Tisztelt érdeklődők, kedves vendégek!
Nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy Budapest igazi európai nagyváros, annak minden előnyével és hátrányával. Használható a multikulturális város kifejezés is, noha ennek már van némi mellékíze. Ugyanakkor az is tény, hogy az itt lakók értékszemléletükben ma is nagyobbrészt a zsidó-keresztény elvek alapján állnak. A török hódoltsági évszázadaiban ugyan Buda lakói még vegyes érzésekkel viszonyultak a hódító oszmánok szokásaihoz, külsőségeikhez, hitük kifejezéséhez; kiűzésük után azonban, Óbudán, ebben a kis mezővárosban már jól megfértek egymás mellett (és természetesen hatottak is egymásra) a német puritanizmust képviselő sváb mesterek, a zsidó kereskedők és a hagyományosan keresztény magyar földművesek. Jól látható tehát, hogy a kulturális sokszínűséget nem a Sziget fesztivál hozta Óbudára.
Nos, a viccet félretéve, azt hiszem érdemes lenne megválaszolni azt a kérdést, ami a mai esemény ajánlójában olvasható, azaz, hogy mi jut eszembe Indiáról. India mindig a misztikum földjét jelentette számomra. Egy olyan spirituális hely, ahová – egyre gyakrabban érzem –, személyesen is el kellene látogatni. Kiszakadni néhány hétre a jól ismert és sok esetben kritikára érdemes európai miliőből. Megismerni azt a világot, ahol a hindu vallás követőinek lelki békéje szinte tapinthatóvá válik. Három név jut eszembe, amikor a belső, spirituális egyensúlyhoz konkrét életutat társítunk: Elsőként Rabindranáth Tagore, aki költészetével és téziseivel nagy hatást gyakorolt az indiai közgondolkodásra, és elősegítette a kulturális és nemzetek közti-, jobb megértést lehetővé tevő párbeszédet. Tagore jól ismerte Mahatma Ghandit, akit mi elsősorban az erőszakmentes ellenállás apostolaként tisztelünk. Harmadikként pedig az albán származású katolikus szerzetes nővér, Kalkuttai Teréz anya, akit Indiába vezetett a cselekvő szeretet és a legszegényebbekért való tenni akarás. „Isten nélkül mi túl szegények vagyunk, hogy segíthessünk a szegényeken.” – olvassuk Teréz anya észrevételét.
Nos, tehát ők azok, akik a jelen kor utazóival szemben India másik oldalát is látták, és az akkori viszonyok megváltoztatásáért, a nyomor és elnyomás ellen küzdöttek. Tevékenységük példa értékű, de azt gondolom, ma itt Magyarországon is hasznos lehet, ha van fülünk a bölcs gondolatok meghallgatására.
Én a magam részéről megkülönböztetett tisztelettel tekintek Sivarama Swami spirituális tanítóra, mert azt láttam, hogy az ősi bölcsességek útmutatásait kivételes képességgel tudja tolmácsolni és alkalmazni a modern európai viszonyok között is. Megvan benne az a nyitottság, ami – bevallom őszintén – a Krisna-tudatú hívek óbudai megjelenésekor belőlem hiányzott. Akkor csak a színes ruhák, a csengettyűk hanga és a mantrák alapján, illetve a Hair című Milos Forman filmből volt valamilyen hevenyészett képem erről a közösségről; ma azonban már a tartalmat is látom, mely a tanítás mellett abban a rendszeres étkeztetés formájában is megnyilvánul, melyet jószolgálati feladatvállalásként Óbuda önkormányzata is fontosnak és támogatandónak tart.
Az India Varázsa Fesztivál egy lehetőség arra, hogy egy távoli ország kultúráját közelebbről is megismerhessük, miközben pontosabb képet kaphatunk az önök közösségéről is. Ami pedig az elején említett-, Óbuda életében megjelenő sokszínűséget illeti, nos, azt mondhatom, ha az erősíti városrészünket, ha az itt élő embereknek hasznára van, akkor semmilyen kezdeményezés elől nem zárkózunk el. A békés egymás mellett élés, az együttműködési készség feltétele mellett arra törekszünk, hogy az itt működő helyi közösségek gyarapítsák Óbudát. Jó érzés tudni, hogy a Krisna-tudatú hívők esetében a kölcsönös bizalom már kialakult.
Köszönöm, hogy itt lehetek; a mai eseményhez mindenkinek tartalmas időtöltést és lelki feltöltődést kívánok.