Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves vendégeink!
A január hagyományosan a számvetés, a jövőbetekintés; egyszóval az újrakezdés ideje.
Az Új Esztendő kezdetén mindanniyunk számára lehetőség nyílik arra, hogy kiszakadva a rohanó hétköznapjaink nehézségekkel teli világából végigondoljuk az elmúlt évünk sikereit és kudarcait, s bizakodással tekintve a jövőbe, kitűzzük azokat a céljainkat, amelyek meghatározzák majd az elöttünk álló tizenkét hónapot.
Az Új Év, új feladatok elé állít mindannyiunkat, s bár nem lettünk gyengébbek az elmúlt esztendőben, céljaink eléréséhez a korábbinál is konokabb elszántság, erősebb hit és nagyobb állhatatosság szükségeltetik. Szűk, és esetenként sötét sikátorban kell előrehaladnunk, s olykor óhatatlanul falaknak ütközünk.
A tehetséges, saját boldogulásuk előmozdításán túl, közösségük szellemi és anyagi gyarapodásáért felelősséget érző emberekre bizony mindennél nagyobb szüksége van most az országnak, s egy olyan egyetértésen alapuló erkölcsi talapzatra, mely a napi küzdelmeink során biztos támaszunk lehet.
1989 előtt, amikor még mozdíthatatlannak tűnt az állampárti diktatúra, mindannyian szabadságra vágytunk. Óhajtottuk a friss, szabad levegőt egy olyan világban, ahol a morális értékek, a jó és a rossz fogalma alapján sokkal egyszerűbb volt az eligazodás.
1989 előtt megigézve, csillogó szemmel tekintettünk a Nyugat demokratikus értékeire, vágyakozva mindarra, ami az életünket reményeink szerint szabadabbá, s ezáltal teljessé is teheti.
“Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet …!”
Az elkötelezett humanizmusról szóló szavak éppen a Nyugatban, Babits lapjában hangzottak el először, 1933-ban, a közép- és kelet-európai rendszerváltásokhoz hasonlóan sorsfordító történelmi időkben.
1990-es fordulattal nem egy jól értelmezett szabadságot kapott a magyarság, hanem egy olyan szélsőséges szabadságfelfogáson alapuló elvi és gyakorlati rendszer meghonosítását, amely sokkal inkább szabadosságként említhető.
Nemzetünk XXI. századi tragédiájának is tekinthetjük, hogy felnőtt az elmúlt húsz év alatt egy olyan generáció, amely ezt a fajta torz, a valóságtól és az igazi szabadságértékektől teljesen elrugaszkodott felfogást tekinti természetesnek.
A túláradó szabadság az elmúlt években számos-, a társadalomban korábban meglévő erkölcsi korlátot lebontott. A hatalom szemet hunyt a beavatottak zsebei megtömése fölött, a jelenség tömegessé válása pedig egyre magasabbra emelte az emberek ingerküszöbét. Így megy ez – gondolhatták sokan.
A másfél éve megalakult új polgári kormány intézkedései a magyar nemzet jövője biztosabbá tételét, a valódi szabadságon alapuló rend magyarországi megteremtését célozzák, mintegy két évtizedes késéssel.
A szabadosság szellemétől megtévesztett közösség úgy éli meg e változásokat, mint valaminek az elveszítését, ez pedig hiányérzetet és egyértelmű frusztrációt okoz sokaknál, még akkor is, ha egy részük talán már érzi, hogy amit ők korábban szabadságnak hittek az nem volt más, mint ennek a valóban világot rengető nemes eszmének a különböző érdekek mentén történő tudatos kiforgatása.
Jövőnk, sorsunk jobbra fordítása értelmében egyértelmű célunk tehát a mindennapok sorát elárasztó szabadosság korlátozása, s a rendezett polgári értékeken alapuló demokrácia meghonosítása. A józanság azonban a határozottság mellett óvatosságra is int. A szabadosság visszaszorítása érdekében a szabadság korlátozása sem cél, sem eszköz nem lehet. A torz szabadságfelfogás mellett a túlzott és fojtogató szélsőséges rendpártiság is ugyanolyan káros; mint mindenben itt is a helyes középutat kell járnunk.
Márai Sándor szavai csengnek a fülembe: „Ember módra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled – feltűnés és hiú szerep nélkül – segíteni az embereket”; igen feltűnés és hiú szerep nélkül, alázatosan a „jót, s jól” princípiuma minden körülmények közötti érvényre juttatásával. Éppen ezért elfogadhatatlan számomra a hatalomban rejlő erő fitogtatása, az érinthetetlenség látszatának kialakítása. Éppen ezért tudom az ország helyzetének javítása érdekében meghozott döntéseket hittel és lelkiismeretem szerint támogatni, s a hatalmi arrogancia bármilyen irányból történő megnyilvánulását elutasítani.
Tisztelt Jelenlévők!
A feladatunk nagy, s ezért valamennyiünknek össze kell fognunk. Egy olyan világot kell közösen megteremtenünk, ahol valóban a jót nevezik jónak, s a rosszat rossznak. Együtt kell munkálkodnunk azon, hogy országunk szekérrúdját közösen a jó irányba fordítsuk.
A 2012-es év nagy kihívása az, hogy képesek leszünk-e elvárható biztonságot adni mindazoknak, akik akarnak önerőből tenni boldogulásukért, és segítséget nyújtani azoknak, akik rászorulnak. Magam úgy gondolom, hogy itt, Óbudán már kialakítottuk azt a szélesebb körű együttműködést, amelyik megfelelő alapot nyújthat mindehhez.
Kedves Vendégeink!
Megragadva az ünnepség adta alkalmat, köszönetet szeretnék mondani Önöknek az elmúlt év, évek együttműködéséért. Köszönöm, hogy erőt és fáradságot nem kímélve igyekeztek tenni Óbuda-Békásmegyer gyarapodásáért, az itt élő emberek helyzetének jobbításáért. Köszönöm mindenkinek a munkáját, erőfeszítését és áldozatvállalását, amely nélkül sokkal nehezebb helyzetben lenne közösségünk.
A mai estén, a korábbi hagyományoknak megfelelően, az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar ad évnyitó koncertet. Örömömre szolgál, hogy a Zenekar idén is tartalmas és színvonalas műsorral emeli összejövetelünk fényét.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket és jó szórakozást kívánok kedves mindannyiuknak!