Tisztelt házelnök úr, igazgató úr, tanárurak és növendékek, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A népdalok csodálatos egyszerűséggel beszélnek elődeink életéről, örömeiről és vágyairól:
Adjon Isten minden jót / Ez új esztendőben:
Drága jó bort, olcsó sót / Ez új esztendőben;
Jó kenyeret, szalonnát / Tizenkét hónapon át
Ez új esztendőben!
Hozzájuk hasonlóan nekünk is vannak vágyaink és elképzeléseink saját jövőnk remélt alakulásáról, ha nem is tudjuk e háromszéki népdalhoz fogható pontossággal megfogalmazni. A mi életünkben ugyanis a saját jólétünket az időjáráson túl számos egyéb dolog is befolyásolja. Szeretnénk például biztonságban tudni szeretteinket, családtagjainkat. Ismerve a híradásokat, nem is kell ennek aktualitását indokolnom.
Személyes meggyőződésem, hogy biztonságunk legalapvetőbb feltétele a jó közösség, egymást ismerő, a másikért felelősséget vállaló emberek szorosabb vagy lazább kapcsolati hálója. Ennek legelemibb formája természetesen a család, ám gondolhatunk baráti-, sport célú-, vagy valamilyen hasznos ügy érdekében egymással közösséget vállalók közösségére is.
Nagyvárosi személytelen társadalmunkban sokan éreznek valamiféle különös vonzalmat a székelyek ottani közösségei iránt. Lennie kell valamilyen titoknak, ha ennyi megpróbáltatás ellenére is meg tudtak maradni őseik földjén. Mintha ott működnének még a közösségek. Azok a kis, helyi körök, melyeknek kötőeleme és kovásza a székely népi kultúra, az élő népzene és a hagyományokra való természetes nyitottság.
Helyes tehát, ha példaként tekintünk rájuk, mert akkor talán belátjuk, hogy a biztonságos és nyugodt élet egyik alapfeltétele, ha nyíltan vállaljuk hagyományos értékeinket, és azokat előtérbe állítjuk. Bár kétségtelenül ma is érzékelhető egyfajta urbánus gőg a népi kultúrával szemben, én mégis azt mondom, azzal, ha visszanyúlunk gyökereinkhez, mindannyian erősebbek leszünk. Ezért kell, hogy hálásak legyünk – Kallós Zoltántól Sebő Ferencig mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a ’70-es évek táncház mozgalmának elindulásához. Ők azok, akik elindítottak valamit, s nekünk pedig, Simone Weil szavaival szólva, meg kell tanuljunk vágyakozni az után, ami a mienk.
Óbuda-Békásmegyer lakóiként természetes tehát, hogy büszkék vagyunk arra, hogy az Óbudai Népzenei Iskola a kerületben működik, hisz rajtuk keresztül kapcsolódhatunk mi is a népzene és a népi kultúra köré fonódó magyarok széles közösségébe. Bátran állíthatom, hogy az évek során városrészünk egyik védjegyévé vált a népzene itteni kimagasló színvonalú oktatása, melynek magvait a Kossuth-díjas Béres János ültette el. Miután többen is nyomdokaiba léptek, kerületünkben mély gyökereket eresztett, s azt kell, mondjam, mára a népzenei művészet megkerülhetetlen képzési központja lett.
A magunk eszközeivel is igyekeztünk támogatni az intézmény munkáját, így Kobzos Kis Tamással közös erőfeszítéseink nyomán, 2013 vége óta új épületben működhet a ma már önállóságának 25. jubileumát ünneplő iskola. Bár Tamás váratlan és idő előtti halálával nagy veszteség érte a népzene oktatást, számos itt végzett muzsikus, köztük turkológus történész-kutató, illetve az irodalomtudomány területén nevet szerző diák is hitelesíti az általa kigondolt és kialakított oktatási munkát.
Óbudai Népzenei Iskola már eddig is sokat tett közös kincsünk a népzene és népdalok megismertetéséért, de mi magunk is támogatjuk e célt. Nem véletlen, hogy néhány éve a legkisebbek körében útjára indítottuk az „Élő népzene a bölcsődében” szolgáltatásunkat, melynek keretében a gyerekek mozgással kísérve népi mondókákat, népdalokat tanulhatnak, táncolhatnak, hangszerekkel ismerkedhetnek. Kobzos Kiss Tamással utolsó találkozásunk alkalmával is arról beszéltünk, hogyan lehetne e kezdeményezést az óvodákra is kiterjeszteni.
A népzene szeretete olyan közösségformáló erőt is jelent, mely a táncház mozgalom révén képes újjászervezni a fiatalok mára széttöredezett és bizonytalan identitású köreit. Ha sikerül megerősítenünk Óbudán és szerte az országban a szabadság efféle helyi kis köreit, akkor indentitásunkban megerősödve, nagyobb biztonságban várhatjuk az előttünk álló évek új kihívásait.
Az Óbudai Népzenei Iskola vezetőjének, elhivatott oktatóinak köszönöm, hogy munkájukkal növelték Óbuda jó hírnevét. Gratulálok az önálló iskola fennállásának 25. évfordulójához; az intézmény minden diákjának kívánom az együtt muzsikálás örömét; a fellépésekhez és előadásokhoz pedig mindannyiuknak sok sikert.