Tisztelt ünneplők, hölgyeim és uraim!
Az elmúlt hetekben, hónapokban az átlagosnál sokkal többször foglalkoztak a híradások az Európában elvárt segítségnyújtás lehetőségeivel. Civilek és különböző egyházi szervezetek igyekeztek kielégíteni a migránsok alapvető életszükségleteit. A bevándorlás okozta krízis a sok kedvezőtlen hatása mellett azonban arra is ráirányította a figyelmet a segítő munka adott esetben életeket menthet, sorsokat befolyásoló képességéhez tehát nem férhet kétség.
A hátrányos helyzetű emberek támogatása kevésbé média képes tevékenység, nem eseti jellegű szenzáció, komplexitása miatt viszont időben sokkal hosszabb és összetettebb folyamat. Talán azért is van így, mert a migránsokkal ellentétben a szegények szégyellik helyzetüket, ezért sokan közülük rejtőzködnek. Figyelmeztető adat, hogy a létminimum 2015-ben havi 92.300 forint, miközben a minimálbér csak nettó 69.000 forint. A magyarok 35%-a él a létminimum alatt, Budapesten természetesen jobb ez az arány.
Óbudai közösségépítő, közösségteremtő munkánk által, anyagi és szociális helyzettől függetlenül minden itt élő embernek esélyt kívánunk adni arra, hogy megtapasztalhassa a közösséghez tartozás mentális és fizikai egészségvédő hatását, a valahová tartozás felszabadító erejét. Az ehhez szükséges közösségi színterek megteremtésére vannak lehetőségeink, azonban az önök munkájára is komolyan számítunk. A magány és a kirekesztettség a közösségépítő munka ellen hat, ezért is fontos számunkra, hogy minél több hátrányos helyzetben lévő ember kaphassa vissza önbecsülését, és az önök közreműködése által újjáépíthesse a társadalmi megkapaszkodáshoz nélkülözhetetlen kapcsolati hálóját.
A szociális munkások is részei a helyi közösségépítésnek, így azt gondolom, ideje lenne definiálni, hogy mi is valójában a szociális munka. Tapasztalataim szerint az emberek fejében még mindig meglehetősen homályos a kép az önök munkájával kapcsolatban. Segít segélyeket szerezni? Teát visz a hajléktalanoknak? Lakhatási körülményeket vizsgál? A laikusok a maguk számára azt emelik ki, amilyen szituációban már találkoztak a segítő szakmával. Tudományosan megfogalmazva a szociális munka feladata, hogy képessé tegye az embereket lehetőségeik minél teljesebb kiaknázására, javítsa az életszínvonalukat, megelőzze és kezelje a devianciákat. A szociális munkások a változás előmozdítói a társadalom és az egyén, a család és a szűkebb közösség életében.
Az én fejemben a szociális munkás döntően közösség építő, közösség rehabilitáló szakember. Azokat az embereket, akik a közösség megtartó ereje ellenére kihullanak, megpróbálja visszahozni, és eredeti közegükben megtartani. Ha így tekintem, akkor önök az egyik legfontosabb önkormányzati munkát végzik, legyen szó idősekkel, fiatalokkal vagy épp fogyatékosokkal kapcsolatos munkáról. Az önkormányzat, és személy szerint az én legfontosabb célkitűzésem is a közösségépítés, az ebben közreműködő szociális munkásokra kitűntetett figyelemmel tekintek.
Hilscher Rezső szavai szerint, még a legjobb szociálpolitika mellet is lesznek olyanok, akik kiesnek a szociális védőhálóból. Ez a védőháló maga a közösség, ezért is szorgalmazzuk, hogy minél több kerületi civil szervezet és helyi közösség működjön. Annál erősebb ugyanis városrészünk nagy közössége, minél több olyan színtér van, ahol az egyén a közösségi igényét megélheti. Az ember legfontosabb szükséglete a másik ember vagy emberek társasága. Ezeknek a személyközi kapcsolatoknak a kialakulását kell segítenünk, erősítenünk.
Az önök munkaeszköze a teljes személyiségük, ebből pedig az következik, hogy a kliensekkel való mindennapos törődés jóval az átlagos feletti igénybevételt jelent. Ennek tükrében különösen nagyra értékelhetjük, hogy idén elnyerhettük – az önök erőfeszítéseinek is köszönhetően – a minisztérium idősbarát önkormányzat díját, az UNICEF gyerekbarát település címét, illetve a Polgármesteri Hivatal a fogyatékosságbarát munkahely elismerést.
Talán merész képzettársítás, de a szociális munka világát Márai Sándor szavaival egy olyan úthoz hasonlítanám, melyen a rászoruló eljuthat oda, ahová mindig vágyott:
Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban.
Végezetül engedjék meg, hogy megköszönjem önöknek, amiért nap mint nap helytállnak igen nehéz viszonyok között is. Köszönöm a közösségért vállalt erőfeszítéseiket, hisz az értük kapott díjak azt jelzik, hogy Óbuda a kívülállók szemszögéből nézve is gondoskodó város. Azt kívánom mindannyiuknak – dolgozzanak bár a hivatalban, igazgatási területen, terepen vagy valamelyik intézményünkben -, hogy mind gyakrabban tapasztalhassák meg a becsülettel végzett munka örömét, a jótettből fakadó belső gazdagságot és a sikert, mely az önök sikere mellett a gondjaikra bízottak esélye is.
Sok erőt és állóképességet kívánok az elkövetkezendő évek munkájához.