Tisztelt egybegyűltek, Hölgyeim és Uraim!
A karácsony ünnepének megélt tartalma az ember életében legalább háromszor megváltozik. Erre gondoltam, amikor nagyon régi, majd közelmúltbeli, végül a most következő ünnep ismert, illetve remélt képe kirajzolódott előttem. Érdekes az időskori memória: a távoli múltra élesebben emlékszik, mint a nemrég történtekre.
Nos, igen; ki ne emlékezne egykor volt önmagára, amikor gyermekként már hetekkel karácsony előtt az ajándékok körül forgott minden gondolata. Kétségtelenül volt ebben valami bájosan gyermeki önzés, mely fölött azonban a felnőtt hozzátartozók kedvesen átsiklottak. Gyerekként a titkok jelentősége hatalmasra nőtt. A gazdag-, vagy épp szegényes körülmények ebben a viszonyrendszerben nem számítottak. A karácsony este pedig – ha családi környezetben lehetett ünnepelni – maga volt a csoda.
A felnőtt kor küszöbén az említett családi közeg némileg leértékelődik, láthatóvá válnak az ünnepi asztal körül ülők között a gondolkodásbeli vagy kulturális törésvonalak, tudatosulnak a családon belüli tabu témák, melyet sokan, akkor még fiatalos lendülettel, oly szívesen feszegetnek. A karácsony mélyebb tartalma, a Megváltó születésének körülményei ugyan izgalmas beszélgetésekre adnak lehetőséget, ám maga a családi szertartás „titoktalanítása” beteljesedik. Az izgalmak fókusza az ajándékok felől az ünnepi menü finomságaira tevődik át. A remények és várakozások a családon kívüli események körül összpontosulnak, s ez így van rendjén.
Végül – és ez a harmadik szakasz, melyben most vagyunk – amikor a karácsony középpontjába a családtagok közössége, a szeretteinkkel való fizikai közelség öröme kerül. Önök is tudják, ilyenkor már nagyobbrészt hátrafelé tekint az ember, vissza mindarra, amit az évek, évtizedek során családi, baráti kapcsolatokban sikerült megteremtenie. A karácsony ünnepe – ennek függvényében lehet a szeretettel teli, békés és biztonságos öreg kor egyik csúcspontja; de valódi krízis forrása is, ha nincs, akivel érzéseit, emlékeit megoszthatná az ember.
Bagdy Emőke pszichológus már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy A magány az soha nem pozitív. A magány azt jelenti, hogy egyedül vagyok minden gondommal, bajommal, nincs társam, nincs egy megértő szív, akihez forduljak, nincs a közelben egy együtt érző lélek. Ebbe az ember sajnos belebetegszik.
A karácsonykor megszülető Megváltó minden ember számára elhozta az üdvösség örömhírét. A szeretet kiáradása azonban nem csak lehetőség egy tartalmasabb, jobb élet elérésére, hanem felelősség is. Felelősség az idősek és a magányosak iránt. Karácsony ünnepének a külseje – képletesen szólva – mézeskalácsból készül és elfedi a belső tartalmat, ami lehet üresség, de lehet a másokkal közösen megélt, őszinte boldogság is. Úgy gondolom, akkor fogunk jól ünnepelni, ha személyes jelenlétünkkel, ajándékainkkal, gesztusainkkal azok számára is elvisszük a betlehemi jászol örömét, akik az ünnep fénykörén kívül maradnak.
Ahogyan nincs két egyforma élettörténet, úgy nincs két egyforma karácsony sem. Unokák születnek, mások távoznak, ám azt hiszem, mindannyiunknak fontos szerepe van abban, hogy hogyan ünnepelünk. Mit teszünk meg, és mit nem, kikkel és miért…
Mi már az ádventi várakozás időszakában is arra törekszünk, hogy a karácsonyra méltó módon, másokkal együtt, közösséget alkotva készülhessünk. Nem jó az embernek egyedül – olvashatjuk Mózes I. könyvében, a teremtéstörténetben, s mi ennek fényében rendezzük meg évről évre hagyományos ádventi vásárunkat. Ha szívesen kimozdulnának, és örömmel hallgatnák másokkal együtt a gyermekek vagy a hagyományőrzők kórusát, tisztelettel várjuk önöket is az óbudai Fő téren.
Remélem, hogy az idei esztendőben is nyugodt, békés és örömteli ünnepek várnak ránk.
Köszönöm, hogy meghallgattak.