az alkalomhoz illik a helyszín, hisz az épület Óbuda talán legmagasabban álló közösségi tere. A bennünket körülvevő falak egykor szakrális események helyszínéül szolgáltak, ma azonban összetartozásunk kifejezésének adnak kézzel fogható keretet. Az e helyütt megrendezett, ma már hagyományosnak mondható újévi koncert és fogadás kitűnő alkalom arra, hogy néhány szót váltsunk mindarról, ami körülvesz bennünket, mindarról, ami számunkra, óbudaiak számára fontos.
Egy ország életét meghatározó, jelentős dolgok sohasem történtek előzmények nélkül. A 2010-es év elementáris változása sem következett volna be az előző húsz év gyengeségei, hibái, bűnei nélkül. Az elmúlt év fejleményei, eredményei alapján egyértelműen megállapítható, hogy szinte mindenki egyetértett abban, hogy ami eddig történt hazánkban, az nem folytatható, s alapjaiban kell változtatni.
Magyarország előtt nagy kihívások állnak, nemzetünk jelenének és jövőjének nagy kérdése az, hogy fel tudunk-e nőni ezekhez a kihívásokhoz, s a korábbi szocialista örökségű paternalista államszemlélettől elszakadva, képesek leszünk-e egy, a sajátos hagyományainkon nyugvó, értékelvű modern Magyarországot létrehozni. Ehhez segítséget csak saját magunktól kaphatunk, hiszen nem fogja más elvégezni helyettünk a ránk váró és csak nekünk fontos feladatainkat. Pont most, amikor az Európai Unió soros elnökségének betöltése miatt megkülönböztetett figyelem szegeződik ránk, kell megmutatnunk magunknak és a külvilágnak, hogy képesek vagyunk saját magunk megoldani a problémáinkat.
Az elmúlt évtizedekben egyéni és nemzeti közösségünk önbecsülését is súlyosan sértette a korrupció, a hazugság és a szabadosság, mellyel nap, mint nap szembesülnünk kellett. A korábbi évek közéleti és hatalmi mocsarának természetesen megvoltak a maguk haszonélvezői, ott ültek látszólag mozdíthatatlanul a csúcsvezetői tisztségekben. Most egy csapásra hangossá válnak ezek az amúgy hallgatag emberek. A hirtelen jött hangzavar azonban csak magánérdekeik elsőségének búcsúztató akkordjai. A zavaró médiazaj belföldön és külföldön hirtelen felerősödött, de láthatjuk, kik gerjesztik.
Ha már szó esett nemzeti önbecsülésünkről, ki kell jelentenünk, egyetlen, önmagára büszke nemzet sem viszi belső konfliktusait nemzetközi színtérre. Ezért úgy helyes, ha egyszer, s mindenkorra leszámolunk azzal az egészséges öntudatú nemzetektől teljességgel idegen gyakorlattal, amely külföldről várja a megoldást. Hinnünk kell abban – s ennek most adottak a körülményei -, hogy sikerül megszűntetni a hatalmasságok és az olykor talán jutalmazott, de hosszabbtávon többnyire csak büntetett választók közötti status quot, a bűnös megengedés talaján álló társadalmi látszatbékét. Fájni fog? Az előjogaikat eddig remekül kihasználóknak bizonyosan, ám – ahogyan Simone Weil írta – A tenger szépsége nem csökken szemünkben attól, hogy tudjuk, olykor hajók süllyednek el.
A változás, változtatás iránti igény önmagában a reményt is jelenti, ahogy a zsoltár mondja: Kik könnyek között vetnek, vigadva kévét szednek! Ebben a gondolatban mélyen benne foglaltatik a sokszor nehéz és fáradságos munka értelmébe vetett hit és meggyőződésen alapuló bizakodás. Közös reményünk beteljesítéséhez azonban a változást magunkban kell elindítani, hisz az tehet naggyá egy országot, ha lakói saját jobbító szándékú képességeiket ki merik és ki is tudják bontakoztatni közösségük egésze javára. Ne legyen félreértés, nem valami rossz emlékeket idéző kollektivista nekigyürkőzésről beszélek, hisz a tisztességes egyéni boldogulás is a polgári értékrendünk része. Mégis úgy érzem, hogy most a közösségi érdek előrébbvaló.
Mit sem ér azonban a változtatási akarat, ha lelketlen és a voluntarizmus jeleit mutatja. Emlékszünk jól, hogyan fogtak hozzá elődeink az egészségügyi reformhoz. Jó, ha tanulunk csúfos kudarcából. A tenni akarás lendülete megtört, s a zavart matatás eredménytelen évei következtek.
