Tisztelt pedagógusok, kedves ünneplő egybegyűltek!
Abban az időszakban, amikor a közoktatási intézmények az államhoz kerültek át, sokat gondolkodtam a döntés hátterén, és igyekeztem számba venni azokat a megfontolásokat, amelyek alapján módosították az iskoláinkkal kapcsolatos jogokat és hatásköröket. Múlt héten részt vettem a tankerületi központunk Újpesten megtartott pedagógusnapi ünnepségén, és akkor fordult meg a fejemben, hogy a legnyomósabb érv a pedagógusok javának fokozott szolgálata lehetett, mert így kétszer kaphatnak jutalmat.
A viccet félretéve azonban mégiscsak azt mondhatom, hogy nem véletlen, hogy az ismert körülmények ellenére Óbudán évről-évre megtartjuk a pedagógusnapi rendezvényünket. Azt a meggyőződésünket szeretnénk kifejezni, hogy egy alulról építkező társadalomban, a helyben megoldható ügyekben, – esetünkben az általános és középiskolás gyermekek oktatásában – a felelősség akkor is a helyi vezetésé, ha formálisan a hatáskörök már nem őt illetik. Egyszerűbben fogalmazva az iskola nem választható el a településtől, szervesen hozzá tartozik.
Természetesen nem presztízs szempontokról van szó, sokkal inkább a nálunk tanuló fiatalok jövőjéért érzett aggodalom mondatja ezt velem. Ugyanis a változtatás óta, korábban ismeretlen problémákkal szembesülünk. Noha jelenleg úgy látom, ezeket, már csak a jó viszonyra való tekintettel is képesek leszünk a Klikk-kel közösen kezelni, érdemes tisztában lenni a kerületen belül is megjelenő egyenlőtlenségekkel. Az Óbudán élő emberek számára az általános és középiskolás gyerekek magatartása, szociokulturális fejlődése az elsődleges, látható ugyanis, hogy a kerület melyik pontján, hogyan viselkednek a közterületeken. A beilleszkedni tudó, jól képzett fiatalok azonban az ország egésze szempontjából is rendkívül fontosak, hisz erős polgári társadalom csak a sokat emlegetett kiművelt emberfők sokaságától várható.
Ami a szocializációt illeti, már az óvodás korú gyermekeknél láthatók a körülményekből és képességekből körvonalazódó különbözőségek, amik az óvónőknek komoly szakmai feladatot jelentenek. Én nagyon bízom abban, hogy munkájuk segíti a hátrányok csökkentését, így iskolás korra talán könnyebbé válhat integrációjuk, készségeik és képességeik kibontakoztatása.
A hozott hátrányok csökkentése mellett nem kevésbé izgalmas feladatkör a tehetséggondozás. „A középiskolában már megkezdődik a visszavonhatatlan döntések sorozata. Ajtók zárulnak be halk kattanással, s a zajukat csak évekkel később, az álmaiban hallja tisztán az ember” – mondja Stephen King amerikai író. E rövid idézet is éles megvilágításba helyezi, hogy az önök munkája, életpályák meghatározásának felelősségét hordozza.
A jó képességű tanulók előmenetele szempontjából a fővárosban a legkedvezőbbek a feltételek, az óbudai gimnáziumok pedig rendre a legjobbak között szerepelnek országos összevetésben. Ezekben az intézményekben a tehetség adott, ami egyfelől önöket szakmai sikerek elérésével kecsegteti, másfelől viszont nevelési feladatot ad. A legfrissebb statisztikák szerint jelentősen megnőtt azok aránya, akik külföldön szeretnék felsőfokú tanulmányaikat megkezdeni. Ennek ismeretében kell tehát iskolai keretek között a tanulók felé közvetíteni, és a XXI. századi viszonyokra adaptálni Széchenyi nemzetféltő hazaszeretetét. Ez is kétségtelenül szép kihívás.
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy az utánunk jövő generációk magyarságtudata, családszeretete és önmaga boldogulásába vetett hite erősödjön. Mint tudják, a kormány az elkövetkező években a gyermekvállalás támogatását és a családok megerősítését tűzte zászlajára. Ezt a törekvést maximálisan magunkénak érezzük, hisz kerületi közösségépítő munkánk épp a családra, mint a társadalom legkisebb egységére alapul. Egy jól működő családban a férfinek, nőnek és gyerekeknek is meg van a maguk szerepe és feladata. Ugyanez érvényes a közösségek tagjaira is. A mai, mindennemű értéket relativizáló közfelfogás ugyan nem kifejezetten kedvez a hagyományos családfelfogásnak, a karakteres nevelési módszereknek, és az egyértelműségre törekvő kommunikációnak, ám úgy látom, mégiscsak ezen áll vagy bukik Magyarország, és vele mindannyiunk jövője.
Őszintén remélem, hogy óvodától az érettségi vizsgákig olyan gondoskodó odaadással készítik fel a gondjaikra bízottakat, hogy évek, évtizedek múltán is büszkén emlékezhetnek majd rájuk és az együtt töltött időszakra.
A hétköznapok feladataihoz jó egészséget, sok erőt és türelmet kívánok mindannyiuknak.
Köszönöm a figyelmüket.