Tisztelt egybegyűltek!
„Az ember sokkal jobban megbecsüli az olyan dolgot, amiért várnia, küzdenie és szenvednie kellett.” – írja egy helyen Szerb Antal.
Városrészünkben számos, jobb sorsra érdemes, műalkotásokban testet öltő érték található. Ezek restaurálásáért, ha szenvednünk nem is kellett, de várni rá annál inkább. Jó érzéssel tölt el azonban, hogy mindig akad olyan vállalkozó szellemű civil szervezet, mely nemcsak tiszteli a múlt emlékeit; de hajlandó megmentésükért tevőleges munkát is vállalni.
Ezúttal a HÍD csoporthoz kötődő Hídépítők Egyesülete érezte úgy, hogy a folyók, hidak és hajósok védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak szobrát visszahelyezi az őt megillető állapotába. A gesztus értékű rekonstrukcióval a kerület is gazdagodott, ám ami ennél fontosabb, hogy a szent által képviselt erények egy pillanatra újra a figyelem középpontjába kerülhettek. Úgy gondolom, az egyesület tagjainak ezért a munkájáért mindannyian köszönettel tartozunk.
A vízi sportok kedvelői, a kerékpárosok és Római-part hangulatát kedvelők pontosan tudják, hogy a III. kerület fekvéséből adódóan azon kevés budapesti városrészek egyike, mely évszázadok múltán is megőrizte közvetlen kapcsolatát a Dunával. A folyam hozzátartozik a kerület látképéhez és életéhez; e kapcsolatot már a római kori neve is tükrözi: Aquincum. Az adottság persze egyszerre jelent az itt élőknek veszélyt és lehetőséget.
Ami a veszélyt illeti, nos az árvízi védekezés problémája hosszú idő után végre megoldódni látszik. 2013-ban pedig lehetőség nyílt arra, hogy a jellegében és funkcióiban is széttöredezett vízparti területsávok egységes fejlesztésük révén közvetlenebb kapcsolatba kerülhessenek a főváros lakóival. A sokat idézett Simone Weil szavai szerint, meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a mienk. Bár a kajakosok, sárkányhajósok, és a többi evezős eddig is hozzá tartozott az óbudai partszakasz képéhez, az előttünk álló években belátható közelségbe kerülhet a Duna bekapcsolása Budapest közlekedési vérkeringésébe.
Birtokba kell tehát vennünk Európa második legnagyobb folyamát, kihasználni a benne lévő turisztikai és kulturális lehetőségeket, egyszersmind új közösségi színtereket létrehozni. Azt kívánom, hogy miként eddig a hidak-, úgy a jövőben közvetlenül a Duna is hozza közelebb a jobb és bal parton lakó, az észak és dél Budán élő embereket egymáshoz. Remélem, hogy a mostani demonstratív vízi felvonulás is ráirányíthatja a figyelmet ennek szükségességére.
Jó utat kívánok mindannyiuknak!