A múlt haszonélvezői természetesen minden eszközzel és minden lehetséges módon ellenezni fogják a változást. A nemzetünk érdekét szemük előtt tartó polgároknak azonban nem szabad hitelt adniuk a gátlástalan riogatásnak, illetve a megtévesztés céljából hallatott szirénhangoknak.
Mára végérvényesen véget ért az az idő, amiről a Fonográf együttes 1978-ban énekelt, de egészen tavalyig érvényes volt: lubickolunk a langyos tóban.
A mélyreható változtatások természetesen mindannyiunk életére hatással lesznek, azonban ettől a tisztességes embereknek nem kell félniük. Tisztességes emberek szerencsére szép számmal élnek közöttünk. Akik azt vallják, hogy a nemzethez tartozás nem csak a törvénytiszteletet, de belülről fakadó kötelezettséget is jelent. Segíteni ott ahol szükség mutatkozik.
Az elmúlt év természeti katasztrófái megmutatták az összefogás erejét. Felsőzsolcán mi, óbudaiak is kivettük a részünket az újjáépítésből. Talán Önök is tudják, 2011 az önkéntesség éve. Ez azonban sokkal több, mint egyfajta emelkedett érzület. Sokak számára olyan életforma, melyet a segítségre, támogatásra váró emberek közelsége inspirál. Köszönet illeti tehát mindazon civil szervezetek tagjait, akik munkájuk homlokterébe mások életének jobbá tételét állították, úgy a kerületben, mint országosan.
Az önkéntesség egyfajta értékközösségből táplálkozik, az önkéntesek pénznél sokkal értékesebbet adnak egy jobbító cél érdekében, szabadidejüket és energiájukat ajánlják fel. Dobó Katáról és Csányi Sándorról például kevesen tudják, hogy a Magyar Hospice Alapítvány önkéntesei. A közkedvelt magyar közéleti személyiségek ezen áldozatvállalása sajnos érdektelen a bulvár sajtó számára, s a lakosság többsége így valójában nem is ismeri, ismerheti meg azt, ami e hírességek lelkének sajátja. Ezért is helyes az a jogalkotói szándék, amely – elsősorban a fiatalok körében, az oktatási rendszerbe ágyazottan – az önkéntes munka hagyományát kívánja megteremteni.
Már látható, hogy az előttünk álló év, számos nehézséget tartogat. Fő célunk a működőképesség megtartása lesz. Mindazonáltal nem lehet mindent pusztán fiskális szempontok mentén értékelni, s a jövő biztonsága érdekében meg kell hozni olyan döntéseket, amelyek tovább már nem halogathatók.
Az ember igazából közösségben tudja csak megélni a boldogságát. Mi óbudaiak a boldogságunk elérése érdekében a saját szűkebb közösségünk erősítésére is kell, hogy gondoljunk.
Az Önkormányzat vezetése a városépítő munka során, az önkéntesek mellett a vállalkozókra, a civil szervezetek képviselőire és minden-, lakóhelyéért tenni kész polgárra számít. Hiszem, hogy a másikra figyelő párbeszéddel, az erős és különleges óbudai identitás megőrzésével a III. kerület a siker útjára léphet. A sikerhez azonban valóban minden óbudai szerepvállalására és következetes kiállására szükség van.
A gazdag magyar történelem és kultúra nagyhatású személyek sokaságát állítja példaképül elénk.
Közülük most a születésének 200. évfordulóját ünneplő Liszt Ferencet említeném, mint a páratlan tehetség egy szimbolikus alakját. A virtuóz muzsikust azonban nem csak zongorajátéka, később oktatói nagysága állítja példaként elénk, hanem a jó értelemben vett világpolgári mivolta is. Rendkívüli képességeinek köszönhetően lába előtt hevert Európa. Koppenhágától Rómáig, Párizstól Kijevig beutazta a kontinenst, s noha kései utódaihoz hasonlóan bárhol választhatott volna magának új hazát, ő mindvégig megmaradt magyarnak.
Az újesztendőben álljon mindannyiunk előtt Liszt Ferenc egy feljegyzett mondata. Ez igazítson el munkánk során; cselekedeteink mérlegelésekor váljon belső iránytűnkké: „Vezércsillagom az legyen, hogy Magyarország egykor büszkén mutathasson rám.
Óbuda-Békásmegyer polgármestereként pedig azt kívánom, hogy az előttünk álló feladataink teljesítése során valamennyiünket az vezéreljen, hogy egykor majd Óbuda is büszkén emlékezhessen ránk.
A most következő koncerthez mindannyiuknak jó szórakozást, a 2011-es esztendőre pedig jó egészséget, a munkában állhatatosságot, s hozzá sok sikert kívánok.
Köszönöm, hogy meghallgattak.