Tisztelt ünneplő pedagógusok!
Nem nekem tanulsz, hanem magadnak! Számtalan alkalommal hallottuk diákként az intelmet. A tanév végéhez közeledve azonban azt látom, hogy a gyerekek számára a nyári szünet vonzása erősebb, mint a tudásvágy. Az utolsó hét lazítása, ha nem is fogadható el, de érthető. Sokan várják már a pihenést, erre a tanulóknak, önöknek és mindenkinek szüksége van, és nem csak a nyári szünetben. Meggyőződésem, hogy a hétvégék rövidebb kikapcsolódásai legalább olyan fontosak, mint a nyári nagy leállás. A kormányzati szándék megvalósításában ez is szerepet játszatott, amikor döntést hoztak a vasárnapi zárva tartásról. Bizonyára önök közül is sokan emlékeznek a sokszorosan megosztott fotóra, melyen a Harrer Pál utcai iskola egyik tanára azt írta a táblára, hogy „Hétvégére nincs lecke, hétfőn nincs dolgozat. Mindenki gyógyul, pihen, erősödik”. Osztom azok véleményét, akik szerint a lelkiismeretes tanulóknak is jár a hétvége pihenése. A túl sok feladat, tanulnivaló és kötelező program épp ez elől veheti el az időt.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ esetében a kulcsszó a gyakorlati megvalósulás. Nem hiszem ugyanis, hogy bárki is vitatná, a közoktatás egységesítése által az állam egyenlő esélyeket kívánt teremteni minden diák számára az iskola földrajzi helyétől függetlenül. De vajon a centralizálás, illetve az oktatási és működési feltételek párhuzamosítása jobbá tette-e az iskolai rendszert? Jelenleg nem tudnék erre a kérdésre igennel válaszolni. Ne legyen félreértés, a helyi tankerülettel korrekt a kapcsolat, ugyanakkor az látszik, hogy valódi kompetenciák hiányában nem kaphatunk tőlük választ kérdéseinkre, a problémák megoldásában csak közvetítői szerep jut számukra. A KLIKK központi szervezetének rugalmasságára pedig nem térnék ki, ám az önkormányzatunk felé irányuló sajátos kommunikáció biztosan nem szolgálja a gyerekek, szülők és pedagógusok érdekeit, de az önkormányzat-, és meggyőződésem szerint a kormányzat érdekeit sem.
Önkormányzatunk számára igencsak méltánytalan helyzetet teremt az a gyakorlat, mely nagyságrendileg 1500 nem óbudai gyermek számára teszi lehetővé, hogy az általunk fenntartott iskolákban tanulhassanak. Ezzel mintegy 200 milliós kár éri a kerületi oktatásban részt vevő gyerekeket és intézményeket. Azt mondják, hogy Budapest gazdag település, legyen hát ebben a tekintetben is megengedő. Én pedig úgy gondolom, hogy az igazán tehetősek már jó évtizede kiköltöztek az agglomerációba; most tehát a gazdagnak nem nevezhető békásmegyeri családok is fizetik az ő gyermekeik iskoláztatásának költségeit. Ez biztos, hogy nem szolgálja az esélyegyenlőséget.
Tisztelt vendégeink!
