Tisztelt ünneplő egybegyűltek!
Most, amikor hamar sötétbe borul a város, az ember szívesebben tölti otthonában az időt, jó könyvek, sütemények, vagy egy csésze forró tea közelségében. Egyik este így akadtam én is rá Jókai Mór 1856-ban írt, Melyiket a kilenc közül című elbeszélésére, és bevallom őszintén, megérintett. Annál is inkább, mivel a karácsonyi ünnepkör közeledtével rendszeresen előtérbe kerül a szegénység és nélkülözés, amely kapcsán ki-ki lelkiismeretének megfelelően tesz kisebb vagy nagyobb, rászorulókat támogató felajánlásokat, segítő gesztusokat.
Az a fajta nincstelenség, melyről manapság szinte csak az utcán élő emberek esetében hallunk, nos, az Jókai idejében majdhogynem a polgárosodás útjára lépő százezrek mindennapi természetes állapota volt. Karácsony méltó megünneplése azonban nem a vagyoni helyzettől függ, nem a díszbe öltöztetett házaktól, a finom falatokról, ezért is érdemes Jókai említett írását felidézni.
A novella története szerint egy pesti csizmadiamester felsége meghal a kilencedik gyermekük születésekor. A családfő magára marad népes gyermekseregével, akiknek karácsonyi ajándék gyanánt ünnepi dalokat tanít, majd együtt éneklik. A gazdag szomszédját zavarja a zaj, de adakozó kedvében van, ezért felajánlja a szegény János mesternek, hogy vállalja az egyik gyermeke felnevelését. Szép gesztus, mondhatnánk, hisz ezzel esélyt teremt legalább egyikük számára. Aztán jön a fejtörés: melyiket is adja a kilenc közül? A döntése könnyen kitalálható. Nem árt újra és újra tudatosítani, hogy a körülményeknél sokkal fontosabb, hogy azok vegyenek körül bennünket karácsonykor, akiket szerethetünk, és akik szeretnek minket. János mester tudta ezt, sok mai ember azonban elveszti a körülmények kavalkádjában a legfontosabb igazodási pontot.
Az elbeszélés egy másik pontján a gazdag szomszéd mesés pénzösszeget ajánl a nagycsaládnak, ha nem zavarják karácsonyi nyugalmát az énekléssel. Komoly üzenet ez a mindent megvehetőnek tekintő, önközpontú gazdagok számára. Nem árt újra és újra tudatosítani, hogy mások megajándékozása elsősorban nem pénzkérdés. Ahogy a Kisherceg című könyvben olvassuk: jól csak a szívével lát az ember. Tehát szív, tapintat, illetve a másik ember vágyainak ismerete szükséges ahhoz, hogy karácsony pillanatait méltó módon, a megszülető Megváltó személyes szeretetében élhessük meg.
Visszatekintve az elmúlt hosszú évtizedekre, önök már élesebben látják, bizonyára jobban is érzik mint a fiatalabbak, hogy az ünnepek igazi fényét a lélek öröme adja. Ezeket a pillanatokat – ha nem is kronologikus pontossággal – de mindig felidézhető módon megőrzi az emlékezet, míg arra alig emlékszünk, hogy akár csak két-három évvel ezelőtt kitől és milyen ajándékot kaptunk. Ezért hát azt kívánom önöknek, hogy gyermekeik, unokáik jelenléte, az ő szeretetük teremtse meg mindannyiuk számára a szenteste ünnepi légkörét!
Mindehhez jó egészséget, nyugodt, békés napokat és szép karácsonyt kívánok.