Tisztelt meghívottak, Hölgyeim és Uraim!
Ma már csak kevesen emlékeznek rá, de volt idő, amikor még a kisgyermekek számára is teljesen természetes volt, hogy a tej a tehéntől származik, a kenyeret lisztből sütik, azt pedig a búzakalászból nyerik. Abban az időben nem volt célzott egészségnevelés, a természetes dolgok karnyújtásnyira álltak az emberektől. Vidéken közvetlenül szerezték be az alapvető élelmiszereket, ma azt mondhatnánk bio ételeket fogyasztottak, s ezek kerültek aztán a nagyobb városok piacaira is. Nem voltak gazdagok a szó fogyasztói értelmében, mégis jobban éltek.
„A boldog ember nem lehet meg egészség nélkül, de maga az egészség nem tesz boldoggá.” – írta Füst Milán. A kiegyensúlyozott élethez mások közelsége is nélkülözhetetlen. A nincstelenekkel akkoriban sokkal szolidárisabbak voltak a tehetősebbek; mindannyian jól ismerjük József Attila: Csoszogi az öreg suszter című, mélyen emberi történetét. Akkoriban a tanítók olyan „korszerűtlen” dologgal is kötelességszerűen foglalkoztak, mint erkölcsi nevelés; az orvos pedig, mint egy-egy közösség meghatározó alakja nem csupán gyógyított, de betegeinek személyes ismerőseként az élet egyéb területein felhalmozott tapasztalatait is megosztotta az arra érdemesekkel. Az emberek lelki gondozása a papok és lelkészek feladata volt, a stressz, szenvedélybetegség és egyéb neurotizáló tényezők alig ismert fogalmak voltak, s ha volt is szociális krízis egy-egy családban vagy közösségben, annak egészen más volt az eredője, mint manapság.
A fejlődés, a városiasodás azonban úgy hozta, hogy a helyi közösségek öngyógyító szerveződései széthullottak, alig látnak át az emberek az őket egymástól elválasztó falakon, a túlterheltség, a mindennapok harca, és sokak számára a reményvesztettség már-már elviselhetetlenségig fokozódott.
Ebben a helyzetben ötven évvel ezelőtt jött létre a mai nonprofit Kft. elődje, a Margit Kórház felügyelete alatt működő Szakrendelő. Akik ebben a kezdeti időszakban végezték a munkát, már akkor pontos képet alkothattak arról, hogy a hozzájuk forduló lakosság milyen mentális és fizikai gondokkal küzd. Az évek, évtizedek során a rendelő elhivatott munkatársai fokozatosan vették át a régi közösségek meghatározó személyiségeinek szerepeit. Az elmúlt időszak folyamatos fejlődésben kiemelkedő szerepet játszott Dr. Gálszécsy Andrásné, ápolási igazgató, Dr. Vereb Katalin, a főigazgató járóbeteg-ellátási helyettese és a szemészeti szakrendelés főorvosa, és Marx Miklósné intézetvezető főnővér. Az ő hozzáértésük nélkül – azt hiszem – elképzelhetetlen lenne ma már az intézmény szolgáltató munkája.
Vannak azonban szándékainkon kívülálló-, eszközeinket korlátozó külső körülmények. Ami a válságot illeti, azt kell mondanom önöknek, előre nem látható módon, kiszámíthatatlanul söpört végig az országon, bedőlt hiteleket, elveszített egzisztenciákat, leálló beruházásokat hagyva maga után. Önök is tapasztalhatják mindennapi munkájuk során, hogy ezek a – csúnya szóval élve – makro folyamatok hogyan transzformálódnak az emberek hétköznapjait megkeserítő, görccsé, szorongássá, egyéb egészségkárosító jelenségekké.
Önkormányzatunk és személyes hitvallásom szerint is az most a feladatunk, hogy minden eszközzel a bajbajutott emberek oldalára álljunk. Ebben a munkában továbbra is számítok tettre kész hozzáállásukra. Azonban a legjobb szándék is pusztába kiáltott szó marad, ha megvalósításához nincs reális elgondolás, és a megvalósításhoz szükséges forrás.
Nos, azt látjuk, hogy a kormányzati elképzelések és a valóság között ma áthidalhatatlan szakadék tátong, nekünk pedig ennek a szakadéknak a szélén kell egyensúlyoznunk. Nem untatnám önöket hosszú számsorok ismertetésével, elég legyen annyi, hogy amennyiben az országgyűlés elfogadja a 2010-es költségvetés tervezetét, akkor ez azt is jelenti, hogy Óbudát 646 millió forinttal rövidítik meg, azaz ennyivel kevesebb pénz jut a kötelezően ellátandó feladatok finanszírozására. Csak a szociális gyermekjóléti alapszolgáltatások finanszírozását 25 millió forinttal vágják vissza, a gyermekek napközbeni ellátását 26 millióval. A közoktatási területtől összesen 173 millió forintot vesznek el.
Az egészségügy már lassan már alapfeladatainak sem képes eleget tenni. Önök is értesültek róla, lassan már csak a sürgősségi eseteket lesznek képesek azonnal ellátni a kórházak. Az emberek egészséghez való alkotmányos jogának megsértésével kísérletezik az egészségügyi kormányzat, amikor forráselvonással veszélyezteti a szolgáltatást. Orvosok százai tűzték fel a zöld szalagot, így emlékeztetve a döntéshozókat, hogy ők a gyógyításra tettek esküt, nem pedig a gyógyítás halogatására. Tudjuk azonban mindnyájan, hogy nem a kórházakról, nem csak az orvosokról, hanem rólunk és családtagjainkról van szó ebben a mind kínosabb játszmában.
A jelenlegi „kiszárított” környezetben nem lehet kellőképpen hangsúlyozni a prevenció fontosságát. Ez az önök munkájának egyetlen, de talán legfontosabb szegmense ez. A megelőzés, mely által emberek százait lehet megvédeni a káros szokások pénzigényes terheitől. Egészségolimpiánk ezért jelent választ a gazdasági megszorításokra, s egyben lehetőséget ad egy tetterős, önmagában bízni-, környezetéért felelősséget vállalni tudó helyi társadalom megteremtésére.
Amit az elmúlt 50 év munkája igazolja, érdemes a napi rutin teljesítésénél távolabbra mutató célt felrajzolni magunk elé, mert az egészségügyi állapotunkon csak lépésről lépésre változtathatunk.
Azt kívánom mindannyiuknak, hogy higgyenek a sikerben és mindig legyenek tudatában, hogy több ezer óbudai és békásmegyeri ember reméli közérzete jobbra fordulását. Talán épp önöktől.
Köszönöm a figyelmüket.