Tisztelt ünneplő egybegyűltek!
Mindannyian össze tudjuk foglalni, nagy pontossággal le tudjuk írni mindazt, ami tudható ádvent ünnepének kultúrtörténetéről. Nap mint nap részesei lehetünk a karácsony előtti időszak forgatagának, megcsodálhatjuk az ünnepi fényekbe öltöztetett város szépségét. Mindez ugyan hatással van a közérzetünkre, de az ünnepkörhöz fűződő személyes viszonya mindenkinek más és más.
Én például kevés szabadidőmben szívesen olvasom klasszikus szerzők könyveit, mert úgy érzem, segít elszakadni a mindennapok gyakorlati problémáitól, miközben általuk jobban érthetővé válnak az igazán fontos dolgok.
Önök is emlékezhetnek Samuel Beckett Godot-ra várva című abszurd drámájára. Bár 1952-ben jelent meg először, azt hiszem, a mai világ viszonyai is tetten érhetők benne. A modern kori misztériumjátékként is értelmezhető mű nagyszerűsége éppen sokértelműségében rejlik. A két felvonásos darabban két ember nagyon vár valakit, aki azonban nem jön el. Amíg várakoznak, Godot-hoz való viszonyukról töprengenek.
Ádvent időszaka számunkra is lehetőség annak tisztázására, hogy ki, illetve mi az, amire karácsony eljövetele kapcsán várunk. Nem kevésbé fontos, hogy valóban hisszük-e, ez a várakozás nem hiábavaló. A dráma két csavargó főszereplője, Vladimir és Estragon mindenféle értelmetlennek tűnő cselekvéssel igyekszik agyonütni Godot érkezéséig elmúló időt. Én is néha azt látom magam körül, mintha az emberek szem elől tévesztenék a betlehemi Jézussal való találkozás misztériumát, és a karácsonyi készület izgalmát a gyűjtési, beszerzési, díszítési kötelességek kényszerével pótolnák. Okosan, mások vágyaira figyelve, karácsonyt eredeti szellemében megünnepelni – amint az látható – nem is olyan egyszerű.
Ha engem kérdeznek, azt mondanám, hogy a betlehemi jászol magányának, a szent család megpróbáltatásainak tükrében kell karácsonyra készülnünk. A valahová tartozás élménye az ember életében ugyanis pótolhatatlan, ezért akinek része van benne, annak feladata is van. Szükség esetén segíteni azoknak, akik magányosan, betegen vagy reményvesztetten kénytelenek elölteni ezeket a napokat.
Különös, hogy az ókorban élt Nagy Szent Leó pápa szavai mennyire korszerű, mondhatni modern gondolatokat közvetítenek. Nagyon jól illeszthető a mai idők karácsonyához, ezért engedjék meg, hogy hosszabban idézzem. Egyik karácsonyi beszédében ezt mondja: „Amikor Megváltónk megjelenését alázattal ünnepeljük, azt jelenti, újrakezdést ünnepelünk.” A régi utat – így mondja Leó pápa – karácsonykor elvágjuk, és megtesszük a lépést az új ember felé. Életünk új minőséget kap: Nem vagy hozzákötve a múlthoz, élted sérüléseihez a szüleidtől átvett, állandóan utadba álló régi mintákhoz. Az Isten maga kezd veled újat, amikor kisgyermekként valóságodba lép. Megszabadít a kényszertől, és segít magadat a múlt által definiálni. Bárhogyan is néz ki életed története, bármi nyomaszt, magad mögött hagyhatod és újrakezdheted, mivel maga az Isten kezdi veled újra.
Nos, tisztelt ünnepkők, ehhez az újrakezdéshez, a lélekben való megújuláshoz, illetve mások magányának enyhítéséhez kívánok mindannyiuknak kellő bátorságot és elszántságot.
Végezetül áldott, békés karácsonyt kívánok önöknek és minden családtagjuknak.