A kerületi közösségépítő munkának számos színtere létezik. Egy-egy ember életében kronologikus sorrendbe rendeződnek ezek, s a család közössége után közvetlenül az iskola lesz a közösségépítés legfontosabb helyszíne. Egy fiatal itt teljesedhet ki közösségi szereplőként, tanulhatja a kooperációt és tapasztalhatja meg a siker ízét. Ám ahhoz, hogy ez valóban így legyen, a pedagógus orientáló szerepe megkerülhetetlen. Többen állítják, kétféle fiatal van: aki mindent csinál, és aki semmit sem csinál. Talán ez így túlságosan sarkított, ám az erős polarizáció egyértelműen tapasztalható. Ez a sajátosan szomorú európai trend, s értelemszerűen csak az előbbiekből válik produktív, közösségi ember. Ahhoz, hogy legalább az esélye meglegyen a közösségi kibontakozásnak, a helyes önértékelés kialakulásának, családi háttértől függetlenül minden gyerekek részt kell vennie a közösség eseményein, versenyen, bálon, osztálykiránduláson. Elfogadhatatlan, hogy több békásmegyeri gyerek szociális helyzete miatt nem járt még Budapest tőlünk távolabb eső pontjain. Önkormányzatunk ezért olyan alapot hoz létre, mely a múzeumlátogatást, iskolai kirándulást és a többi ilyen alkalmon való részvétel anyagi fedezetét biztosítja a rászorulóknak. Közös felelősségünk, hogy a Z generációra ne úgy kelljen majd visszatekinteni, mint elveszett nemzedék.
Annál is inkább, mivel kerületünkben számos felsőoktatási intézmény várja azokat a fiatalokat, akiknek van valamiféle víziója saját jövőjéről. Azt is mondhatjuk, hogy Óbuda egyre inkább kezd oktatási központtá válni. Az AKG kerületen túli vonzóképessége mellett a felsőoktatási paletta is bővül. Ide költözött az IBS, a Graphisoft parkban működik az Aquincumi Technológiai Intézet, de említhetjük a Zsigmond Király Főiskolát és az Óbudai Egyetemet is. A felsőoktatás területén tehát már érzékelhető a tudásiparban érdekeltek részéről a bizalom városrészünk iránt.
A közoktatás pillanatnyi helyzete azonban egyáltalán nem indokolja Óbuda átlagon felüli oktatási színvonalát. Mégis nálunk működik több is az ország legjobb gimnáziumai közül, a Veress Péter Gimnázium e rangsorban a harmadik, diákjaink kimagasló eredményeket érnek el. A Kaán Károly országos természetismereti verseny döntőjébe kerültek a Fodros Általános Iskola versenyzői, az Óbudai Gimnázium csapata női kórusok kategóriában hódította el az első helyezést a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen. Az OKTV legutóbbi angol nyelvi versenyét Kovács Rebeka Dóra az Óbudai Árpád Gimnázium 11. osztályos tanulója nyerte, de a 9. helyen is árpádos diák végzett.
Ezekben a kimagasló teljesítményekben rendkívül sok munka van, köztük a fiatalokat nevelő tanárok, vezetők és trénerek munkája is. A jó eredmények nem az önkormányzatnak és nem is a KLIKK-nek köszönhetők, ez a tanárok, gyermekek és szülők sikere. Komoly eredménynek tartom, hogy a jelenlegi, remélhetőleg átmeneti, korrigálásra érett oktatási rendszerben ilyen eredmények születhetnek. Biztos vagyok abban, hogy az önök erőfeszítése képes csak egyensúlyban tartani a diákok boldogulását segítő képzési rendszert. Bizony mindannyiunknak szüksége van az olyan példamutató és népszerű oktatókra, amilyen az Aquincum Általános Iskola pedagógusa. Az egyik női magazin szavazása alapján ugyanis 2015-ben az ország kedvenc tanára az itt tanító Scheibli Zsuzsa lett.
Szeretném köszönetemet kifejezni magam és az önkormányzat képviselő-testületének nevében is egész éves munkájukért, és a gyerekekért önként vállalt további feladatokért is. A mai ünnepen mindenkinek azt kívánom, hogy a munkájukból adódó felelősség mellett azt is érezzék, mi itt Óbudán és Békásmegyeren egy nagy közösség tagjai vagyunk, hogy egy-egy iskola sikere mindannyiunkat közös sikere is egyben, melyre nagyon büszkék vagyunk.
A hétköznapok munkájához sok erőt kívánok, és még egy kis türelmet az idei tanévhez.